2021/22 mérföldkő lehet nem csak Dél-Amerika, de a mi életünkben is. Nem azért, mert talán véget ér a járvány, hanem azért, mert a pandémia alatt Kína leosztotta a világgazdaság lapjait. És amíg nekünk az oltásmániánk közepette észrevétlenül csupa kis lapot csúsztatott, addig az ütőkártyákat megtartotta magának, illetve arra használta fel, hogy Dél-Amerika nyersanyagban gazdag országainak politikáját és gazdaságát a saját képére formálja. 2019 fordulópont volt az életünkben. Mi átlagemberek ezt a koronavírus miatt gondoljuk így, pedig nagyon úgy fest, ez csupán egy eszköz a nagypolitika kezében arra, hogy átpozicionálja a gazdaságot. Egy éven belül eljöhet az a világ, amikor az életed minden mozzanata attól függ majd, Kína éppen mit gondol rólad. Isten hozott a lítiumközpontú világban!
DÉL-AMERIKA A "LÁBOS FORRADALOM" UTÁN
Kolumbia április 28. óta forradalmi lázban ég. Ennek okai a pandémiára adott hibás politikai válaszok, valamint a gazdasági visszaesés hatására növekvő társadalmi különbségek, amik terén Kolumbia a járvány előtt is rosszul szerepelt. Ahhoz azonban, hogy megértsük, miért lázong Dél-Amerika talán legszebb országa, vissza kell mennünk a járvány előtti hónapokba.
2019. október 18-án délután 2 óra magasságában Chile fővárosában, Santiagóban néhány fiatalokból álló csoportosulás utcára hívta az embereket a metrójegy árának emelése okán. A később "lábos forradalom" néven emlegetett tüntetéshullám valódi oka azonban nem a tömegközlekedés drágulása volt, hanem az a vadkapitalista gazdasági modell, ami kifelé Chilét stabil országnak mutatta ugyan, országon belül azonban társadalmi feszültségeket okozott évtizedek óta.
Tüntetők Bogotá főterén (Forrás: marca.com)
Aki jártas Chile modernkori történelmében, az tudja, hogy Pinochet 1973-as hatalomra jutása a hidegháború egyik legfontosabb eseménye volt. Az Egyesült Államok és a Szovjetunió versenyfutásában két szektorra figyelt mindenki: a fegyverkezésre és az űriparra. Mindkét iparág meglehetősen költségigényes, ráadásul olyan nyersanyagokon áll és bukik minden, amik nem lelhetők fel minden sarkon. Chile bányái ontották magukból a mangánt, a nikkelt és természetesen a rezet, aminek mai napig a Föld legnagyobb termelője. Pinochettel az Egyesült Államok szinte minden olyan nyersanyaghoz hozzájutott, amikkel a fegyverkezés és az űripar területén behozhatatlan előnyre tett szert a Szovjetunióval szemben. Akár úgy is mondhatnánk, hogy a hidegháborút tulajdonképpen Chile nyerte meg az amerikaiaknak.
Az Egyesült Államok nem volt hálátlan. Nem csak a bányászatot fejlesztette, de Santiagót Dél-Amerika pénzügyi központjává is tette. Ahogy azonban felfutott az ország gazdasága, úgy kezdett el nyílni a gazdagok és szegények közötti társadalmi olló. Már az elmúlt években is voltak jelei a társadalmon belüli feszültségeknek, de a gazdasági és politikai elit olyannyira eltávolodott az átlag embertől, hogy meglepte őket a 2019-es lázadás. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a politikusok képtelenek voltak érdemi kommunikációt folytatni a tüntetőkkel, így a probléma eszkalálódott. Csupán pár nap kellett ahhoz, hogy az utcákon milliók vonuljanak a teljes politikai elit lemondását követelve. A fiatalokhoz csatlakoztak tanárok, őslakos közösségek, melegjogi aktivisták, tulajdonképpen mindenki, aki úgy érezte, az elmúlt évtizedekben magára hagyták.
A chilei "lábos forradalom" túlmutatott az országos bajokon. Egyszerűen azért, mert Dél-Amerika számos országában, így Peruban és Kolumbiában is, a chileihez nagyon hasonló a gazdasági és politikai berendezkedés. A tüntetéseket pár hét alatt sikerült "exportálni", decemberben Limában, Quitóban és Bogotában is verték a fiatalok a lábost. A karácsony hozott ugyan egy kis megnyugvást, de 2020-ban minden kezdődött előről. Mindaddig, amíg márciusban meg nem jelent a kontinensen a COVID, ami átírta a tüntetők terveit.
Nagyjából egy évvel azután, hogy az Andok országainak fővárosaiban az utolsó fakanalat is letették, Bogotában újra kezdődött a kergetőzés. Ehhez a kolumbiai elnök, Iván Duque reformcsomgajának tökéletesen rossz időzítése kellett. Az adóemelésről, a szociális és egészségügyi rendszer átalakításáról szóló programot a járvány harmadik hullámának felfutásakor szerette volna letolni az emberek torkán, ami politikai öngyilkosság volt. Iván Duque megsemmisült, a "lábos forradalom" ismét megindult meghódítani az utcákat. Ma Bogotában pont ugyanaz történik, mint másfél éve Santiagóban. Egy dilettáns politikai lépés olajat öntött arra a tűzre, amit tavaly márciusban csak egy világjárvány tudott eloltani.
Kolumbiában 2022-ben választások lesznek. Iván Duque pártja a közvélemény-kutatások szerint bukni fog, a legesélyesebb jelölt a baloldali gondolkodású, egykori M-19 gerilla, Gustavo Petro. De nem csak Kolumbiában lesznek választások. A közeljövőben Brazília, Ecuador, Chile és Peru is szavazóurnák elé fárad.
Iván Duque, Kolumbia jelenlegi elnöke úgy néz ki, belebukik a pandémia okozta gazdasági válságba (Forrás: arcygde.com)
Brazíliában a liberális média által gyűlölt Bolsonaro legnagyobb kihívója a 2003 és 2011 között regnáló Lula da Silva lesz. Hogy ki lesz a befutó, nehéz megmondani, mert a két jelölt fej-fej mellett áll. Ecuadorban másfél évtizede baloldali vezetés van, és egyelőre nem tudni, 2022-ben lesz-e változás. A jobboldali Guillermo Lasso és a chávista szemléletű Andrés Araúz között nincs kardinális különbség. Benne van a pakliban, hogy hosszú idő után konzervatív elnöke lesz az országnak, de az ecuadori baloldal a 2000-es évek közepétől mindig tudott valami újat húzni és megnyerni vele a választásokat. Ecuador szerepe azonban messze nem olyan fontos, mint az, mi lesz Peruval, Chilével és Bolíviával.
Peruban nagyon hasonló a helyzet, mint Kolumbiában. A járványkezeléssel Vizcarra már tavaly év végén lapátra került, s az új elnök előreláthatólag a szocialista eszméket valló Pedro Castillo lesz. Chilében a "lábos forradalom" kirobbanása óta érlelődik Sebastián Piñera és az amerikabarát kormány bukása. Az a kérdés csupán, hogy a baloldali erőknek meg lesz-e a kétharmaduk. Ez azért fontos, mert az új alkotmány sarkallatos pontjainak (ilyenek például a bányajogok) módosításához elengedhetetlen a 66 % plusz egy szavazat.
Ahogy látszik, Dél-Amerikában erős baloldali fordulat várható. Ecuadorban és Brazíliában van esélye a konzervatív, jobboldali jelölteknek, a többi országban azonban szocialista, néhol kommunista eszméket valló elnökök fognak kormányt alakítani. És akkor még nem esett szó arról a Bolíviáról, ahol Evo Moralest 2019 novemberében erőszakkal elmozdították az ország éléről, hogy egy évvel később a pártjának jelöltje, Morales korábbi gazdasági minisztere, Luis Arce visszavegye a kormányzást az ideiglenesen beiktatott, amerikabarát politikát folytató Jeanine Áñez elnök asszonytól.
Elég komoly esély mutatkozik tehát arra, hogy 2022-től az andoki országok mindegyikét, de a gazdaságilag legfontosabbakat mindenképp, baloldali elnök vezesse. Ha ehhez hozzávesszük azt, hogy a kolumbiai Gustavo Petrónak és a perui Pedro Castillónak erős kommunista múltja van, valamint az ecuadori jelölt, Andrés Araúz Hugo Chávez politikáját tartja követendő példának, máris látjuk, mekkora bajba kerülhet az az Egyesült Államok, aminek stratégiailag fontos ágazatai nagyban függnek a perui, chilei és bolíviai nyersanyagoktól. Maduro Venezuelája azért létezhet mai napig, mert a kínaiak finanszírozzák azt, ahogy Evo Morales is inkább Kína felé kacsingat. Nem nehéz elképzelni, hogy 2022-től Kolumbia és Peru is megnyitja kapuit a kínai tőke előtt, ami hatalmas gyomros lenne az Egyesült Államoknak.
A LÍTIUMHÁBORÚ
Ma már mindenki számára világos, hogy az Egyesült Államok első számú kihívója nem Oroszország, hanem Kína. És az is egyértelmű, hogy amíg a 20. század a kőolaj bűvöletében élt, addig a 21. század legfontosabb nyersanyaga a lítium, valamint azok a ritkaföldfémek, amik az akkumulátorgyártás nélkülözhetetlen elemei. Ma, amikor minden az elektromos autózásról, az elektoronikaipar felfutásáról szól, az nyer hatalmasat, aki az ezekhez szükséges nyersanyagokat a birtokában tudja.
Azok a vélemények, melyek szerint az Egyesült Államok a 20. század utolsó évtizedeiben több háborút is indított a fekete arany miatt, rég kiléptek a konteók világából. Ha a történelemkönyvekben még nem is így fogalmazzák meg az öbölháborúk okát, attól még a történészek többsége egyetért abban, hogy Amerika közel-keleti jelenléte az 1980-as és 1990-es években hatalmas gazdasági előnnyel járt. Az ám, csakhogy a tudomány fejlődésével új technológiák születtek, a fosszilis üzemanyagok kora lejárt. A 21. század Szent Grálja a lítium, amiből rengeteg van a Földön (elsősorban az óceánok vizében), csak oldott állapotban és igen kis koncentrációban. A tengeri lítium kinyerése roppant költséges folyamat, ezért a Föld lítiumigényét azok a tavak tudják kielégíteni, amik alatt több száz méter vastag sóréteg halmozódott fel. Ma a Föld szárazföldi lítium tartalékát 100 millió tonnára teszik, aminek több mint 80 %-a a Bolívia, Chile és Argentína határán fekvő sós tavak mélyén leledzik. A Föld legnagyobb termelője Chile, ahonnan évi 12 600 tonna fémet termelnek ki, őket követi Ausztrália évi 9100 tonnával. Ez a mennyiség már most nem elég, az elektronika- és az autóipar együttesen akár évi 100 000 tonna lítiumot is fel tudna használni, ha hozzájutna. Itt jön be a képbe Bolívia.
Az ausztrál mezők kicsik, termelést növelni jelenlegi ismereteink szerint csak Chilében és Bolíviában van esély. Chilében ennek gátat szabnak azok a természetvédelmi szabályok, amik tiltják az Atacama-sivatag vízkészleteinek kiaknázását. Ezeket a szabályokat persze felül lehet írni, de ehhez 2022-ben a baloldalnak 2/3-os többséget kéne szereznie, ami nem valószínű, hogy meglesz. Bolíviában azonban nem ennyire erősek a természetvédelmi törekvések, így ott gond nélkül lehetne fokozni a termelést. Ehhez azonban be kéne végre indítani azt, amire lassan egy évtizede vár az ország. Mivel úgy néz ki, hogy a bolíviai lítiumtól függ az elektronika- és autóipar jövője, hatalmas harc zajlik azért, ki kapja meg a bányászati jogokat. Ezt 2018-ig a baden-württembergi ACI Systems GmbH birtokolta, de 2019-ben Evo Morales felmondta a szerződést, mondván, a németek szándékosan nem kezdték meg a lítium kitermelését, hogy az elektromos autók ára a nemzetközi piacon magas maradjon. Ezután februárban 2,3 milliárd dolláros szerződést kötött a kínai Xinjiang TBEA Group Co Ltd-vel, akik 49 %-os tulajdonjogot szereztek a lítiummezők felett. A kínaiak 2022-ben évi 40 000 tonna lítium kitermelésére szerződtek, amit 2025-re 800 000 tonnára emelnének.
2019. február 6-án aláírja az együttműködési szerződést a Xinjiang TBEA Group Co Ltd és a Yacimiento de Litio Bolivia a Salar de Uyuni alatt található lítiummezők kiaknázásáról (Forrás: reuters.com)
Alig pár hónappal azután, hogy Evo Morales aláírta a szerződést a kínaiakkal, választások voltak Bolíviában. Evo Morales nyert, azonban indulását alkotmányellenesnek bélyegezték, így a hadsereg elmozdította őt az elnöki székből. Morales Mexikóba, majd Argentínába menekült, a frissen felállított ideiglenes kormány Jeanine Áñez elnök asszony vezetésével pedig megkezdte a bányajogok felülvizsgálatát. 2020 januárjában ismét felvették a kapcsolatot a német vállalattal, akik szívesen kötöttek volna új szerződést a bolíviai állammal, csakhogy a bányajogok már a Xinjiang TBEA Group Co Ltd-nél voltak. A jobboldali ideiglenes kormány ezután azzal próbálkozott, hogy a többségi tulajdonjoggal rendelkező YLB (Yacimiento de Litio Bolivia) vezetőségét feltöltötte a saját embereivel, de azok képtelenek voltak megragadni egy olyan közegben, ahol a többség egyértelműen Moralest tekintette elnökének.
Az ideiglenes kormány a lehető leghosszabb ideig maradt hatalmon, amihez kapóra jött a pandémia, de 2020 novemberében úgy kellett átadnia a hatalmat Evo Morales gazdasági miniszterének, Luis Arcénak, hogy nem tudta felmondani a Xinjiang TBEA Group Co Ltd-vel kötött szerződést. 2021-ben nagyon úgy néz ki, hogy Kína nyerte a bolíviai csörtét, de a háború még nincs zsebben, hiszen ehhez ki kell várni, mi lesz Chilében. Ha ott is sikerül baloldali kínabarát kormányt választani, akkor lítium terén Kína egyeduralkodóvá válhat. Csakhogy az akkumulátorokhoz nem elég a lítium, rengeteg olyan ritkaföldfém is kell hozzá, aminek kiaknázása legalább annyira bonyolult, mint a lítiumé.
Ezek a ritkaföldfémek a neodímium, a diszprózium, a prazeodímium és a kobalt. Ez utóbbinak a termeléséért tulajdonképpen egyetlen ország, a Kongói Demokratikus Köztársaság felel, amivel a kínai Molybdenum nevű bányavállalat 2020-ban szerződést kötött hasonló kondíciókkal, mint a lítium esetében Bolíviával. A termelés felfutását itt is 2025-re teszik.
A másik három ritkaföldfém legnagyobb termelője maga Kína. A neodímiumot, a diszpróziumot és a prazeodímiumot egy érc, az ún. monacit raktározza. A Föld monacittermelésének 90 %-a Kínában történik, azonban az ottani készletek állítólag 2050-re kimerülnek. Az utóbbi években két helyen fedeztek fel nagy mennyiségű monacitot: az egyik bánya a dél-afrikai Steenkampskraal, a másik a chilei Hochschild. Mindkét helyszínen nagyjából hasonló költségvetéssel, 50 millió dollárból indult meg a ritkaföldfémek kitermelése. Dél-Afrika gazdaságilag Európához kötődik, Chile pedig az Egyesült Államokhoz, de ahogy a lítium, úgy a ritkaföldfémek esetében is meg kell várni, mit hoznak a novemberi chilei választások.
A 21. SZÁZAD HÁBORÚIT NEM FEGYVERREL, HANEM VÍRUSSAL VÍVJÁK?
Közvetlen a pandémia kirobbanása előtt egy olyan geopolitikai átrendeződés volt megfigyelhető, amihez hasonló utoljára a 2. világháború lezárását követően volt. A 20. század közepén a gyarmataitól megfosztott Európa gazdasági hegemóniáját átvette az Egyesült Államok és a Szovjetunió, akik közül végül az amerikaiak kerültek ki győztesként, Chile hathatós segítségével. A hidegháború végeztével a hangsúly a szénhidrogénekre tevődött át. Ma már a kőolaj kifutóban, a lítium azonban feljövőben van, és úgy néz ki, a lítiumháborút Kína nyeri meg. De vajon tudjuk-e, mi a kínai siker kulcsa? Hogy lehet az, hogy abban a Dél-Amerikában, ahol az 1950-es évektől kezdve az amerikai érdekek mentén szerveződnek a kormányok, és ahol a szovjetek negyven év alatt szinte semmilyen eredményt nem tudtak felmutatni, Kína alig másfél évtized alatt lekörözi a hatalmas előnnyel induló Egyesült Államokat?
Mondhatnánk, hogy a kulcs a pénz, de ez a válasz eléggé leegyszerűsítené azt, amit Kína csinál. Mert pénze az Egyesült Államoknak is van, sőt, a kínai gazdasági dominancia kialakulása előtt sokkal több is volt nekik. Nem, Kína nem pénzzel vásárolja be magát a világgazdaságba, hanem érdekérvényesítéssel.
A kőolaj-válságról már az 1980-as években cikkezni kezdtek, az ezredfordulóra pedig mindenkinek világossá vált, hogy a szénhidrogének kora lecsengőben van. Ebben az időszakban az Egyesült Államok mégis inkább olajtermelő országokkal és ott regnáló terroristákkal csatározott, semmint követte volna a trendeket. Kína követte és kivárt.
Azt már látjuk, hogy a 21. századi gazdasági erőtér az akkumulátoripar mentén fog átalakulni, és hogy az akkumulátorgyártás 90 %-ban Dél-Amerika néhány országától függ. Nagyon nem mindegy, hogy mit hoznak az év végi választások Chilében és jövőre a többi andoki országban. Ha kialakulna az "andoki szocialista vonal", amiben Venezuelától Chiléig baloldali kínabarát elnökök alakítanának kormányokat, akkor végleg kijelenthetnénk, hogy Kína felülkerekedett az Egyesült Államokon. Ha náluk összpontosulna az akkumulátorgyártás szinte egésze, akkor mind Amerika, mind Európa kiszolgáltatottá válna. És erre a közvélemény-kutatások alapján elég nagy esély van.
Daniel Jadue, a chilei Kommunista Párt elnökjelöltje a legesélyesebb arra, hogy 2022-ben kormányt alakítson (Forrás: gauchebdo.ch)
Pedig a pandémia előtt nem úgy nézett ki, hogy Kína megnyeri ezt a háborút. Emlékezzünk csak a Huawei-botrányra, ami után a kínai vállalatot kirúgták az Egyesült Államokból, a ami után a Huawei a nemzetközi piacokon mélyrepülésbe kezdett. Evo Morales elzavarása után úgy tűnt, a bolíviai lítiummezőket is elbukják, aztán egyszercsak történt valami. Santiagóban kitört a "lábos forradalom", ami végigrobogott az egész kontinensen. A cél a gazdasági és politikai elit leváltása, egy új Dél-Amerika felépítése volt, ami már nem függ az Egyesült Államoktól. Először úgy tűnt, a tüntetéshullám célt ér, de pár hét után állóháborúvá silányult. Az emberek unni kezdték a rombolást és azt, hogy ezzel csak a hétköznapjaikat nehezítik, pozitív változást nem hoz.
A pandémiára úgy fordult rá Kolumbia, Peru és Chile, hogy a jobboldali kormányok alatt inogni kezdett a szék. Bár Iván Duquénak a lábos forradalomra adott válasszal volt egy felfutása, a járvány rögtön visszarántotta őt a népszerűségi listák alsó harmadába. 2020 márciusában, mikor a dél-amerikai országok bezártak, Duque népszerűségi indexe 52 %-on, Vizcarráé 37 %-on, Piñeráé pedig 15 %-on állt. Rá fél évre Duquét már csak 31 %, Vizcarrát 9 %, Piñerát 6 % választotta volna újra.
Azóta Vizcarra megbukott, Peruban június 6-án tartják a választásokat. Piñera még talpon, de a 2021 novemberében tartandó voksolás toronymagas esélyese a Kommunista Párt jelöltje, Daniel Jadue. Iván Duque népszerűsége a három hete tartó lázongások okán beszakadt, a jövő évi választáson jó eséllyel az exgerilla Gustavo Preto fog győzedelmeskedni. Amit tehát a "lábos forradalom" nem tudott érdemben véghez vinni, azt beteljesítette a pandémia.
Dél-Amerika országaiban a járványkezelés nem úgy zajlik, mint nálunk Európában. Arra az első hullám végeztével a legtöbb ország rájött, hogy a lezárásokkal nem érnek célt, mivel a szegényeknek és az alsó középosztály tagjainak nincsenek akkora megtakarításai, hogy hónapokon át bevétel nélkül maradjanak. Tavaly júniusban társadalomkutatók előre jelezték, mi várható Kolumbiában, Peruban, Ecuadorban és Bolíviában, ha a politika fenntartja a korlátozásokat. 2020 végére komoly munkanélküliséget, a bűnözés felfutását és az elzárt vidékeken éhezést, nélkülözést vizionáltak. Ennek bekövetkezéséhez végül fenn sem kellett tartani a korlátozásokat, elég volt hozzá a március és július közötti bezárkózás. Kolumbiában duplájára nőtt az erőszak okozta halálesetek száma, 2020-ban csaknem 12 000 ember halt meg bűnözés következtében. Ezt a számot 2021-re 15-18 000 közé teszik, 2022-re pedig a 20-25 000 halálos áldozat sem elképzelhetetlen egyes kutatók szerint. A munkanélküliség is a duplájára nőtt, a fiatalok körében pedig 35 %-os. Eközben újra aktívak vidéken a gerillák és a paramilitárisok, a turizmusban dolgozók közül pedig sokakat a kábítószer-kereskedelem szippantott be.
Peruban nem ennyire rossz a helyzet, de a pandémia ott is megtépázta a társadalmat. Egy év alatt 2,2 millió ember veszítette el a munkáját, a munkanélküliségi ráta 8 %-ról 13 %-ra emelkedett. A gyilkosságok száma is emelkedést mutat; 15 %-kal többen haltak meg idén idegenkezűségben, mint 2019-ben. Peruban a legnagyobb problémát az elszegényedés jelenti. Az országban nagyjából 3,3 millió ember nélkülöz, ez az összlakosság 10 %-a. A városokban a legrosszabb a helyzet, ott a létminimum alatt élők aránya egy év alatt 14 %-ról 27,5 %-ra emelkedett, ami azt jelenti, hogy a városi lakosság több mint egynegyedének élelmezési problémái vannak.
Arról szól a jövőnk, hogy a bolíviai lítium kinek a kezében köt ki (Forrás: ft.com)
Az amúgy békés és mindig jól teljesítő Chilében a munkanélküliségi ráta 20, a gyilkosságok száma 34 %-kal emelkedett. Ezek az adatok Peru és Kolumbia hasonló értékei mellett eltörpülnek, viszont az OECD-országok listáján már nem mutatnak olyan jól. S mivel a chileiek szeretik azt gondolni magukról, hogy ők tényleg Dél-Amerika Svájca, ezek a számok is elegendőek ahhoz, hogy az elnök támogatottsága a nulla felé konvergáljon.
A beszakadó gazdaság és a szörnyű munkanélküliségi adatok okozta pánik mellett eltörpül maga a járvány. Kolumbiában a közvélemény-kutatások alapján a pandémia csak a negyedik legfontosabb kérdés az emberek életében, de Chilében, Ecuadorban, Peruban és Bolíviában sem ez szerepel a vezető hírek között. Ennek persze az is oka, hogy Chile és Uruguay kivételével alig oltottak a kontinensen, lévén nincsen mivel.
A 40 %-ban átoltott Chilébe jutott Pfizerből és AstraZenecából, de a többséget kínai oltóanyaggal, Sinovackal és CanSinóval oltják. Kolumbiában az első oltást 8, Ecuadorban és Bolíviában 6, Peruban 5, Venezuelában 1 % kapta meg. Ezekben az országokban kizárólag kínai oltóanyagok érhetők el, éppen ezért az ellenzéki politikusok nem csak a kormányokat támadják, de Európát és az Egyesült Államokat is, mivel azok mindent felvásároltak a szegényebb országok elől, amivel lépéshártányba került a kontinens a járványkezelés területén. És ez kapóra jön Kínának, aki ebben is hajlandó a kontinens segítségére sietni. Az elégedetlenség pedig - ahogy a fenti példa is mutatja - az ő malmukra hajtja a vizet, hiszen az amerikabarát jobboldali kormányok mindenhol a végüket járják.
Kína úgy néz ki a járvány legnagyobb győztese lesz. Nem csak gazdasági előnyt szerzett a lítiummezők és ritkaföldfémek bekebelezésével, még a stratégiailag fontos országok politikáját is sikerült számára kedvező módon átalakítania. Dél-Amerika országainak többsége egy éven belül erős balos fordulatot vesz majd, több országban felerősödnek majd a szocialista hangok. Ha Kolumbia, Chile és Peru is csatlakozik a venezuelai és bolíviai vonalhoz, akkor nem csak az Egyesült Államok, mi magyarok is érezni fogjuk a kínaiak csókját a homlokunkon. Kivéve persze, ha Európa és az Egyesült Államok a következő egy-két évben nem villant valami meglepőt az energetika területén...
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
