Guatemala legszebb útja minden kétséget kizáróan a Rio Chixoy völgyében futó, Huehuetenangót és Cobánt összekötő Cuchumatanes Highway. A nevet én adtam neki még 2006-ban, mert a 180 kilométeres távot röpke két nap alatt sikerült teljesítenem, de nem a tömegközlekedés hiánya, hanem az út minősége miatt. Ma már a helyzet sokkal jobb, mivel Huehuetenango és Cunén között leaszfaltozták az utat, viszont onnan San Cristóbal Verapazba továbbra is földút vezet. Ez persze sem engem, sem a velem utazókat nem szokta izgatni; minden Guatemala túránkba belecsempésszük a buszozást a Cuchumatanes Highwayen, mert a táj az ország ezen részén egyszerűen meseszép.
Korábban a hajnali 4:30-kor induló helyi járattal utaztunk Nebajból Cobánba, de azt a buszt mostanra áttették 3:30-ra, amivel számunkra pont az utazás lényege, a kilátás veszett el. Nincs más opció, mint kibérelni egy kisbuszt, és elkönyvelni magunkban, hogy ezúttal nem kell megküzdenünk az ülőhelyekért. Merthogy anno bizony harcolni kellett értük. 2011-ben az egyik utazásunk alkalmával a tíz fős kisbuszban 32-en(!!!) voltunk, plusz egy zsák csirke. Felejthetetlen emlék.
Piacoló kofák Chiulban
Mivel privát busszal utazunk, mindenhol megállunk, ahol csak lehet. Fél óra múlva már Chiul piacán botorkálunk nem kis feltűnést keltve a helyiek között. Nem hinném, hogy sok külföldi tette volna tiszteletét ebben a faluban, mert a kofáknak kifejezetten tetszik, hogy fényképezzük őket. Turistás helyeken, mint például Chichicastenangóban vagy tiltakoznak ellene, vagy pénzt kérnek a fotóért cserébe.
Chiul piaca elég autentikus
Chiult állítólag alig 30 éve alapították a környéken élő kicse földművesek, hogy könnyebben el tudják adni terményeiket a Sacapulasból és Nebajból érkező városi kereskedőknek. Bár van egy apró temploma, attól még a falu sokkal inkább egy nagy piacnak tűnik, semmint településnek.
Chiulban elég hideg van ahhoz, hogy ne kelljen hűtő a húsnak
Chiulból visszaereszkedünk a cunéni elágazásig, ahonnan zseniális a kilátás az Usumacintát tápláló Rio Chixoyra. Innen alig tíz perc Cunén, az utolsó település, ami elérhető aszfaltúton. Sétálunk egyet a többségében kicsék lakta kisvárosban, majd eltávolodva a folyóvölgytől megkezdjük utazásunkat Guatemala egyik legrosszabb állapotban lévő útján.
Az út Sacapulas és Nebaj között
Cunén után apró tanyabokrok jellemzők. Szemben a Sacapulas és Santa Cruz del Quiche közötti agyonterhelt és erodálódott földekkel, errefelé inkább újonnan betört, kevéssé kiaknázott területeket látunk. Nincsenek hegyomlások, csak gondosan megművelt tanyasi kertek.
Kicse apa és lánya Cunénban
Bő egy óra alatt érjük el Uspantánt, az uszpantek maják egykori fővárosát. Az uszpantekek kemény emberek voltak, majd egy éven át kitartottak az ixil harcosokkal kiegészült, túlerőben támadó spanyolokkal szemben. Végül nem kerülhették el a sorsukat, 1530-ban vereséget szenvedtek, városukat, Chiutinamitot a konkvisztádorok pedig felgyújtották. A romokat 40 évvel ezelőtt ugyan feltárták, de pont annyi maradt belőlük, mint Q'umarkajból, vagyis semmi.
Cunén
A spanyolok missziót hoztak létre az egykori várostól nem messze, aminek a San Miguel Uspantán nevet adták. Mivel az ixilekkel szemben az uszpantekek ellenálltak a hódítóknak, az itteni misszió kevésbé volt elnéző az őslakosokkal, mint Nebajban. Sok uszpantek az északra húzódó köderdős részeken, Laj Chimelben és az Altos Cuchumatanes túloldalán elterülő Playa Grande Ixcánban lelt menedéket, ahová csak évtizedekkel később érkeztek meg a spanyolok.
A Cuchumatanes Higway mentén elég kezdetleges módszerekkel művelik a földeket
Laj Chimel amúgy arról nevezetes, hogy ott született az a Rigoberta Menchú, aki felhívta a világ figyelmét a polgárháború során a guatemalai nőkkel szemben elkövetett erőszakos támadásokra, amiért 1992-ben Nobel-békedíjat kapott. Sétálunk egyet Uspantán főterén, majd továbbállunk.
Uspantán gyarmati időket idéző temploma
Fél óra múlva az apró Chicamánon haladunk át, ami után a hegyek egyre vadregényesebbé válnak. A legszebb látványban egyértelműen ott van részünk, ahol az út áttekeregve egy hágón visszakanyarodik a Rio Chixoy völgyébe. A folyónak egészen földöntúli, világoskék színe van. Fel is baktatunk egy út melletti kiszögellésre, hogy belássuk a kanyont.
Meseszép a Rio Chixoy völgye
Átkelünk a folyón, és visszakapszkodunk a hegyek közé. Innentől a Cuchumatanes Highway valami egészen szörnyű állapotban van, sofőrünk rendesen izzad minden egyes kanyarban. Európában az ember terepjáróval sem menne végig azon az úton, ahol mi egy mezei kisbusszal próbálunk átevickélni. A következő két órában alig húsz kilométert sikerült megtennünk, ráadásul beragadunk két faszállító kamion mögé, amik rendre lerobbannak előttünk. Lépésben érkezünk meg a Cerro Chikuthoz, ahhoz a hegyhez, ami 2009. január 4-én délben egy nagyobb eső után egyszercsak megindult, maga alá temetve a környező tanyavilágot. Csodával határos módon csak 47-en haltak meg a hegyomlásban, többnyire idősebb nők és kisgyerekek, akik a napszaknak megfelelően ilyenkor a tanyákon tartózkodtak.
Két órán át tötymögtünk két faszállító kamion mögött
2009 februárjában vezetett túrám volt Guatemalában, és mint mindig, akkor is próbáltunk átkelni a Cuchumatanes ezen részén. Tisztán emlékszem, mekkora döbbenet ült ki a velem utazók és perce az én arcomra is, mikor megpillantottuk a hegyomlás helyszínét. Egy mellettem ülő középkorú férfi a buszban azt mesélte, hogy a szüleit, valamint anyósát és apósát is a katasztrófában veszítette el, és csak a csodának köszönhette, hogy apró gyermekei túlélték, mivel nem szokványos módon a feleségével kivitték őket a földekre.
- Éppen ebédeltünk a fincánkon, amikor hatalmas robajjal elindult a hegy. A földünk határában szakadt le az egész, alig pár méterre tőlünk mindent elvitt. Azonnal tudtuk, hogy szüleink meghaltak. Aki a hegy útjában volt, nem élhette túl.
Akkor, alig egy hónappal a természeti csapás után még a mostaninál is nehezebb volt átkelni a Cuchumatanes-hegységen. A busszal le kellett ereszkedjünk egy hirtelenjében kialakított szerpentinen a Rio Chixoy partjára, ahol 42 fokos hőség fogadott minket. Odalent ki kellett szálljunk, és gyalog visszakapaszkodnunk a hegyek közé. A férfi utasoknak felváltva tolniuk kellett a buszt, mert az önerőből képtelen lett volna felkaptatni a hegy oldalában. Több mint két órán át tartott a mutatvány. Pár napra rá azt olvastuk a hírekben, hogy az utat lezárták a forgalom elől, mert a hőségben oszlásnak induló tetemek miatt kolerajárvány tört ki. Ma már az út ismét az eredeti nyomvonalon halad, de látszik, hogy a hegy még most sem stabil.
Ezt a buszt toltuk két órán át hegynek fel 2009-ben
A túlélőket az innen pár kilométerre fekvő Chiyuc faluban helyezték el. Hogy miről híres ez az apró település? Hát arról, hogy itt született Erick Bernabé Barrondo, Guatemala egyetlen olimpiai érmese, aki a 2012-es londoni játékokon 20 kilométeres gyaloglásban nyert ezüstöt országának. No, persze úgy könnyű, ha az ember faluján az a Cuchumatanes Highway megy keresztül, amin a leggyorsabb közlekedési mód a gyalogolás.
San Cristóbal után az út ismét aszfaltozott, így sikerül kb. öt óra alatt abszolválnunk a 100 kilométeres távot. Cobánban elbúcsúzunk sofőrjeinktől, és felszállunk egy helyi buszra, amivel irány Lanquín és Guatemala esőerdői.
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
