Mindenhol azt olvasni, hogy Guatemalavárost turistaként nagy ívben el kell kerülni. Az elmúlt 13 évben néha ugyan megszálltam itt, de a várost teljes egészében átfogó sétát én sem tettem soha, egészen mostanáig. És tudjátok mit?! Guatemalaváros nem is annyira gáz, mint amilyennek mondják. Ahogy az ország fejlődik, úgy a város is modernizálódik, egyre több a jó hely, és egyre kevesebb a no-go zóna. Kellemesen csalódtam Guatemalavárosban.
Bár úgy vélem, egy városnak nem tesz jót, ha a távolsági buszok annak központjából indulnak és oda érkeznek, de azt be kell lássam, turistaként ez hatalmas könnyebbség. Pláne, ha a busz, amin ülsz, a szállódtól három sarokra tesz le, mint esetemben Guatemalavárosban.
Guatemalaváros belvárosának látképe háttérben az Agua-vulkánnal
Azon túl, hogy a Zona 1 Guatemalaváros történelmi városrésze, itt található minden jelentős kormányhivatal, buszállomás, piac és kórház. Ennek köszönhetően a központ elképesztően zsúfolt, a levegője pedig fojtogató, mégis ez a legjobb hely megszállni, mert innen legalább minden elérhető.
Szokásos szálláshelyemen, a Hotel Ajaunál veszek ki egy szobát. Az óvárosban ez az egyetlen megfizethető, de nem teljesen lepukkant hotel, a személyzet pedig a külföldi turistát is - amiből nincs sok - próbálja emberszámba venni. Merthogy Guatemalaváros az a hely, ahol a turista nem sokat ér, hiszen ide mindenki csak üzletelni és pénzt költeni jár.
Guatemalaváros nem a turistákra, inkább az üzletemberekre szakosodott
Tíz éve Guatemalaváros maga volt a pusztulat, ma Közép-Amerika második legfontosabb gazdasági központja. Összehasonlítva az azonos méretű Honduras vagy Nicaragua fővárosával, Guatemalaváros Tegucigalpánál négyszer, Managuánál hatszor több GDP-t állít elő, ezzel gazdasági erejét tekintve nem marad el sokkal Panamaváros mögött. Sőt, Guatemala országos szinten meg is haladja Panama összteljesítményét úgy, hogy nincs csatornája.
Mobil kecsketejárus
A guatemalai gazdasági csoda, ami lassan tíz éve tart, a mezőgazdaság multisodásának köszönhető. Guatemalai cégek nemes egyszerűséggel felvásárolják Honduras, El Salvador és Nicaragua termőföldjeit, a térség pálmaolaj-termelésének pl. több mint fele guatemalai vállalatokon keresztül történik. A tőkét a megerősödő bankrendszer biztosítja, a hitelek mögött pedig az USA áll. Hogy a lufi meddig fújható, senki nem tudja, de a guatemalaiak bíznak a mezőgazdaságban, hiszen a maják évszázadokon át ebből építkeztek.
Kevés szép épület maradt az óvárosban az 1976-os földrengés után
2010 előtt rüheltem a fővárost, mert retkes, veszélyes és szmogos volt. Az utóbbi kettőben nem sokat változott, de mostanra eltűnt a kosz és a szemét az utcákról, ami kellemes meglepetés. Öt évvel ezelőtt Guatemalaváros átültette a bogotái mintát a saját városára, kitiltotta a hihetetlenül szennyező, vörös városi buszokat, helyére pedig zártpályás buszközlekedést tervezett. A főteret és a Parque Concordiát sétálóutcával kötötték össze, ezzel párhuzamosan megtiszíttották a parkokat és tereket a nem kívánatos alakoktól. Ha Guatemalaváros nem is egy Cartagena, de sokkal jobb állapotban van, mint Managua vagy San Salvador.
Guatemalaváros katedrálisa
Persze nem minden része. A belvároshoz szorosan kapcsolódó Zona 5-ben, valamint az északi városrészekben (Zona 6 és Zona 18) a biztosítók máig nem kötnek életbiztosítás. A szorosan egymáshoz épült házak, a közterek és sportpályák hiánya nem segítik a közbiztonság javulását, így errefelé nem okos dolog lófrálni. Nem is teszem, inkább koncentrálok a Zona 1-re és a repülőtér környékére, ahol Guatemalaváros új üzleti negyede épül.
A főtér egészen tetszetős a 19. század elején épült katedrálissal és az 1943-ban, egy börtön helyére emelt Nemzeti Palotával, ami főleg este mutatós.
A Nemzeti Palota Guatemalaváros talán legszebb épülete
Bár Guatemalaváros 1776-tól kezdve az ország fővárosa, a gyarmati időket csak nagyon kevés épület idézi. Ennek oka a fővárosi rangra emelkedés kétszázadik évfordulóján bekövetkezett földrengés, ami nem csak a koloniális épületeket, de a modern városrészeket is elpusztította. Ráadásul ekkor tetőzött a polgárháború, ami több százezer menekültet vonzott a biztonságosnak vélt Guatemalavárosba. Ezek az emberek a földrengés romjain, mindenféle tervezés nélkül kezdtek építkezni, ettől lett a városnak olyan szedett-vetett arculata, amilyen.
A Posta épülete Guatemalaváros egyik jelképe
Ide tartozott nagyon sokáig a Zona 2, ami egykoron a guatemalai polgárság lakhelyéül szolgált. A polgárháború lezárása után a fehér kisebbség inkább zárt lakóparkokba vonult, a Jocotenango Park környéki utcák pedig gettósodtak. Pedig régen impozáns villasor szegélyezte nem csak a teret, de az Avenida Simeón Cañast is. Mára ezekből nem sok maradt, de az utóbbi néhány évben, mintha a zóna kezdene magához térni. Néhány régi épületet felújítottak, és a csúnya, bádogtetős kutricákat újonnan épült, igényes villák váltották fel. Persze sok van még addig vissza, mire a városrész utoléri az 1960-as évek elején élt virágkorát, de összehasonlítva a tíz évvel ezelőtti énjével, jelentős a javulás.
A legszebb templombelsővel az 11 Avenida mentén található Nagyboldogasszony parókiánál találkoztam
A Zona 2-t Guatemala egyik furcsa turistalátványossága zárja le. Ez a Mapa Relief, egy gigantikus méretű, Guatemalát ábrázoló domborzati térkép, ahová - nem meglepő módon - egyedüli turistaként tévedek be. A fölé emelt kilátóban jövök rá, mennyi mindent nem láttam még ebből az országból annak ellenére, hogy korábban éltem is itt.
A kálváriára épített templom az egyetlen kegyhely, ami magán hordozza a gyarmati időket
Nem láttam például a Zona 14-t, Guatemalaváros reptér mellé épített modern városrészét. Én sem tudom, ezidáig miért nem kanyarodtam erre, valószínűleg úgy voltam vele, ez is csak egy unalmas betondzsungel, de jelentem, tévedtem. Azt Bogotá óta tudom, hogy érdemes figyelmet szentelni egy-egy főváros elit lakónegyedeinek is, mert az ember egészen remek dolgokra bukkanhat. Nos, az Avenida Las Americas környéki utcák abszolút igazolják újkori vélekedésemet.
Észak-Guatemala, no és a hozzá tartozó Belize domborzati térképe - a Mapa Relief érdekes
Hogy teljes legyen a kép, végigsétálok a Zona 4-n és Zona 9-n, amik bár nem túl látványosak, mégis rejtenek néhány érdekességet. Például a 7A Avenida az otthona Guatemalaváros legizgalmasabb falfirkáinak, amik ugyan nem annyira látványosak, mint a kolumbiai graffitik, de jobb ezeket bámulni, mint a csúnya tűzfalakat.
Guatemalában is élnek ügyes graffitisek
Az út a főváros egyik legmegosztóbb látványosságához vezet, a Torre del Reformadorhoz, amit 1935-ben emeltetett Jorge Ubico elnök Justo Rufino Barrios elnök születésének századik évfordulója alkalmából. A tornyot sokan a párizsi Eiffel-torony gyenge másolatának tartják, és igaz, ami igaz, valamelyest hasonlít is rá. Az 1976-os földrengés nyomán a környező épületek összeomlottak, így a torony körüli házak mind a polgárháború alatti esztelen felújítás során nyerték el mai formájukat.
A Torre del Reformadort nehéz szépnek nevezni
Innen az Avenida La Reforma mentén sétálok végig a Zona 14 bejáratát képező Plaza Obeliscóhoz. Az úton mindenfelé szobrok sorakoznak, Guatemala nagyjait formázzák meg. Itt látható többek között annak a Miguel Angel Asturiasnak az egész alakos szobra, aki 1967-ben első guatemalaiként kapott irodalmi Nobel-díjat.
Miguel Angel Asturias Guatemala első irodalmi Nobel-díjasa
A Plaza Obelisco már előre jelzi, hogy a Zona 14 más, mint Guatemalaváros többi része. A tér északi végében egy hatalmas Mercedes szalon nyújtózkodik, amit ritkán pakolnak szegény negyed határába. A La Aurora repülőtér kifutópályájával párhuzamosan futó Avenida Las Americast modern, de stílusos lakótornyok szegélyezik, melyek aljában bankok, menő éttermek és plazák lettek kialakítva. Ez a rész engem leginkább Bogotá Zona Rosa mögötti negyedére emlékeztet annyi különbséggel, hogy itt nem modell kinézetű lányok lófrálnak az utcákon, hanem 140 centis, rövid lábú maja asszonyok.
A Plaza Obelisco akár Panamavárosban is lehetne
A tornyok mögött kezdődik a "guatemalai Rózsadomb"; ameddig a szem ellát, medencés luxusvillák sorakoznak egymás mellett. Itt élnek az ország legbefolyásosabb bankárai, mezőgazdasági guruk, politikusok. A Zona 14 egészen más világ, mint a város többi része. Sőt, Panamaváros kivételével sehol Közép-Amerikában nem látni ilyen fényűzést.
A Zona 14 nagyon rendben van
A luxus negyedtől nem messze, a repülőtér túloldalán található Guatemalaváros büszkesége, az állatkert, ami sokáig a város szégyenfoltja volt. Az 1990-es évek elején egyre több nemzetközi újságcikk kezdett foglalkozni azzal, hogy a guatemalai La Aurora állatkertben vállalhatatlan körülmények között tartják az állatokat. Ennek hatására a városvezetés hirtelen elkülönített egy nagyobb összeget a felújítására, ami annyira jól sikerült, hogy máig ez a kontinens egyik legjobb állatkertje.
A La Aurora állatkert a kontinens legjobbja
Én magam nem szeretem az állatkerteket, mert úgy vélem, a zsiráf nem véletlenül született Afrikába. Bár tudom, hogy ezeknek az állatoknak más esélyük nem lenne a túlélésre, csak az állatkert óvó karjai között, de ahogy nem hiányzik egy magyar kertből a tuja, úgy víziló sem kell Guatemalában. Oké, mondjuk pont ez az az állat, ami a kolumbiai vadonban is nagyon jól érzi magát.
Ami viszont pozitívum, hogy a La Aurora kiemelt figyelmet szán az őshonos fajoknak, így látni jaguárt, pumát, ormányos medvéket, tapírt és rengeteg trópusi madarat.
Ha Guatemalában nem is, a Karib-szigeteken azért őshonos a flamingó
Az állatkertnél sokkal izgalmasabb az annak tőszomszédságában megbúvó Régészeti és Néprajzi Múzeum. Az ilyesfajta intézményekben kevés kivételtől eltekintve általában csalódom, de a guatemalai szerencsére a kivételek közé tartozik. Ilyen méretű archeológiai gyűjtemény talán csak Mexikóvárosban és Bogotában van, még a limai Larco sem fogott meg annyira, mint ez a múzeum. Lehet, azért van mindez, mert a két évezreden átívelő maja kultúra sokkal jobban megfog, mint az inkák alig 300 éves regnálása, és valahogy sokkal misztikusabbnak találok egy díszesen faragott sztélét, mint egy kiput. És hát sztéléből van itt elég.
A guatemalai Régészeti és Néprajzi Múzeum az egyik legjobb, amit valaha láttam
Érdekes, hogy Guatemala leghíresebb és legjobban feltárt romvárosából, Tikalból sokkal kevesebb és kevésbé díszesebb lelet került elő, mint az alig ismert Cancuén, Piedras Negras vagy Rio Azul romjai alól, amiket ráadásul újabban még csak nem is ásnak.
És ha már Guatemalaváros, akkor egészen szép gyűjteményük van Kaminaljuyúból is, amit a városnézés után keresek fel, mert nem múlhat el országjárás egy kis romlátogatás nélkül...
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
