Laguna Salinas és egy furcsa jelenés a sicuani égbolton


Keresztülutazom az Altiplanón, majd az érkező Mirador-csapattal felkapaszkodunk a Laguna Salinashoz, ahol vulkánokat, flamingókat és vikunyákat fotózunk sőt, egy gejzírt is felkeresünk. Jól kezdődik a túra, de egy dolog nem hagy nyugodni. Mi volt az a kék fénycsík az égen Sicuani határában?

Ha tehetném, legszívesebben már most indulnék vissza Waqra Pukara romvárosához, annyira megbabonázott, de holnap érkezik a csapat Arequipába, így magam mögött kell hagyjam a Rio Apurímac völgyét. Visszakocsikázom a Chuquicahuana hídhoz, ahol azonnal sikerül fognom egy buszt Raqchi irányába. A Quimsachata-vulkán lábánál fekvő romvárosnál azért állok meg, hogy szállást foglaljak a csapatnak, akikkel majd Virakocsa templomát járjuk körbe.

Raqchi faluja a Rio Vilcanota mellett fekszik

Raqchiban nincsenek hotelek, sem hostelek, csupán az itt élő közösség falusias vendégházai. Egy ilyennél kötök ki, ahol a szállót üzemeltető Esther szívélyesen fogad. Lefoglalom a házikót, elcsevegünk egy kicsit, majd visszasétálok a főúthoz és irány Sicuani.

Itt sem időzök sokáig, az első busszal utazom Espinarba. Utoljára 2013-ban jártam erre Erivel, akkor varázsoltak el minket Kanamarca romjai és a Tres Cañones meseszerű szurdokvölgyei. Ide is jövünk majd a csapattal, úgyhogy Espinarban is csak addig maradok, míg nem indul a következő busz Arequipába.

Épp azt tervezgetem a buszon ülve, hogyan járjuk majd végig a Laguna Salinas környéki látnivalókat, amikor az égen valami furcsára leszek figyelmes. A lomhán kúszó bárányfelhők mögött megjelenik egy fényes kék csík, olyasmi, mint a sarki fény, ami persze nem lehet, hiszen az csak a sarkkörökön túl látható. De akkor mi ez? Amennyire egy mozgó busz ablakából lehet, próbálom lefotózni. Nagyjából két percig tart a látomás, ami egy idő után lilára, majd pirosra vált, végül eltűnik.

Soha életemben nem láttam ilyet, de még ehhez hasonlót sem

Földrajz tanárként tanultam meteorológiát. Tudom, miként keletkeznek a halójelenségek és az irizáló felhők. Ezek mindegyike a naphoz közel alakul ki és a legtöbb esetben koncentrikus jellegűek, még ha csak foszlányokban is tűnnek fel. Itt azonban nem erről van szó. Úgy tűnik, mintha a kék csík a bárányfelhők és a pehelyfelhők (cirrus) között lebegne, ráadásul a napjárással ellentétes oldalon. Továbbá az irizáló felhőktől eltérően a szivárvány színei nem egymáshoz kapcsolódnak, hanem egymást követik. Ha bárki látott már ilyet, vagy tudja mi ez, írja meg.

A Langui-tó sem utolsó látvány

Epsinar felé haladva érintjük a Langui-tavat, majd lámatartó tanyák között kanyargunk tovább. A turisták nem ismerik Espinart és környékét, így nem meglepő, hogy én vagyok az egyedüli fehér ember mind a buszon, mind az espinari állomáson.

Lámatartó tanyák Espinar határában

Fél óra ácsorgás után indul a buszom Arequipába. Kétszintes luxusbusz, így élek a gyanúval, hogy végre sikerült leaszfaltozniuk az utat dél felé. Tévedek. Bár az esős évszak végéhez közeledve nagy munkában vannak az útépítők, burkolatnak nyoma sincsen. Ez alapvetően nem zavarna, csak ezeken a kétszintes szuperbuszokon nincsen nyitható ablak, így a légkondi által beszívott port sehol nem lehet kiengedni. Már-már megváltásként érkezik a menetrendszerű délutáni zápor, ami csakhamar havazásba vált át. 4500 méter felett mindent friss hó borít, csak Imata után tér vissza az eső.

Espinar és Arequipa között varázslatos a táj, de csak addig, míg el nem kezd havazni

Arequipában az El Remanso Hostelben szállok meg, itt töltjük majd az éjszakákat a csapattal is. Másnap az egész délelőttöm arról szól, hogy kocsit szerezzek a Laguna Salinashoz, ami nem egyszerű mutatvány, mivel a flamingókon túl szeretném a csapatnak megmutatni Sumbay és Piruña kőerdejét is. Vagy olyan sofőrt találok, aki ismeri ugyan ezeket a helyeket, de az autója alkalmatlan a terepre, vagy olyat, akinek ugyan jó a kocsija, de helyismerete semmi. Végül egy helyi tour operatoron keresztül sikerül kisbuszhoz jutnom, azonban a kőerdőket nem tudják bevállalni, mert az elmúlt hónapok esőzései járhatatlanná tették az utat a Chachani mögött. Végül a kiegészítő kirándulást Lojén vulkánjához tervezzük, ami valójában nem tűzhányó, hanem gejzír.

Zsuzsi és Zoli a hatodik Mirador-túrájukat egy 18 éves Ron Cartavióval indítják 

A csapat rummmal ünnepli a megérkezést. Másnap Arequipa látnivalóival ismerkedünk, így eltöltünk pár órát a Santa Catalina kolostor falain belül, majd felkeressük Juanita jégbefagyott testét, valamint beülünk egy prekolumbián étterembe, ahol gyarmatosítás előtti tradicionális ételeket kóstolunk. Arequipáról már írtunk korábban, úgyhogy ezúttal mellőzném a városról szóló sorokat. Ennél talán fontosabb, hogy a perui elnök bejelenti, hogy az Európában tomboló járvány miatt erősen ajánlott a városok lakóinak a maszkviselés, így másnap kígyózó sorokat látunk a patikák előtt.

Szerencsére sofőrünk, akivel a kora reggeli órákban megindulunk a Laguna Salinas felé, józan fickó, így nem kell maszkot viseljünk az autóban, aminek beszerzése amúgy is reménytelennek tűnik. A reggelinket Arequipa külvárosában, Paucarpatában költjük el. Egy út szélén álló kofa mér ki zsírlevest, valamint ad el száraz és íztelen szendvicset. Túlélni jó lesz!

Kilátás a Chachani-vulkánra Arequipa határából

Innen megindulunk Chiguata felé, küzben csodáljuk a tájat. Életem során előszor járok Arequipában az esős évszak végén, így én is meglepődök, mennyire zöld a várost körülölelő kősivatag.

Chiguata egy apró falu az azonos nevű folyó partján, 30 kilométerre Arequipától. A Picchu Picchu lábánál fekvő település 3000 méteren található, aminek köszönhetően jóval hűvösebb a klímája, mint az alatta elterülő városnak. Viszont a folyóban mindig van egy kevés víz, ezért egész évben lehet gazdálkodni, amit a spanyolok is felfedeztek, így már 1540-ben villát hoztak létre a helyén. Ekkor tették le a ma is látható, majd 1739-ben átépített templom alapkövét, ami a térség legszebb homlokzatával bír.

Chiguata díszes templombejárata

Chiguata után földúton utazunk a Laguna Salinashoz. Szerencsére jó a minősége, így gond nélkül kapaszkodunk fel 4300 méter magasba. Ezt a napot azért iktattam be a programba, hogy nyugodt körülmények között szokjuk a magashegyi viszonyokat, ne a Cotahuasi-kanyonban, Andaguában vagy Espinarban kínlódjunk fejfájással.

Chiguatából ez az út vezet a Laguna Salinashoz

A Misti, a Picchu Picchu és az Ubinas vulkánok közé szorult, 6200 hektár alapterületű sós tó a jégflamingók otthona, amikből azonban érkezésünkkor egyet sem látunk. Annál több viszont a láma, amik a Picchu Picchu lábánál legelésznek.

Flamigókat nem, de egy-két vikunyát azért látunk a Laguna Salinas partján

4300 méteren akklimatizálódunk

Kilátás az 5662 méter magas Picchu Picchura

Az 5662 méter magas vulkán négy különböző időszakban is kitört, a legpusztítóbb egy millió évvel ezelőtt történt. A feltételezhetően a mostaninál jóval magasabb, akár 8000 méteres tűzhányó szétrobbanása hozta létre azt az arequpiai lejtőt, amin mi is felkacskaringóztunk a felföldre.

Akklimatizáció céljából sétálunk egy órát a tó partján, majd megindulunk a Lojén-gejzír felé. Közben érintjük Salinas Moche faluját, ami sólepárlásból tartja fenn magát. Visszafelé majd megnézzük a medencéket, hátha ott belebotlunk pár flamingóba.

Salinas Moche tipikus magashegyi bányafalu

Moche után az út ismét emelkedni kezd. A csapat jól viseli a magasságot, csak két ember kóvályog kicsit, de nekik sincs komolyabb bajuk szerencsére. Mochétól nagyjából tíz kilométerre, 4500 méter magasan parkoljuk le a kisbuszt. Innen színes dombok között sétálunk be a Lojén (néhol Logén) névre keresztelt vulkánhoz, ami valójában egy gejzír.

Látogatást teszünk a 4500 méteren fekvő Lojén-gejzírnél

Fantasztikus a táj, így még Judit is élvezi, akinek mostanra azért elkezdett fájni a feje. A gejzír után elsétálunk egy termálvizes tavacskához is, ahol néhányan a csapatból megmártóznak. Nekem nincs kedvem a három fokban megszabadulni a ruháimtól, ehelyett betolok egy adag alpakkából készült chicharrónt, amit egy helyi néni árusít az idetévedő turistáknak.

Lojén nagyon kellemes meglepetés

A színes hegyek felett csúnya felhők gyülekeznek. Jön a délutáni eső. Szerencsére még előtte sikerül felkeresnünk a Laguna Salinas sólepárlóit, ahol végre látunk flamingókat.

A végén sikerül lencsevégre kapnunk néhány flamingót

Visszafelé aztán elkap minket az eső, a kisbusszal alig tudunk visszaevickélni Arequipába, aminek külvárosi utcáit csatornázás hiányában félméteres víz borítja.

Bár nem olyan varázslatos a Laguna Salinas, mint Dél-Bolíviában a Laguna Colorada környéke, attól még akklimatizációs kirándulásnak tökéletes helyszín. Holnap irány a Föld legmélyebb kanyonja, a Cotahuasi!

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!







Oszd meg másokkal is!