A Santo Domingo túra után megkezdjük utazásunkat a gerillák által irányított Yarumales irányába. A 2016-os békekötés óta látogatható a környék, de az Unokatestvérekkel azért jobb nem ujjat húzni. A Caño Union-vízeséssel melegítünk a nagy kalandra, a Caño Canoasnál pedig végérvenyesen beleszeretünk a La Macarena-hegységbe. Exkluzív utazás Kolumbia ismeretlen vidékére.
A tegnapi buli után az egész csapat tántorog. Szerencsére a mai napra nem terveztem sokat, csak Vistahermosáig kell eljussunk. Az alig 30 kilométeres távot kevesebb mint fél óra alatt abszolváljuk, mivel az út jó, a forgalom pedig errefelé ismeretlen fogalom.
Vistahermosa, hasonlóan San Juanhoz, partiközponttá változott. A pandémia kezdete óta a városi fiatalok vidékre menekülnek hétvégente, amire a helyiek számtalan klubot és diszkót nyitottak. Négy évvel ezelőtt Vistahermosa csendes kereskedőváros volt, ma a hét minden napján őrület van. Errefelé híre-hamva sincs a koronavírusnak. Bár vannak maszkviselési szabályok, a rendőrök nem igazán tartatják be azokat senkivel.
Ezúttal is a Hotel Pampa Llanerára esik a választásom. Bár elég egyszerűek a szobák, legalább tiszta a szálló, ami errefelé nem alapértelmezett. A buli már kora délután kezdetét veszi, de szerencsére sikerül rábeszélnem a csapat nagy részét, hogy az újabb elhajlás helyett inkább tegyünk egy kirándulást a Caño Union névre hallgató vízeséshez. Manuel, akivel holnap a FARC szeparatisták, az Unokatestvérek (Primos) által felügyelt Yarumalesbe utazunk, szívesen vállalja egy kis pluszért a délutáni kiruccanást. Már csak azért is, mert elmondása szerint még soha nem járt a vízesésnél és szeretné megismerni. Ebből kifolyólag magával hozza két kislányát, a feleségét és annak unokahugát is, lássanak ők is valami szépet.
A Caño Union-vízesés a parkolóból nézve
A Maracaibo veredától kb. tíz percre fekvő vízeséshez ma már út vezet, nem úgy mint 2017-ben, mikor utoljára erre jártam. Kicsit zavarba jövök az újítás láttán, mert a parkolótól fogalmam nincs, merre kéne induljak. Az irány megvan, csak az ösvény nem rémlik, amiből az lesz, hogy két alkalommal kell átkeljünk a folyón. Ez a tegnapi bakancsáztatás után sokaknak nem tetszik, de szerencsére túlteszik magukat a problémán.
A vízeséshez vezető ösvény valami káprázatos
A vízeséshez vezető utolsó szakasz meseszép; a sziklákkal, benyúló gyökerekkel és rengeteg virággal az Avatar képi világát idézi fel bennem.
A vízesés már kevésbé élvezhető, mivel az elmúlt napok esői miatt túl sok benne a víz, így alig megközelíthető. Egy fotó erejéig azért összeáll a csapat, de alaposan elázunk tőle.
Moncsi élvezi, hogy kolumbiai lakosként olyat lát, amit magától soha nem látott volna
Visszafelé próbálom megtalálni a régi ösvényt, de azt sajnos benőtte az erdő. A parkolónak hála nincs szükség az erdei ösvényre, így visszafelé is kelhetünk át a folyón. A kínlódást egy mókusmajomcsalád feledteti, aminek tagjai pont a fejünk felett ugrálnak fáról fára.
Kolumbia ezen részén az élővilág is látványos
Visszaindulunk Vistahermosába, de a Maracaibo utáni vizenyőnél megállítom a kocsit, mert emlékeim szerint az itteni láperdőkben rengeteg a hoacin, vagyis búbostyúk. Nem tévedek. Alig pár perc múlva rá is bukkanok az első családra, ami vad kerregésbe kezd.
Ezzel a terepjáróval és Manuel teljes családjával járjuk a vidéket
A hoacin a kontinens talán legfurcsább madara. Fiatal korában remek úszó és halakkal táplálkozik. Később elveszíti úszó képességét, felmászik a fára és magvakon kezd élni. Egész életében röpképtelen marad, viszont a húsa annyira rossz, hogy egyetlen ragadozónak sem szerepel az étlapján.
A hoacinek Dél-Amerika legviccesebb madarai
A tegnapi után senki nem kívánja az őrjöngést, így a visító lárma ellenére mindenki korán nyugovóra tér. Kell a pihenés, mert másnap hosszú, kényelmetlen utazás veszi kezdetét Kolumbia egyik legelzártabb vidékére.
Manuel pontban 6-kor érkezik. Nem a tegnapi '92-es Toyotával, hanem egy annál sokkal erősebb és edzettebb járgánnyal, egy 1976-os Land Cruiserrel érkezik. Azt mondja, a Ruta de los Primoson csak ez és az UAZ tud biztonságban átkelni, bármi más rizikós. Tudom miről beszél, 2017-ben sikerült Alto Avión után órákat állni a sárban, mert a nem jól felkészített terepjáró képtelen volt megbírkózni a tereppel.
Piñalito az utolsó település a gerillák uralta Yarumales előtt
Piñalitóig aránylag jó az út, így alig egy óra múltán befutunk az utolsó, még nem gerillák által irányított településre. Egy helyi kifőzdében bedobunk egy rántottát, majd folytatjuk utunkat délnek.
2016-ban a kolumbiai kormány és a FARC békét kötöttek. A gerillaszervezet politikai erővé alakulhatott, cserébe letették a fegyvert és önként koncentrációs táborokba vonultak. Az állam azonban nem tartotta be a békeszerződés egyes pontjait, így 2018 végén a gerillák szétszéledtek. Egy részük megpróbált asszimilálódni, de sokan visszatértek azokba a konfliktuszónákba, ahol máig számít a fegyveres szakértelem. A Piñalito és La Macarena közötti vidéket az a Primos, vagyis Unokatestvérek uralják, akik nem értettek egyet a 2016-os békekötéssel, és partizánként megmaradtak az erdőben. Hozzájuk százával csatlakoztak 2018-tól az elkeseredett FARC gerillák, akik úgy érezték, a kolumbiai kormány magukra hagyta őket.
Alto Avión, a tanyabokor, amitől kezdve tilos fényképezni
- Alto Avióntól lefelé tilos fényképezni - adja ki az ukázt Manuel, aki egyébként heti egyszer teljesíti a Vistahermosa-La Macarena távot, lévén az ezen a szakaszon működő líneának dolgozik. Manuel mindössze 28 éves, mégis két régi, de igen értékes Toyotával fuvaroz.
- Hogy tudtál 28 éves korodra két ilyen járgányt összekalapozni? - érdeklődöm sofőrünk múltja felől.
- A pandémia kitöréséig itt nem volt más munka a fiataloknak, csak a kábítószer. Én is abban dolgoztam. Vistahermosában az összes srác befejezi az iskolát 12-14 évesen, és futárnak áll. Én is csináltam pár évig.
- Abból jött össze a kocsi?
- Igen. Azon kevesek közé tartozom, aki tudta, miért csinálja azt, amit csinál. Sokan a nagy pénz láttán egyre több és több kokainnal futárkodtak, én csak addig csináltam, amíg összejött az első autó ára. Azok a haverjaim, akik nem álltak le, már mind sitten vannak vagy a túlvilágon.
- Tényleg csak így lehet errefelé boldogulni?
- Most, hogy a pandémia miatt rengeteg városi fiatal látogat Vistahermosába, végre a turizmusban is van potenciál. De lehet, ha a vírus már nem lesz itt, minden vissza áll a normális kerékvágásba. Akkor az itteni fiataloknak ismételten nem marad más, csak a drog.
Alto Avión arról a lezuhant repülőgépről kapta a nevét, aminek egy darabja máig látható az út szélén
Alto Aviónt két óra zötykölődés után érjük el. Itt ismét nyomatékosítja Manuel, hogy ettől a ponttól tilos a fényképezés, mert az itteni veredák mind a Primos irányítása alá tartoznak és saját törvényeik vannak. Ezek közül az egyik, hogy a településekről és az ott élő emberekről senki, még az ott élők sem készíthetnek képeket.
A marhatartás és a kokaültetvények miatt egyre nagyobb területen irtják az esőerdőket
A vereda névadó roncsáról (az 1980-as években ezen a helyen zuhant le egy repülőgép) azért sikerül lőnöm egy képet, ahogy nagy titokban arról a Yarumalesről is, ahol anno Erivel még megaludnom is sikerült. Most azonban más szelek fújnak errefelé. Megállunk meginni egy tintót annál a háznál, ahol anno megszálltunk, de a hely tulajdonosa nem repes az örömtől, mikor meglát minket. Kiszolgálja ugyan a csapatot, de a fizetés után közli, jobb lenne, ha a jövőben nem hoznék hozzá külföldieket, mert a gerillák nem nézik jó szemmel, ha kapcsolatot létesítenek gringókkal. Szólok a csaptnak, hogy ne húzzuk az időt, haladjunk, mert a Primos valószínűleg már tudja, hogy itt vagyunk.
Yarumales nem az a hely, ahol az ember sokáig időzik
Yarumales hídját tavaly elvitte a víz, azóta egy ütött-kopott, kézi hajtású komp szállítja át a járműveket a folyón. A kompot üzemeltető fickó és a barátnője nagyon előzékenyek, még pallókat is leterítenek elénk, hogy ne kelljen a bakancsunkat levenni ahhoz, hogy felmásszunk a ladikra.
Yarumales után megváltozik a táj. A ranchvidéket sűrű esőerdő és az eddigieknél sokkal rosszabb minőségű út váltja. 2017-ben gyalog tettük meg ezt a szakaszt, örök emlék marad. Manuel többször is kiszállítja a csapatot a kocsiból, olyan mély a sár, de alig negyven perc után megérkezünk első állomásunkhoz, a Caño Canoashoz.
A Ruta de los Primos sártengereit csak a régi Toyoták és UAZ-ok bírják
Négy év alatt sok minden megváltozott. A szállás a régi ugyan, de épült mellé egy étterem, ahol éppen kolumbiai turisták falatoznak. Motoros expedíción vannak, Caño Canoas az utolsó állomásuk, mielőtt megindulnának északnak.
A szállásunk Cano Canoasnál
A szálló iszonyatosan tróger, de vagy ez van, vagy az erdő. Az étel is elég basic, de legalább van, nem úgy, mint pár éve. Akkor egy Caño Indio-i sráccal, Andréssal jártuk körbe a vízesést és vágtunk ösvényt machetével a szomszédos kiszögellés tetejére. 2017-ben teljesen elvarázsolt a hely, kíváncsi vagyok, sikerült-e azóta bármit is fejleszteniük az infrastruktúrán.
Laura ismerkedik a Serranía de la Macarena semmihez sem hasonlítható folyóival
Az éttermet vezető fickó, Oscar és felesége, Jásmin nagyon kedvesen fogadnak minket. Bár száz kilométeres körben nincs térerő, sikerült velük whatsappon értekeznem, így tudták, hogy érkezünk. Azt mondják, mióta utoljára itt jártam, minden megváltozott; a gerillák maguk kezdték megszervezni a hely turizmusát. Rájöttek, ha nem embert rabolnak és váltságdíjat követelnek, hanem belépőt szednek, az mindenkinek sokkal kellemesebb.
Ahová pár éve én vágtam az első ösvényt, ott ma kilátó várja a látogatót
Caño Canoasnak alaposan megkérik az árát. Fejenként 100 000 peso a belépő, aminek a kétharmada a gerillákat gazdagítja. A maradékon osztoznak a hely üzemeltetői, akik nem panaszkodnak. Azt mondják, így legalább van bevételük, nem csak marhatartásból és drogfutárkodásból lehet pénzhez jutni.
A Caño Canoas Kolumbia egyik legszebb és legnehezebben elérhető vízesése
Bár a felső kilátóhoz vezető ösvényt én vágtam bele Caño Canoas esőerdőjébe, kötelező helyi vezetőt bérelnem. José helyi marhapásztor, nem tud sem írni, sem olvasni. 100 000 pesót kap a munkájáért, de annak kétharmadára is igény tartanak az Unokatestvérek.
Bőven megéri a 100 000 pesót a vízesés
Azt azért tegyük hozzá, hogy az elmúlt pár évben egész normálisan kiéptették az ösvényt, könnyen járható a vízesés minden szeglete. Mi Andréssal anno nem tudtuk, de a főzuhatag mögé be lehet mászni, így száraz lábbal lehet megérkezni a "függönyhöz". A hátsó, barlangba alászakadó zuhataghoz nem megyünk el, mert ahhoz el kéne áztassuk a bakancsunkat, amihez az elmúlt napok túrái után senkinek nincsen kedve.
Nincs szükség zuhanyra, ha az ember itt moshatja le magáról az út porát
A kétórás túra után csobbanunk egyet a folyó egyik nyugodtabb szakaszán. Itt még nincsenek színes növények a mederben, csak a zöld Macarenia clavigera, ami szép ugyan, de messze nem olyan látványos, mint a piros. Azzal majd holnap találkozunk, a Siete Machosnál...
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
