Hosszú, egész napos utazást teszünk Monguíba, de egyáltalán nem unatkozunk. Érintünk néhány meseszép falut, majd körbeutazzuk a muiszkák szent tavát, a Tota-lagúnát. Errefelé a pandémia újra érezteti hatását, de azért így is élmény Iza, Cuitiva és persze a Playa Blanca. Holnap irány az Ocetá paramo!
A terv az, hogy a délelőttöt Tenzában töltjük városnézéssel, de hajnalban leszakad az ég, így a lábunkat is alig tudjuk kitenni az utcára. Úgy döntünk, hogy elindulunk, és inkább ott állunk meg nézelődni, ahol nem esik. Szerencsére Tibaná magasságában már alábbhagy az eső, így a reggeli empanadánkat ebben a csendes faluban fogyasztjuk el.
Tibaná faluja nagyon kellemes hely
Tibanát már a spanyolok érkezése előtt lakták, fontos megálló volt Bacatá (mai Bogotá) és Sugamuxi (mai Sogamoso) között. Miután Gonzalo Jiménez de Quesada felgyújtotta a muiszkák Naptemplomát az Iraka-völgyben, a törzsszövetség felbomlott. A konkvisztádorok völgyről völgyre vonták fennhatóságuk alá az indián falvakat. Tibanát Turmequével, Ramiriquivel és Boyacával együtt tették alattvalójukká, de sokáig titokban maradt, hogy a hegyek között létezik egy másik muiszka kegyhely, amit Goranchachának, leghíresebb prófétájuknak, a gonosz legyőzőjének szenteltek. Goranchacha a Nap gyermeke volt, aki egy hatalmas smaragd képében jött a világra. Bocachica azzal bízta meg, hogy hirdessen békét a muiszkák között, számoljon le az önkényeskedő casiquékkel és küldje vissza a föld mélyére a gonoszság urát, Chachát.
Megmaradt alkatrészekből is lehet pofás köztéri szobrot készíteni
Sajnos a kegyhely felkeresésére nincs most időnk, így a reggeli után visszaszállunk Henry kisbuszába, és folytatjuk az utunkat Monguí felé. A következő megállónkat az apró Boyacá falujában tartjuk, ami jóval hűvösebb, mint volt Tibaná. Sok látnivalóval az oda nem illő templomán kívül nem bír, így éppen csak lövünk pár képet, és utazunk is tovább.
Jó, azért tudnak a kolumbiaiak vállalhatatlan kegyhelyeket is létrehozni
Tunjának végre megépült az elkerülő útja, így nem kell végigvergődnünk a szűk utcákon. Gyorsan Paipába érünk, ahonnan megindulunk a Tota-tó felé, ami Kolumbia legmagasabban fekvő hajózható tava.
Boyacá katedrálisa
2016-ban jártunk itt utoljára Erivel, akkor ráment egy egész napunk az 55 négyzetkilométer területű tó megkerülésére. Ezt Henryvel röpke három óra alatt abszolváljuk még úgy is, hogy Izában megállunk ebédelni. Ő ajánlja a La Casona névre hallgató éttermet, de bár ne tenné! Durván túlárazott hely, az étel pedig pont ugyanolyan, mint bárhol máshol. Jó, mondjuk abban az országban, ahol a bandeja paisa mindenki kedvence, ne várjuk gasztronómiai csodákat.
Iza nagyon kellemes hely, de a pandémia sajnos érezteti hatását
A legendák szerint a Tota-tavat a muiszkák ősei ásták ki, hogy a jövő nemzedékeinek legyen vizük öntözni és mindig tudjanak halászni. Bár az itt élők máig e két célra használják a tavat, az elmúlt években a turizmus is kezdi megtalálni magának. Az egyik öbölbe egy gazdag vállalkozó karibi partot álmodott, ezért több tonna fehér homokot hozatott északról. Az öböl varázslatos lett, de nem gondolnám, hogy sokan vágynak a 3015 méteren fekvő tó tízfokos vizébe. Sajnos a tópartra nem jutunk le, mert a pandémia miatt zárva tart.
Bocachica is jobb, ha maszkot hord
Amúgy Bogotá után itt újra érezzük a járvány okozta gazdasági sokkot. Ahogy Izában, úgy Cuitivában is zárva találunk szinte mindent, de Aquitania városkájában is sokakat látunk maszkban. Mondjuk ez utóbbi helyen a tömény hagymaszag miatt még meg is értem a maszkviselőket.
A Tota-tó környékén mindenki hagymát termeszt
Innen felkapaszkodunk a tó mögötti hágóba és megindulunk Sogamoso felé. A terv az, hogy még naplemente előtt befussunk Monguíba, de egy felboruló kamion tesz róla, hogy ez ne történhessen meg. Fél óra céltalan ácsorgás után követünk néhány helyi autóst, akik úgy tűnnek, ismerik a járást a környező veredákon. Vagy negyven percen keresztül nyeljük a port a földutakon, de sikerül kikerülnünk a balesetet. Így is veszítünk több mint egy órát, de legalább emberi időben tudunk célt érni.
A Tota-tó szép, de azért nem ez Kolumbia leglátványosabb vidéke
Sogamosóban veszünk pár üveg rumot, mivel Monguí elég apró ahhoz, hogy tudjam, az ottani boltokban nem lesz semmi iható. A szállónk egy csodaszép posada közvetlenül a főtéren. Szép két napnak nézünk elébe.
Itt még úgy tűnt, simán megérkezünk Sogamosóba naplemente előtt, aztán jött a kamionbaleset
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
