A rossz előjelek ellenére nekivágok a Torres del Painénak, életem során már többedszer. Az időjárás ezúttal roppant kegyes hozzám, így fantasztikus dolgokat látok. A Torres del Paine tényleg meseszép, csak egyetlen gond vele, mégpedig az, hogy Chilében van.
Úgy indulok neki a Torres del Painénak, hogy tulajdonképpen nincs is kedvem hozzá. Az "O" túrát szerettem volna megcsinálni, de a Fantástico Sur bénázásának és az időjárásnak hála ez újfent elmarad. Mivel az "O" alsó ágaként szolgáló "W" túrán két éjszakára lefoglalt, de le nem mondható sátorhelyem van a Campamento Francésnál, úgy döntök, mégis csak nekivágok a parknak. Mindezt teszem azért, mert ahányszor errefelé jártam, mindig volt valami baj az időjárással, így normális képanyag sem született néhány völgyről. Most viszont esőmentes időjárást jósolnak, úgyhogy ha újdonságot nem is látok, legalább esélyem van néhány jó fotóra.
Sokak szerint kemény a "W" túra, pedig egyáltalán nem az. Persze csak akkor, ha az időjárás nem szól bele, és nem úgy akarod letolni, ahogy én, két és fél nap alatt. Hiába próbáltam korán sátorhelyeket foglalni, lekéstem a Paine Grande és a Chileno menedékház melletti kempingekről, így a "W" kellős közepén kialakított Campamento Francésnál foglaltam le két éjszakát abban bízva, hogy tényleg nem lesz eső, és gyors léptekben a "W" bal és középső szárát másfél nap alatt letudom.
Mivel az étkezésért a parkban naponta 80 dollárt számolnak fel, inkább bevásárolok Puerto Natalesben, és végig cipelem magammal a kajámat. Nem szeretek az erdőben főzöcskézni, és plusz súlyt sem akarok a zsákomban, ezért hideg élelemmel készülök, ami előrecsomagolt tortillából és kagylókonzervből áll. Mivel Chile ezen részén a birkán kívül nem él meg szinte semmi, a legolcsóbb a kagyló. Négy dollár egy konzerv, ami pont fele annyi, mintha löncshúst vásárolnék. Az egyetlen gond vele, hogy elég alacsony az energiatartalma, de azt majd pótlom csokoládéval és mogyoróval.
A buszok Puerto Natalesből 07:30-kor indulnak a Torres del Paine felé. Szerencsére már napokkal korábban megvettem a jegyet az egyikre, így nem kell a sorban ácsorogjak, mint azt a többség teszi. Közben begurul a Cueva del Milodón felé tartó helyi járat is, amire ezúttal is csak ugyanaz a pár fő száll fel, akikkel a minap én is együtt utaztam arrafelé.
A Torres felé persze az összes busz megtelik. Legalább négyszáz ember igyekszik a parkba, és hol van még a főszezon?! A többség persze nem a "W"-re igyekszik, hanem a Torre Centralhoz, vagyis a hegyvidék leghíresebb "szarvaihoz", azonban így is vagy három busznyi ember utazik velem tovább a Pehoé-tó partjára, ahonnan hajóval érhető el a Paine Grande menedékház.
A Torres del Paine tökéletes példája annak, hogyan nem szabad egy nemzeti parkot üzemeltetni. A szállásokat üzemeltető két cégről, a Fantástico Surról és a Vertice Patagoniáról már írtam az előző bejegyzésben, de nem csak ők dilettánsak, hanem a teljes parkőrség is az.
Ez a hajó fordul naponta többször, mire az összes turistát átszállítja a Paine Grande menedékházhoz
Hiába építik évek óta az új látogatóközpontot, az valami miatt nem képes elkészülni. Az összes turistának egy harminc négyzetméteres faházba kell betipegnie, ahol papírokat töltetnek ki velük, majd kötelező jelleggel videót kell nézniük a park szabályzatáról. Az összeizzadt túracuccok aromáját harapni lehet, roppant kellemes élmény.
A következő akadály a Pehoé-tó kishajója, ami legfeljebb hatvan embert tud szállítani. Szerencsére bekerülök az első etapba, így nem kell egy teljes órán át a kikötőben rostokolnom, míg a komp megfordul. Amúgy ez sem olcsó, egy irányba 18 000 pesót kérnek el az alig félórás útért.
Az idő tiszta, a hajóról gyönyörűen rálátni a Cuernos del Paine gránitszikláira és a Cerro Paine Grande csipkés vonulataira.
A Cuernos del Paine és a Cerro Paine Grande
Dél van, mire végre kikötünk. Hogy fogyjon a súly, gyorsan leküldök egy konzerv kagylót, majd hátrahagyva a zsákomat a menedékháznál megiramodom a Grey-kilátó irányába.
A Grey-kilátó felé feltűnik a Cerro Paine Grande 3050 méter magas csúcsa
A mai napon le kéne rohanjam a "W" bal szárát úgy, hogy utána még maradjon időm egy négy órás sétára a Campammento Francésig, úgyhogy szó szerint futva teszem meg a távot.
A Grey-gleccser, ahogy a kilátóból látszik
A kilátóig elvileg két és fél óra az út, amit én egy óra tíz perc alatt abszolválok. Hiába a nagy rohanás, esélyem sincs eljutni a Grey menedékházig, amit csak azért nem bánok, mert egyrészt ez a szakasz már nem annyira látványos, másrészt két hét múlva úgyis jövök erre a csapatommal. Persze az idő lehet, hogy nem lesz olyan szép, mint most, de nem akarok éjszaka érkezni a táborhelyre, úgyhogy megelégszem a Grey-kilátó nyújtotta panorámával, aminél szebb úgysincs sehol a park ezen részén.
A Laguna Los Patos
Visszafelé lassítok egy kicsit, hogy jobban kiélvezzem a tájat. A Laguna Los Patosnál fújok egyet, közben kattintgatom a fényképezőt, mert a vidék egészen fenomenális. A háttérben feltűnik az 1600 méter magas Cerro Ferrier, amit a közeljövőben szeretnének megmászhatóvá tenni, ezzel is tehermentesítve a "W" kitaposott ösvényeit. Hogy mennyire tölti majd be a neki szánt szerepet, nem tudom. Félek, úgy jár Chile a Torres del Painéval, mint Peru a Machu Picchuval. Ott hiába próbálnak más romvárosokat is bevonni a turizmus vérkeringésébe, azok nemes egyszerűséggel senkit nem érdekelnek, a Machu Picchu pedig lassan összerogy a sok turista alatt.
A jövőben talán a háttérben látható Cerro Ferrier is mászható lesz
Háromkor a hátamra veszem a zsákomat, és megindulok a Sköttsberg-tó mentén a Campamento Francés irányába. Kicsit eltaktikáztam magam az előző három órában, mert elég lassan haladok, főleg a rövid kaptatók készítenek ki. Szerencsére az időjárás továbbra is tökéletes, így remek kilátás nyílik a tó fölé magasodó gránitsziklákra.
Túrázó a Sköttsberg-tó melletti ösvényen
A lagúnát kopasz fák szegélyezik. Hiába van tavasz, ezek a fák már soha nem hoznak levelet, amit megköszönhetünk egy izraeli turistának, aki 2011 decemberében úgy gondolta, nem hagy hátra WC-papírt, és nagydolga végeztével meggyújtotta azt. A szél alákapott a papírnak és bevitte az erdőbe, ami kigyulladt. Hetekig próbálták oltani a tüzet, ami véget nem érő harc volt az erős szélben. Végül 17 000 hektár erdő égett le, a srácot pedig rabosították.
A Sköttsberg-tó körül szinte az összes fa leégett
Az izraeli állam nem akarta magára vállalni az újraerdősítés költségeit (2005-ben egy cseh turista hasonló akciója után a cseh állam azonnal felajánlotta a segítségét), ami diplomáciai feszültségeket okozott. Végül a fiú családja létrehozott egy alapítványt, ami támogatókat keres a Torres del Paine újraerdősítéséhez, így néhány hét fogság és a tízezer dolláros büntetés megfizetése után a 23 éves srác távozhatott a börtönből. Azóta egyetlen alkalommal fordult elő, hogy valakik megpróbáltak tüzet gyújtani a Torres del Paine területén. Ők is izraeliek voltak. Szerencsére nem lett újabb erdőtűz, de a négy srácot Chile összes nemzeti parkjából kitiltották. Egyébként az eset óta számtalan olyan Puerto Natales-i hostel van, ami nem fogad izraeli hátizsákosokat, ami egyben arra is rávilágít, hogy a chileiek milyen ostobán közelítenek a turizmushoz.
A Sköttsberg-tó és a Cuernos del Paine
A Sköttsberg-tó után van egy kis emelkedő, majd egy mély, lapályos terület következik, ahol hetekkel a hó elolvadása után is térdig ér a sár. Nem állítom, hogy nem esik jól megérkezni a Campamento Italianóhoz, a "W" egyetlen, ingyenes táborhelyéhez, ahová hiába próbáltam sátorhelyet foglalni, folyamatosan azt jelezte a rendszer, hogy tele van.
Lencsefelhő képződik gránitszikla felett
Nos, egy lélek nincs a kempingben, csak egy parkőr, aki forgalmistaként funkcionál; irányítja a turistákat a Francia-völgy, a Paine Grande és a Los Cuernos menedékházhoz vezető ösvények között. Mikor rákérdezek, hogy felverhetném-e itt a sátram, lévén holnap úgyis a Francia-völgy felé veszem az irányt, rázza a fejét és közli, hogy tele vannak. Vannak egy fenét! Egyszerűen a nemzeti park nem akarja, hogy a turisták egyetlen éjszakát is ingyen töltsenek el, így inkább behazudják, hogy a kempingjeik tele vannak. Bár a lábaim ólomnehezek, le kell sétáljam az utolsó, negyven perces szakaszt is.
Húsz dollárba kerül egy ilyen priccs
A Campamento Francés nem rég óta létezik. Azért hozták létre, hogy a "W" középső szárát képező Francia-völgy is kényelmesen látogathatóvá váljon. Ez az egyetlen olyan táborhelye a Fantástico Sur nevezetű viccegyletnek, ahol szerencsére nem köteleznek teljes ellátásra, így itt gyülekezik mindenki, aki saját ellátmánnyal járja a nemzeti parkot.
A sátorhelyért húsz dollárt fizettem, ami nem kevés, de jóval olcsóbb, mint a Los Cuernos menedékház hálótermi ágya, amiért 170 dollárt kell letenni az asztalra. Ezért a pénzért egy fából összetákolt priccset kapok, no meg esélyt arra, hogy forró vízzel zuhanyozhassak le, mert hogy idéntől ilyen is van a kempingben. Szerintem egy-két év, és itt sem alszik majd senki a saját sátrában.
A Cerro Paine Grande csipkés csúcsa
Vacsorára ismét kagylókonzerv a menü, no meg egy méregdrága kóla, amit a boltban 3000 pesóért, majdnem öt dollárért árulnak. Próbálok a pakőrökkel beszélni, hogy holnapra tegyék át a foglalásom a Los Cuernos menedékház kempingjébe, ne kelljen két éjszakát ugyanazon a helyen töltenem, de itt sem akarnak segíteni. A Torres del Paine minden, csak nem kedves hely. Fizess, nézd a tájat és kussolj! - akár ez is lehetne a mottója.
Másnap korán útra kelek, hogy beelőzzem a tömeget. A tegnapi erőltetett menet után meglepően könnyen mozgok, a nagy zsák nélkül egészen légiesnek érzem magam. A Campamento Italiano ezúttal is üres, sehol egy sátor, csak ugyanaz a parkőr.
A Francia-kilátóig erős kaptatót kell leküzdjek, ráadásul ez egyik részen sikerül elkavarnom, és jó fél órámba telik, mire visszatalálok az ösvényre a folyómedret szegélyező sziklákon ugrálva. Nem bánom az extra kitérőt, mert itt legalább nincs egy lélek se, és emberi hangok nélkül élvezhetem a hegyvidék legmagasabb csúcsának, a Cerro Paine Grandénak a havas sziluettjét.
Lavina érkezik a nyakamba
A kilátónál leülök egyet pihenni. Hihetetlen mázlim van, mert pont ebben az öt percben szakad le az egyik sziklaperemen összegyűlő hótorlasz méretes lavinát bocsátva az alatta húzódó kuloárra. Rajtam kívül csak egy brit páros tartózkodik a kilátónál. Összepillantunk, vajon minket is beterít e a lavina. Szerencsére nem, csak egy kis hószórást kapunk, ami egészen üdítően hat a tűző napon.
Az angol páros útban a Británicó-kilátóhoz
Bár még messze a főszezon, egészen nyárias az idő, természetesen patagóniai értelemben. Húsz fok lehet, a szél pedig csendes. Még nyáron is ritka az ilyen Dél-Chilében.
A Valle Francés egészen varázslatos
Az angol párossal együtt tornázom fel magamat a Mirador Británicóhoz, ahonnan fantasztikus kilátás nyílik a völgyet körülölelő gránittömbökre. Szerintem ez a leglátványosabb völgye a Torres del Painénak, de egy cseppet sem bánom, hogy a chileiek nem így gondolják, és a Torre Centralt erőltetik rá a turistákra. Az itt töltött húsz perc alatt alig egy tucat túrázóval találkozom, ami egészen kellemes élmény a főcsapáson percenként elhaladó embertömegek után.
Ez a kép tárul elém a Británico-kilátónál
Lefelé sem csúnya az ösvény; remek kilátás nyílik a délelőtti nap fényében értelmezhetetlenül zöld Nordenskjöld-tóra.
A Nordenskjöld-tónak egészen túlvilági színe van
Még nincs dél, mire visszaérek a Francia-táborba. Mivel a parkőrök nem hajlandóak segíteni, így kénytelen vagyok az egész délutánt semmittevéssel tölteni, várni, hogy lemenjen a nap, elmúljon az éjszaka. Naplementére furcsa lencsefelhők jelennek meg az égen. Érdekes módon mem a hegyek, hanem a Nordenskjöld-tó felett mutatkoznak, ami ritka jelenség, lévén a lencsefelhők a hegyek menti feláramlások mentén születnek, és amíg el nem párolognak, ott is maradnak. Csakhogy Patagóniában kiszámíthatatlan a széljárás, ezért ritkán ugyan, de előfordul, hogy egy magaslati jet odébb fújja őket, így akár száz kilométernél is távolabb kerülhetnek a születési helyüktől.
Lencsefelhők a Nordenskjöld-tó felett
Szinte alig pirkad, és én már úton vagyok. A tegnapi felhőképződés nem volt véletlen, már a korai órákban is erős a szél. Kaptam két szép napot a Torres del Painétól, nem lehetek elégedetlen.
A Los Cuernos menedékházat egy kétórás sétával érem el. A hegyek felett borús az idő, de még nem annyira, hogy a Cuernos del Paine gránitsziklái ködbe burkolódznának. Látok néhány szép vízesést, no meg rengeteg notrót, vagyis chilei tűzfát, ami ilyenkor, késő tavasszal borul virágba. Sokan szeretik a Torres del Painét ősszel, de én sokkal jobban kedvelem ilyenkor, késő tavasszal, amikor a notro mellett a calafate, a lupin és a fuchsia is virágzik. Sokkal színesebb, élénkebb a virágos mezőktől a hegyvidék.
Vízesés szakad alá a Cuernos del Paine gránitsziklái között
A Los Cuernos menedékház után utolérem az angol párost, akik egy bungalót vettek ki a táborhelyen. Azt mesélik, nagyon rendben volt, de 470 dollárt azért nem ért. 130 000 forint egyetlen éjszakáért egy kempingben. És ilyen árak mellett fél éven át full házzal működnek. Mégis csak tudnak valamit ezek a chileiek.
Magam mögött hagyom az angol párost
A Nordenskjöld-tónak kifejezetten jót tesz a borús idő. A felhőktől még élénkebb lesz a színe, a zöld cserjékkel az előtérben egészen varázslatos arcát mutatja.
Minden kétséget kizáróan a Nordenskjöld-tó a legszebb a vidéken
Mire elérem a Monte Almirante Nieto előtti dombvidéket, már szürke esőfelhők gyülekeznek a Torre Central felett. Felesleges lenne felküzdenem magam a tornyokhoz, mert csak eláznék. Eleget láttam már őket amúgy is, és persze két hét múlva a csapattal is felkeresem majd őket, úgyhogy inkább lassítok és élvezem a tájat. Itt-ott kifekszem a fűbe, elrágcsálok pár kagylót és eszem rá pár szem Skittlest, amiről eddig azt hittem, hogy csokidrazsé, de kiderült, hogy nem.
A Monte Almirante Nieto
A lenti völgyben feltűnik a Hotel Las Torres, ahol 2014-ben egy alkalommal sikerült megaludnom. Eléggé jól néz ki, de azért 510 dollárt, amit akkor fizettünk érte, ez sem ér meg. Bár ha választanom kéne, hogy 470 dollárért egy bungi a Los Cuernosnál vagy 510-ért itt egy szoba, akkor biztosan ezt választanám.
A notróktól, vagyis chilei tűzfáktól piroslik a táj
A délutáni első busszal megyek vissza a Laguna Amarga-i bejárathoz. Puerto Natalesbe csak este 8 felé indul a busz, úgyhogy rengeteg időm van még. Az ám, csakhogy a bejárat környékén nincs sok minden, a nemzeti park távolabbi látnivalóihoz pedig ennyi idő nem elég, már ha gyalog szeretném őket felfedezni. Nincs mit tenni, mint stoppolni.
A Hotel Las Torres fantazstikus helyen fekszik, csak őrületesen drága
Húsz perc elteltével érkezik egy Chevrolet Corsa, benne három fiatal sráccal. Portugálok, és csak egyetlen napra jöttek a Torres del Painéhoz, a kocsit El Calafatéban bérelték.
- Van velünk három lány is egy másik kocsival, de olyan ostobák voltak, hogy elfelejtették teletankolni, így féltávnál vissza kellet fordulniuk - röhögnek.
Rodrigo, Gonzalo, José és a lányok Buenos Airesben cserediákok. Most van a vizsgaidőszak, így el tudtak szabadulni egy hétre. El Chaltén, El Calafate és a Torres del Paine volt a cél, ami egy hétre rengeteg, ezt már ők is tudják.
- Először hagytuk el a fővárost. Nem gondoltuk volna, hogy ekkora távolságok vannak errefelé. Amennyit vezettünk az elmúlt egy hétben, abból Lisszabonból simán megérkezhetnénk Budapestre - nevetnek.
A Lago Sarmiento nem annyira látványos
Elbeszélgetünk Magyarországról, ahol Gonzalo már járt párszor, a Szigetet és Ozorát is ismeri. Azt mondja, főleg Ozorát imádja, meg amúgy mindent Magyarországon, főleg a csinos lányokat.
- Buenos Airesben szörnyűek a nők - panaszkodik - Mind lekezelő, vonogatja a válát. Olyanok, mint a franciák.
Osztom a véleményét. Bár Erivel jó régóta együtt vagyunk, tisztán emlékszem fiatalabb korom próbálkozásaira az argentin és francia lányoknál. Nincs benne sok köszönet. Mikor bedobom nekik Kolumbiát, azonnal reflektálnak, miszerint már megvan a jegyük Bogotába karácsonyra. Na, ott nem vonogatják a vállukat a lányok, az biztos.
Gonzalo, José, Rodrigo és én a Nordenskjöld-kilátónál
A srácok nem nagyon tudják, mit kell nézni a parkban, térképünk sincsen, úgyhogy abban a szerencsés helyzetben találom magamat, hogy arra mennek, amerre én mondom. Megállunk az összes lagúnánál.
A Nordenskjöld-kilátónál alig bírunk kiszállni a kocsiból, akkora a szél. Száz kilométeres biztos van, de néhány széllökés még annál is erősebb; vagy öt percig a kocsiajtót sem tudjuk elengedni.
A Salto Grande sem utolsó látvány
Megérkezünk a kikötőhöz, ahonnan tegnapelőtt nekivágtam a csonka "W" túrámnak. Innen nem messze van egy vízesés, a Salto Grande, ami a Nordenskjöld-tavat köti össze a Pehoé-tóval. Itt is iszonyú a szél, de azért elküzdjük magunkat a kilátóig.
Erről az ösvényről sem akármilyen a kilátás
A vízesés mögött megy egy ösvény az egy napra érkező kirándulók kedvelt kilátójához, a Mirador Cuernoshoz. Teljesen kikészít minket a szél, de nem adjuk fel. ÉS de jó, hog nem adjuk fel! Nem véletlenül cipelik ide nagy buszokkal a turistákat, mert a kilátóból tényleg meseszép a kilátás. Még guanacókat is sikerül lencsevégre kapnunk.
Még guanacókkal is sikerül összefutnunk
Bár a Mirador Condorral lenne teljes a kör, mostanra annyira durva a szél, hogy a kocsit is alig bírja Gonzalo az úton tartani. Azt mondják, nekik ennyi elég is volt a Torresből, maradnak inkább a Fitz Roynál, ott messze nincs ekkora szél. Ez persze nem igaz, ott is voltam már hasonló körülmények között. Patagóniában a szél lételem.
Én a Mirador Cuernosnál
A Lago Toro partjánál megállunk egy fotó erejéig, ugyanis a Torres del Paine hihetetlen színekben pompázik a lemenő nap fényében.
A Torres del Paine naplemente előtt nem sokkal
Nem akartam eljönni a Torres del Painéhoz, de egy cseppet sem bánom, hogy végül nem hagytam ki csak amiatt, hogy az "O" túra meghiúsult. Gyönyörű időm volt, rengeteg szép képet lőttem. Ha nem a chileiek üzemeltetnék a nemzeti parkot, valószínűleg az egyik kedvenc helyem volna Dél-Amerikában, de sajnos ők üzemeltetik, ami miatt minden alkalommal marad egy kis rossz íz a számban. Elsősorban nem az árakkal van bajom, hanem a stílussal, ahogy a turista felé közelítenek. Csak a pénzt nézik, szolgáltatni pedig nem akarnak érte. Fizess, nézd a tájat és kussolj! Isten hozott a Torres del Painénál!
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
