Akklimatizációs túrám következő mászása az Iliniza északi csúcsára visz. Az 5126 méteres hegy nem csak azzal tűnik ki a többi ecuadori 5000-es közül, hogy könnyen, fél nap alatt mászható, hanem azzal is, hogy sajátos mikroklímájának köszönhetően nincs rajta hó. Fantasztikus túrán vagyok túl, most már jöhet a Cotopaxi.
Nem akarok sok időt vesztegetni a quitói tömegközlekedéssel, ezért taxival utazom ki a Quitumbe Terminálra, ahonnan szinte azonnal indul a buszom Machachiba. Számtalanszor végigutaztam már Ecuador ezen részén, Machachiban azonban soha nem álltam meg, ezidáig. No, persze nem amiatt jöttem ide, mert Machachi olyan csodaszép volna, hanem azért, mert itt lehet buszt fogni az Iliniza lábánál fekvő El Chaupi falujába. Akklimatizációs túrám utolsó állomása következik; az 5126 méter magas Iliniza északi csúcsát egy nap alatt szeretném elérni.
A busz a Pánamerikai autóúton rak ki, ahonnan jó húsz perc séta a város központja. Machachi pont olyan, mint bármelyik ecuadori település: érdektelen. A főterén áll egy szép és építészetileg izgalmas templom, de minden más épület értékelhetetlen betonkocka, ami jelzi, errefelé nem létezik várostervezés. Sok ecuadori várossal ellentétben itt egyébként érthető, miért nem foglalkoznak a városképpel.
Machachi egyetlen értékelhető épülete a főtéren álló kettős templom
Machachi panzaleo nyelven annyit tesz: nagyon aktív föld, és ez a várost körülölelő vulkánok számát tekintve találó elnevezés. Machachi földrengések terén az egyik legaktívabb régiója Ecuadornak, nem véletlenül nem alapítottak itt települést egészen az 1820-as évekig. Aztán a függetlenség kikiáltása után ez megtörtént, de a várost szűk kétszáz éves történelme során annyi földrengés sújtotta, hogy nem alakult ki egységes városkép. Illetve de: a betonkocka. Az elmúlt évtizedekben Machachi lakói elkezdtek földrengésbiztosan építkezni, ennek pedig legegyszerűbb módja a vasbeton.
Az El Chaupiba tartó buszt felkutatni nem egyszerű feladat. Annyit sikerül kiderítenem, hogy jó eséllyel a piac környékéről indul, de hogy pontosan honnan, azt nem. A piacon esküdnek rá, hogy az Avenida Amazonas mentén közlekedik, de másfél óra várakozás után kezdenek kétségeim lenni. Megebédelek egy csirkézőben, majd újra kimegyek az út szélére ácsorogni, de nagyon sokáig ismét semmi. A buszokat várók között aztán rábukkanok egy asszonyságra, aki ugyancsak El Chaupiba tart, így megnyugszom; biztos megint ugyanaz van, mint Cayambéban, mikor a Toachíba menő buszt vártam mindhiába.
El Chaupi lakói marhatartásból élnek, ezt ez a köztéri installáció is jól személteti
Délután kettő magasságában végre befut a járatom, így sikerül kora délután megérkeznem az apró, tanyabokornak is beillő faluba. A Hostería La Lloviznába igyekszem, általában ott gyülekeznek azok, akik az Ilinizára készülnek. A szálló tulajdonosa az a Bladimir, aki számtalan andoki hegyet mászott meg élete során, mostanság azonban csak a szállójával és a boltjával van elfoglalva. Érkezésemkor épp disznót ölnek, ami nem lenne gond, ha azt nem pont a szobám ablakában csinálnák.
El Chaupi nagyon unalmas
Az Ilinizát szólóban mászni sajnos nem lehet. Illetve lehet, csak az ember azt kockáztatja, hogyha elkapják, kirúgják az ecuadori nemzeti parkokból, ami nem lenne túl szerencsés. Bármennyire is ódzkodom attól, hogy helyi vezetőt fogadjak megam mellé, kénytelen vagyok behódolni a szabályoknak, ami ráadásul alaposan megterheli a pénztárcámat. A vezető 90 dollárba kerül, amit - más turista nem lévén - egyedül kell kifizetnem. Ráadásul, ha nem akarok az éjszaka leple alatt nenkiindulni a hegynek, akkor taxit is fizetnem kell, ami a nemzeti park bejáratáig és vissza újabb 20 dollár. Ha ennyi, hát ennyi, nincs mit tenni.
Délután bevásárolok a túrára, majd megjelenik a vezetőm, Francisco, akiről nehéz elképzelnem, hogy tud hegyet mászni. Az ötvenes éveinek végén járó figura masszív túlsúllyal küzd, ami nem előny egy magashegyi trekkingnél. A felszerelés, amit hoz, nem éppen új, de lévén tudom, hogy az Iliniza északi csúcsa nem nehéz, emiatt nem aggódom.
Balra az Iliniza Sur 5263, jobbra pedig az Iliniza Norte 5126 méter magas csúcsa
Hajnali ötkor megreggelizem, fél hatkor már Bladimir kocsijában ülök, és pontban napfelkeltekor indulunk is neki a hegynek, amit egyetlen felhő sem takar. A parkoló 3950 méteren van, innen első körben a törmeléklejtőig, második körben a törmeléklejtő tetejére épített menedékházig, harmadik körben pedig a csúcsra kéne feljussunk.
Kilátás a Cotopaxira az indulás pillanatában
Francisco hiába százkilós medve, igen gyorsan szedi a lábait. A terep amúgy egyáltalán nem nehéz, a 4300 méteren kezdődő törmeléklejtőt 1 óra 20 perc alatt érjük el. A táj közben egészen fenséges. A felkelő nap fényében feltűnik a Cotopaxi füstölgő piramisa, a Volcán Corazón 4790 méter magas kiszögellése és természetesen az Iliniza mindkét csúcsa.
A túra első szakasza a paramón át vezet
A 4790 méter magas Volcán Corazón
Francisco gyors tempót diktál
Közeledvén a törmeléklejtőhöz egyre drámaibb a táj
Ami érdekes az Ilinzával kapcsolatban, hogy a vulkán két csúcsának eltérő a klímája. Bár a két hegy között mindössze másfél kilométer a távolság, amíg a déli csúcsot jellemzően hó borítja, addig az északit szinte soha. Erre nem magyarázat az sem, hogy a déli csúcs 140 méterrel magasabb, mert a hóhatár 4900 méteren kezdődik. Arra, hogy ez miért van, nincs hivatalos magyarázat. A legvalószínűbb az, hogy az Iliniza Norte kőzetanyaga napközben könnyebben felmelegszik, így a rá hulló hó az éjszakai hideg ellenére is megolvad. Akármi is a jelenség fizikája, az Iliniza Norte az esetek többségében kopár, ami egyáltalán nem hátrány, hiszen így napközben is mászható.
Kezdődik a meredek szakasz
A rámpa meredek ugyan, viszont meglepően gyorsan haladunk. Újabb egy óra alatt meg is érkezünk a 4750 méter magasan fekvő menedékházba, ami teljesen üres. Van egy szakadt konyhája, ahol Francisco főz egy teát. Pihenünk negyed órát, majd vágunk is neki a csúcsnak, hogy még a felhősödés előtt elérjük azt.
Útban a rámpán fel a menedékházhoz
A menedékház 4750 méteren található
Ilyen a kilátás az Iliniza Nortéra a menedékházból
Ahogy az Imbaburán, úgy itt sem látszik alulról, melyik a hegy legmagasabb pontja. Bár tippem van rá, Francisco felvilágosít, hogy ne is akarjam kitalálni, mert az északi csúcs legmagasabb pontja nem látszik az ösvényről. Nincs mit tenni, csak menni, aztán egyszercsak az ember megérkezik.
Az eddigi könnyed séta kicsit kalandosabbá válik. Sok lesz a szikla, az irány is nehezen kivehető. Francisco pontosan tudja, merre kell menni, így ezúttal nem kell a navigációval foglalkoznom, csak követem a medvét.
Kezdődik a túra mászós része
Kő és por, de a mászás egyáltalán nem unalmas
Elképzelésem sincs, hol van itt a csúcs
Egy óra meredek kapaszkodás után megérkezünk a süveghez, amiről lent azt gondoltam, az Iliniza Norte csúcsa, de azt észak felől elkezdjük megkerülni. Csak utána tűnik fel a hegy legmagasabb pontja, amit csak mászva lehet elérni. Felkerül a fejünkre a sisak, mert a hőingadozás miatt rengeteg a kőomlás, de a kötélbiztosítástól eltekintünk. Engem a kötél általában zavar, sokkal könnyebben mozgok nélküle a 60-70 fokos falakon.
Nem, ez a süveg nem az Iliniza Norte legmagasabb pontja
Valahol 4900 méternél
Meg kell kerüljük a süveget
Az Iliniza Norte csúcsát 1 óra 50 perces mászással, a parkolótól számítva, pihenőkkel együtt összesen 4 óra 30 perc alatt érjük el. Bár van egy kis ködösödés, a felhők gyorsan átszállnak a déli csúcsra, aminek így csak a sziluettjét látjuk.
Már csak egy kevés hiányzik ahhoz, hogy találkozzam Istennel
Pihenünk egy keveset, majd megindulunk lefelé. A hegy északi szoknyáján van egy meredek törmeléklejtő, amin leugrálva alig másfél óra alatt leérünk a parkolóhoz. Bladimirt hiába rendeltük oda még a hegy tetejéről, nincs itt, így megindulunk gyalog. Szegény Bladimir annyira el van foglalva a disznóvágással, hogy teljesen megfeledkezik rólunk. Majd két órát baktatunk lefelé, mire megjelenik kocsijával, sűrű bocsánatkérések közepette.
Fent az Iliniza Norte 5126 méteres csúcsán, háttérben a ködbe burkolódzó Iliniza Sur
A gyönyörű tiszta időnek köszönehtően a Chimborazo is megmutatja magát
Odalent elbúcsúzom Franciscótól, én pedig visszaindulok Quitóba, hiszen holnap este érkezik a csapat.
A hegy északi szoknyáján indulunk meg lefelé
Alig másfél óra alatt ereszkedünk vissza a parkolóba
Az Iliniza meseszép túra volt. 5000-es csúcsot ilyen könnyen és gyorsan ritkán mászik az ember, már csak ezért is megérte. Még hat nap bóklászás, utána jöhet a Cotopaxi.
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
