Cuzco


Cuzcót sokan Dél-Amerika legszebb városának tartják. Szűk utcái, koloniális épületei, inka romjai és fényes katedrálisai valóban alkalmasak lennének arra, hogy Cuzcót nem csak a kontinens, de a Föld legszebb városává tegyék. Valahogy azonban mégsem az és erről leginkább maguk a cuzcóiak tehetnek.

Úgy döntünk, adunk a kényelemre. A fényűző Transzela busztársaság alvóbuszát választjuk Punóból Cuzcóba, aminek a tekintetből semmi értelme, hogy nappal utazunk és a hét órás út hohetetlenül látványos, viszont árban majdnem ugyanannyi, mint a rozoga Expreso Power. Döntésünk azért is jó, mert ezzel a busszal többnyire csak turisták utaznak, így engedékenyebb a sofőr, és egy kis unszolás hatására rábólint egy megállóra La Rayánál.

Puno és Cuzco között egészen elképesztő a táj

La Raya egy 4321 méteres hágó valahol félúton Cuzco és Puno között. Azon túl, hogy a hágót körülölelő havasok látványa mesés, nekem mindg külön élmény itt megállni. Egyik kedvenc filmem ugyanis a Nagy Kékség, aminek andoki jeleneteit itt vették fel, pontosabban a film azon részét, amikor Rosanna Arquette vonaton utazik kecsua asszonyokkal és lámákkal együtt, hogy egy kamionbaleset részleteit tisztázza. A film 1988-ban készült, s azt mondják, akkortájt még valóban lehetett így utazni Peruban. Ma már nem. Bár vonat az van, de a Peru Railt először chilei, majd brit üzletemberek vásárolták meg, s a személyszállítás árát turisták részére a Puno-Cuzco távon nem kevesebb mint 250 dollárra emelték fel... egy irányba. Nem tudom, hogy van-e akkora sznob ma a Földön, aki a 12 dolláros és 7 órás luxusbusz helyett a 250 dolláros és 12 órás vonatutat választja, de a járat biztosan üzemel, mert ott létünkkor pont befut a szerelvény.

La Rayából feltűnik az 5489 méter magas Chimpulla csúcsa

La Raya után végre zöldül valamit a táj. No ez nem jelenti azt, hogy a kolumbiai Cocora-völgyhöz hasonló köderdőkben kanyarogna a busz, csak a végtelen ichumezőket végre virágzó krumpliföldek és itt-ott eukaliptusz-erdők váltják. Ez az elmúlt tíz napban a sivataghoz és Altiplanóhoz szokott szemnek igenis zöld. Mindemellett az Altiplano végtelenbe nyújtózó pusztasága helyett egy szűk völgyben haladunk tovább, a Rio Vilcanota szurdokában.

Kecsua asszony La Rayánál

Urcos városkájánál elbúcsúzunk a folyótól és megérkezünk a Cuzco-völgybe. Bár sokan mondják, hogy Cuzco álomszép, az első benyomása senkinek nem ez. A busz jó fél órán át araszol a retkes és poros külvároson át, majd a repteret megkerülve megérkezik egy zajos és benzingőzös pályaudvarra. Bár szállásadónk igéri, hogy taxit küld értünk, ez nem történik meg (ha háromszor nem hívtam fel a buszból a fickót, hogy fixáljam érkezésünk időpontját, akkor egyszer sem), így magunk vagyunk kénytelenek fuvart intézni fel San Blasra.

Cuzco látképe Saqsaywamanból

Az első aprócska kellemetlenséget követi másik kettő, miszerint a szálló tulaja nincs a városban, s nem hagyta meg a recepciós lánynak, hogy érkezünk, így azon túl, hogy a taxit fizethettük magunk, szobánk sem volt foglalva. Illetve jött a mese, mint tavaly, hogy a szobánkban egy betegeskedő pár van és értsük meg, nem dobhatják ki őket. Közlöm a hölggyel, hogy ősszel is betegek voltak a szobánkban érkezésünkkor, és hogy jó lenne eldönteniük, hogy kórházat vagy hostelt üzemeltetnek-e. Végül kapunk egy fürdőszoba nélküli szobát, amit olcsóbb ár fejében természetesen elfogadunk. Persze kérdezhetnétek, hogy minek megyünk vissza abba a szállóba, ahol tavaly is hülyének néztek? Erre a válasz egyszerű. Cuzcóban normális szobát normális áron (értsd 30 dollár körül) nagyon nehéz intézni. Az ágyak itt jók, olykor még meleg víz is van és az az aprócska hiba, hogy a szálló személyzette dilettáns, még mindig azt mondatja velünk, hogy megéri.

Klasszikus San Blas-i utcakép

Ezzel azt hiszem vázoltam is, hogy Cuzco miért nem tud a legszebb lenni. Ahogy látni fogjátok a belváros maga gyönyörű, de a helyiek irtó sok pénzt kérnek el mindenért, cserébe a szolgáltatás minősége a béka segge alatt van. Az ember pedig értetlenkedik, mert Cuzcóba évente 3 millió külföldi és kb. 1 millió belföldi turista érkezik, és teszik ezt immáron lassan 30 éve, a helyiek pedig csak azt tanulták meg, hogyan gazdagodjanak meg belőlük, azt nem, hogy a jó pénzért valamit szolgáltatni is kéne.

A Plaza de Armas és a cuzcói katedrális

Ahogy írtam, 30 dollár alatt nehéz normális szobát találni. Ha az ember tényleg olyan szobát akar, ahol garantálják a meleg vizet és azt, hogy a kliens nem fagy meg éjszaka, azaz adnak elég pokrócot, esetleg még működőképes wifit is biztosítanak és nem vernek át a transzferrel, annak 50 dollár körül kell kutakodnia. Azok az olcsónak mondott kifőzdék, ahol pár éve még 2 dollárért remek chicharonokat lehetett enni, ma továbbra is a városban olcsónak számító 8 dolláros kajáldák. Éttermekben, ahol 5-6 éve még otthoni árakon tudtam vacsorázni, ma már nem áll meg a ceh 15 dollár alatt fejenként és akkor nem ittál semmit. Hátizsákosként nyomozni kell, hogy hol egyen vagy igyon az ember, az óváros erre egyre kevésbé alkalmas.

Cuzco éjszaka is szép

A piac - s ezzel rátérnék Cuzco varázslatos részeire - viszont az a hely, ahol a magunkfajta hátizsákos még ma is megtalálja a számítását, bár félek, már nem sokáig. Itt továbbra is ehetsz 5 solos menüt, igaz, ettől ne várj sokat. A Cuzcóban töltött kb. egy hét alatt ettük - azt hiszem Eri nevében is mondhatom - a legrosszabbakat. Estofado con pollo, chuleta de cerdo, caldo blanco és társai lassan elérik, hogy a jövőben ne kelljen fésülködjek, mert egyszerűen hajhullást kapok tőlük. De nézzük a jó oldalát, nem költünk sokat kajára.

A piacon még lehet olcsón enni

A piac kajapultjai mögött húzódik a hentes részleg. Én speciel szeretem a belsőségeket, legyen az zúza, pacal vagy kakashere, de hogy Peruban az állatok minden részét feldolgozzák és árusítják, az nekem már egy picit sok. A pultokra ki van pakolva a birka húgyhólyagja, a disznó epezacskója és egy halom marahszáj is, amikből el nem tudom képzelni mit főznek ezek a félnótások. Remélem semmi olyat, amit én megeszek, bár ezzel talán magyarázhatóak lennének a szörnyű piaci ízek. Kicsit odébb hatalmas zöldség- és gyümölcspiac látható. Van itt minden, s ami nagyon kedves a lelkemnek, szőlő is van dögivel. Mégpedig az a jófajta zselésbelű mézédes, ami Európában nincs. Jó szőlőért Dél-Amerikába kell jönni, na!

Eri együtt mosolyog a jobb létre szenderült jófejekkel

A legizgalmasabb rész azonban csak ezután következik. Az ember azt hinné, hogy Chiclayo után már nem lát semmi újat, de a cuzcói sárkányfűárusok túltesznek a sivatagi társaikon. Többségük a fotózni érkező turisták miatt nem túl kedves, az egyik srác azonban látva a kameránkat hirtelen megnyílik.

- Van itt minden! San Pedro kaktusz, szárított és bekevert ayahuasca, maca, kondortoll és lámaembrió. Mit szeretnétek?
- Igazából semmit, csak lefilmezni a dolgokat, ha lehet.
- Lehet hát!
- Köszi! Mi az a maca?
- Természetes viagra. Egy kanál a porból és kész.
- És a kondortoll mire való?
- A sámánok ezzel tisztítják meg a testet, nagyon fontos kellék.
- A lámaembriók?
- Azokat apunak, a hegy szellemének kell feláldozni.
- Az ayahuasca és a San Pedro nálunk tiltólistás. Itt teljesen legális?
- Persze. Sokan használják, van aki otthon is, bár az veszélyes.
- Mennyibe kerül egy üveg bekevert ayahuasca?
- Olcsón számítom, 300 sol. De ebből egy 10 fős társaság jól lakik - nevet.

Az kb. 25 000 Ft. Természetesen nincs ennyink és nem is áll szándékunkban magán ayahuasca akciókba kezdeni, majd valahol az indiánok között, ha szembejön a lehetőség. Addig marad Cuzco és annak nevezetességei.

Qorikancha a spanyolok érkezése után egy díszes, a mór építészet elemeit sem nélkülöző kolostor lett

A Plaza de Armas tényleg varázslatos. A két csodaszép templommal és a gyönyörűen faragott, teraszos épületekkel valóban az egyik legszebb főtér, amit látni lehet Dél-Amerikában. Az, hogy a templomba a belépő 25 sol, egy kicsit fáj, pláne, hogy elterveztük, templomért nem fizetünk. Tartva magunkat elveinkhez nem is megyünk be. Én évekkel ezelőtt amúgy is jártam benn, és láttam az Utolsó vacsorát, ahol Jézus és tanítványai tengerimalacot csemegéznek. Érdekes, de 25 solt egy festmény azért nem ér.

Ez a rézlemez az inkák hiedelemvilágát hivatott bemutatni

A főtérnél sokkal izgalmasabb Qorikancha, Cuzco szíve. A várost az inkák egykoron egy jaguár/puma formájára építették, aminek feje a domb tetején álló Saqsaywaman volt, szíve pedig Qorikancha. Itt székelt a főinka mindaddig, amíg Atahualpa át nem tette a birodalom központját a mai Ecuadorba. Mivel Cuzco magára maradt, a spanyolok könnyűszerrel törtek be és foglalták el az egykori inka fővárost. A pusztítást is itt kezdték. Qorikancha aranytemplomáról, mint valami fémtolvajok, lekaparták az aranyat, köveiből pedig megépítették a Santo Domingo templomot. Ma Qorikancha csupán egy múzeum két szakrális épülettel és egy kúttal. A legizgalmasabb lelet egy rézlemez, ami az inkák világról és annak működéséről alkotott képét hivatott bemutatni, bár megértéséhez bámulni kell azt egy darabig.

Saqsaywaman, 22 cikk-cakk, félmillió turista

Ahogy Qorkianchát, úgy egész Cuzcót átépítették a spanyolok. A köveket Saqsaywaman erődjéből hozták le hozzá, de csak azokat, amik mozdíthatók voltak. Ugyanis a Cuzcó fölött 3500 méteren álló egykori katonai erőd az otthona a legnagyobb faragott inka köveknek, némelyik súlya állítólag a 100 tonnát is eléri. Hogy miként állították fel őket, az máig rejtély. Saqsaywaman leglátványosabb része egyértelműen a 22 cikk-cakkból álló falrészlet, amin egészen zseniális a fényjáték.

Hétköznap is rengeteg a turista, hát még mivan itt az Inti Raymi idején

Az erőd túloldalán egy dombon faragott trónok láthatók. Ezek kizárólag katonai ceremóniák alkalmával voltak használatban, ma a giccsparádénak számító Inti Raymi ünnepségkor kerülnek a figyelem központjába. Az Inti Raymi a nyári (itt téli) napforduló ünnepe. Ez az inkák legszentebb ceremóniája volt, a megújulást hirdették vele. Ma több százezer turista fotóesélye, hogy beöltözött inkát kapjon lencsevégre. Egyszer sikerült belecsöppennem ebbe a grandiózus színházba, soha többé nem vágyom rá.

Sajnos Saqsaywamant is széthordták a spanyolok

Cuzco bár valóban szép, már messze nem az, mint volt akkor, mikor először jártam itt. 2007-ben is rengeteg volt a turista, de megfizethető volt a magunkfajta hátizsákosoknak is és nem arról szólt, hogy mindenkit ott húzzunk le, ahol csak tudunk. Este, mikor betérünk a Peru Rail irodájába, hogy vonatjegyet vegyünk holnapra a Machu Piccuhoz, megdöbbenéssel tapasztaljuk, hogy a tavalyi 66 dollárról 99 dollárra emelték a legolcsóbb jegy árát. Hol kell még a világon egy 80 kilométeres alsóosztályú vonatútért 22 000 Ft-ot fizetni?

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebbok oldalunkra!







Oszd meg másokkal is!