Jardín, Antioquia gyöngyszeme


Jardínt nem véletlenül tartják Kolumbia egyik legszebb településének. Tényleg fantasztikus hely, amit at uristák ugyan kezdenek maguknak megtalálni, de azért még messze nem olyan felkapott, mint Villa de Leyva vagy Salento. A folyamatos eső ellenére két csodás napot töltünk el a városkában, ahová bármikor szívesen visszatérek.

Alexander Salamina főterén gyűjti be a csapatot a reggeli órákban. Az út La Felisába a hegyomlás miatt továbbra is járhatatlan, ezért Aranzazú és Filadelfia érintésével érkezünk meg a Cauca völgyébe. Innen nagyjából egyórás utazás Riosucio városkája, aminek terminálján búcsút intünk sofőrünknek.

Ezzel a csodálatos Carpatiával utazunk Riosucióba

Riosucio mágikus város a turisták körében, ugyanis minden Salento és Jardín között utazó gringó kénytelen itt buszt cserélni. A legtöbb utazó Riosucióban tapasztalja meg a chiván utazás élményét, ami azonban ma már pont annyira autentikus, mint az avokádó termesztés Antioquiában: semennyire.

Jardín az Antioquiának, mint Villa de Leyva Boyacának, Barichara Santandernek vagy Salento Quindiónak: ezen a településen gyűlik össze minden külföldi turista, aki vágyik a vidéki antioquiai élményre. A turistákra gyönyörűen berendezkedett a falu, éppen ezért a chiván való utazás másodvirágzását éli. Persze a helyiek ma már nem ülnek chivára, a színes teherjárgányt meghagyják a gringók ópiumának.

A táj Riosucio és Jardín között fenséges

Mivel a chivát a Salentóból érkező buszhoz igazították és csak délután háromkor indul, alternatív megoldáshoz kell folyamodjak. A busz Bolomboló felé kerülne és öt órán át menne, így marad a privát campero. Szerencsére a terminálon fel vannak készülve az ilyesfajta kérésre, így gyorsan leakasztanak nekünk egyet. Elsőre bemondják a normál menetdíj dupláját, aztán kiderül, hogy ismerem a camperók árazását, így végül kilenc emberre nem kell kardinálisan többet fizetnem, mintha felültünk volna a buszra.

Riosucio és Jardín között a táv nagyjából 50 kilométer, a menetidő három óra. Ez idő alatt felkapaszkodunk 3000 méter fölé, ahol köderdő és jó eséllyel eső vár majd ránk.

Egy jó sajt panelával Doña Mira fogadójában

Az út első felében tanyabokrok, majd famrok mentén haladunk. A táj most is elképesztő, de ez nem újdonság Kolumbiában. Féltávnál, nagyjából a hágóban tartunk egy félórás pihenőt. Doña Mira éttermében eszünk egy kis sajtot forró panelával, majd folytatjuk utazásunkat Jardín felé.

A legjobb esőben platón utazni

A megyehatárig egészen jó az út, átérve Antioquiába azonban sokat romlik az állaga. Belassulunk, ami nem lenne baj, ha nem esne és fáznék a lökhárítón ácsorogva.

Átérve Antioquiába ez a táj fogad minket

Kora délután futunk be Jardínba, ahol újfent borongós idő fogad minket. Az mostanra kijelenthető, hogy az időjárással nincs szerencsénk, hiszen mióta elhagytuk Doradalt, konstans esik. Elképzelésem nincs, mi lesz Chocóban, a Föld papíron legcsapadékosabb vidékén, ha Antioquiában a száraz évszakban ez van.

A délután a pihenésé, lévén ki se lehet lépni az utcára. Másnapra program van szervezve, de a csapat többsége nem rizikózik, inkább marad a faluban. Ágival, Zsuzsival és Benedgúzzal vágunk neki a Cascada del Diablo túrának, amit pár hete Erivel és a gyerekekkel gyönyörű napsütés mellett abszolváltunk. Most erre esélyünk sincs, de akár esik, akár fúj, megyünk.

A La Escalera-vízesésben pár hete nem volt ennyi víz

A több hetes eső meglátszik a vízeséseken és patakokon. A Cascada La Escalera előtti vízfolyáson alig bírunk átkelni, az azt követő földút is tiszta sár, a későbbi ösvényről nem is beszélve. Az eső szerencsére nem ered el, csak olykor-olykor szitál egy keveset, így végül két óra küzdelem után megérkezünk a vízeséshez.

A borongós idő ellenére gyönyörű túrában van részünk

A Salto del Ángelhez ezúttal sem jutunk el, de látván néhány onnan visszatérő kolumbiai turistát ezt egyáltalán nem bánjuk. Elmondásuk szerint iszonyú sár van mindenhol, estek-keltek, mire a zuhatag lábához értek. Az egyik csaj a feje tetejétől a bokájáig sáros, így fogja magát, és ruhástul beáll a Cascada del Diablo alá zuhanyozni.

Bendegúz, Zsuzsi és Ági a Cascada del Diablo előtt

A kínlódás helyett a lassú ereszkedést választjuk, így van időnk bámulni a természetet. Gyönyörű madarakat látunk, köztük tangarákat, gébicseket, oropendolákat és a környék emblematikus madarát, a rupicolát.

Már csak a madárvilág miatt is érdemes a környéken kirándulni

Délután ismét esik, de naplementére szerencsére kitisztul az ég, így le tudunk baktatni a Jardín de las Rocashoz. Egy idősödő ökológus házaspár azért nyitotta meg az ökoparkot húsz évvel ezelőtt, hogy a faluba látogató turisták láthassák a naplementekor a kertjükben összegyűlő szirtimadarakat. Akárhányszor erre járok, mindig fantasztikus élményt nyújtanak a sivalkodó tűzpiros madarak.

A vörös szirtimadár Dél-Amerika egyik legszebb madara

Hétvége van, a falu tele emberekkel. A városi elit tagjai este cabalgatába kezdenek; ülnek a lovon és topogtatják a macskakövön a jószágaikat.

A cabalgata a kolumbiai elit fétise, a nagybirtokos magamutogatása, akinek van ideje arra, hogy a lovának trükköket tanítson. Ma már persze a nagybirtokosok mind városban élnek és nincs idejük ilyesmire, éppen ezért sokan abból élnek, hogy betanítanak lovakat, amiket aztán a hétvégre leszédelgő urak szabadon topogtathatnak a főtéren mindenki szeme láttára. Ritka kellemetlen az egész, de sajnos nincs olyan hegyvidéki falu, ahol az ember ne futna bele.

Jardín az a hely, ahol az ember hétvégén könnyedén megiszik pár liter rumot. Így esik ez a mi csapatunkkal is, aminek néhány tagjával végül egy faluszéli késdobálóban találom magamat. Igazi aljas kiskocsma, ahová nem a városi, hanem a tanyasi betyárok járnak le. Szerencsére a csapatom legtöbb tagja imádja az ilyet, ezért senkit nem ér megeleptésként, amikor megérkezik egy raklapnyi rendőr, hogy razziázzon. Mindenkit falhoz állítanak és átkutatnak, kivéve minket.

A Cueva El Esplandor felé sem csúnya a táj

Nem állítom, hogy reggel topon lennék, de végre nem esik, így menetrendszerűen tudjuk végrehajtani a tervezett programot. A Cueva El Esplandor felé vesszük az irányt, amit kizárólag helyi vezetővel lehet látogatni. A mellénk rendelt srác hoz egy camperót is, amivel felkapaszkodunk a hegyoldalba. Leparkolunk egy elhagyatott háznál, majd megindulunk a hegyek mélyén megbúvó tanyára. A táj ezúttal is fantasztikus, de ezt talán már le se kell írjam.

A tanya, ahonnan a gyalogtúra indul a Cueva El Esplandorhoz

Harminc perc gyaloglás után megérkezünk a házhoz, ahol ki kell fizessem mindenki biztosítását; Kolumbiában bárki bevonhatja a birtokát a turizmus vérkeringésébe, ha köttet biztosítást a területére lépő turistákkal. A kirándulás amúgy kolumbiai viszonylatban nem olcsó, a háromórás programért 60 000 pesót gombolnak le rólunk fejenként.

Folyón persze itt is át kell keljünk

Nagyjából negyven perces köderdei túrával érjük el Cueva El Esplandort, aminek a plafonjába egy vízesés lyukat ütött. Szerencsére a január vége óta tartó esők még nem töltötték fel teljesen a barlangot, így láthatjuk a bezubogó vizet. Elég jó hely ez a barlang, na!

A Cueva El Esplandor kötelező látnivaló Jardín közelében

A túra után visszatérünk Jardínba, felmálházunk, majd felülünk az első, Andesbe induló chivára. Holnap a Taparto-vízesés lesz terítéken, remélhetőleg jobb időjárási viszonyok mellett.

A Mirador-csapat búcsúzik Jardíntól

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!







Oszd meg másokkal is!