Ráfáztam a Cotopaxira


Az elmúlt két hetet hegymászásokkal és trekkinggel töltöttem. A számtalan akklimatizációs túrának az volt a célja, hogy felkészítsen a Cotopaxi meghódítására, ez azonban elmarad. Az utolsó bemelegítő túrán úgy megfázom, hogy esélyem sincs az 5897 méter magas hegyre. Végigküzdök egy éjszakát a menedékházban 4800 méteren, és csak remélni tudom, hogy a csapat többi tagja sikerrel jár.

Miután a csapattal körbesétáltuk a Cuicocha-lagúnát, valamint felmásztunk a Fuya Fuya csúcsára, már csak egy akklimatizációs túra állt előttünk, a Rucu Pichincha. A Quito fölé magasodó hegyet 2016-ban már másztam egyszer, nem akármilyen körülmények közepette. A Paso de la Muerte utat mindenféle felszerelés és biztosítás nélkül, egy szál farmerben másztam végig. IV+ besorolású falakon lógtam, közben halálfélelemmel küzdöttem, így a mászás után eldöntöttem, többé nem megyek neki hegynek vakon. (Akik nem tudnák, a IV+ erősségű hegyek olyan kitett falakat tartalmaznak, amiket aláhajló sziklák szabdalnak, így nem elég hozzájuk a köteles biztosítás, komoly mászó tapasztalat szükségeltetik a teljesítésükhöz.)

A Rucu Pichinchát csak kevesen másszák úgy, ahogy én másztam 2016-ban. A többség a normál utat járja, ami a Rucut klasszikus trekkingcsúccsá teszi, éppen ezért sokan választják hétvégi kirándulásként. Ilyenkor, mármint hétvégente, a hegy tömve van emberekkel, pont úgy kell várakozni az utolsó, kicsit mászósabb szakaszokon, mint az Alpok vagy Kárpátok ismertebb csúcsai alatt. Szerencsére a csapattal a túránk egy keddi napra esik, így kevesebb az ember, a felvonóra sem kell negyed óránál többet várnunk.

3900 méterről indulunk a Rucu Pichincha 4696 méter magas csúcsára

A 3900 méteren találhatü Teleférico állomása ezúttal nincs ködben, így a háttérben felsejlik a Rucu csúcsa. Lentről nézve nehéz elképzelni, hogy mezei sétával elérhető a teteje, pedig így van. Csak a végén van egy tízperces sziklás terep, de azon járókerettel is fel lehet menni, úgyhogy a csapatomnak sem lesz gondja vele.

Ritka pillanat, mikor a Rucu Pichincha ennyire tiszta

A túra első harmada meglehetősen unalmas. Széles ösvény tekereg fel a hegyoldalban komolyabb kaptató nélkül. Jó két órán át küzdünk, de csak azért, el ne aludjunk séta közben.

4400 méterig nem túl izgalmas a túra

Ezután megérkezünk a Paso de la Muerte beszálló ágához. Lentről nézve nem tűnik vészesnek, de én, aki már végigmásztam, tudom mekkora szívás az út, úgyhogy fel sem ajánlom a csapatnak opcióként. Ehelyett folytatjuk túránkat a normál úton, ahol egyre kevesebb az ember. Rengetegen vágnak neki a Rucu Pichinchának előzetes akklimatizáció nélkül csak azért, mert közel van Quitóhoz, de aki így cselekszik, általában ennél a pontnál nem jut tovább. 4400 méteren vagyunk, ahonnan mindössze 300 méter a csúcs, viszont ez a magasság pont elég ahhoz, hogy kialakuljon a magashegyi betegség. Sok embert látunk most is visszafordulni falfehér arccal, edzőcipőben topogva.

Elérjük a paramo szintjét

A Rucu Pichincha legszebb része azonban pont itt van. Ha nincs köd, ellátni egész a fővárosig, valamint ezen a magasságon a paramo is mutat valamit magából. Kicsit le is lassulunk, mert mindenki beleszeret a növényekbe, és nem tudjuk abbahagyni a fényképezést.

A háttérben feltűnik Quito

Ezután következik a normál út legnehezebb része, az Arenal. A masszív emelkedő állandóan megtölti a bakancsot homokkal és kaviccsal, ami kellemetlenné teszi a járást. Ráadásul beködösödünk, így a csapat csak rám hagyatkozhat, merre kell menni és mennyi van vissza ebből a szakaszból. Hogy senki ne maradjon le, lassítanom kell, aminek később iszom meg a levét.

A Rucu Pichincha normál útjának legszemetebb szakasza az Arenal névre keresztelt törmeléklejtő

Mire elérjük a sziklás részt, teljesen átfagyok. Ráadásul esni kezd valamilyen dara, ami olykor esőbe vált át. A csúcsot már tüsszögve érem el, valamivel több mint négy óra mászás után. Ez gyengébb az átlagos időnél, így kezdek aggódni a Cotopaxi miatt.

Útban a csúcsra az utolsó, sziklás szakaszon

Lefelé a csapat egyik fele nagyon belassul. Az Arenal alját elérve egyre intenzívebbé válik az eső, így aki tud, leszalad a hegyről, én pedig hátra maradok a lassabbakkal. Megfázom, nem is akárhogy. A felvonóhoz érve már csak a meleg zuhanyra tudok gondolni, vacsorára zsebkendőt fogyasztok.

Fent a Mirador-csapat a Rucu Pichincha csúcsán

Bár ipari mennyiségben töltöm magamba a vitamint egész éjjel, ébredéskor tudom, az én Cotopaximnak lőttek. A hegy tiszta légutakkal is kihívás, nemhogy így zihálva, krákogva, konstans orrot fújva. A csapat többi tagja szerencsére rendben van, így felszedjük a hegyi vezetőket, akik nélkül tilos mászni az 5000 méternél magasabb ecuadori csúcsokat.

A paramo miatt olyan fantasztikusak az ecuadori hegyi túrák

Chasqui falujánál bedobunk egy ebédet, majd a nemzeti park bejáratánál kiváltjuk a mászóengedélyeket. A nevemre is állítanak ki egy ilyet, bár tudom, esélyem nincs a csúcsra.

Tartunk egy rövid pihenőt a Rumiñahui-vulkán délkeleti lábánál fekvő Limpiopungo-lagúnánál. A vulkán a legenda szerint az inkák kincsét rejti. Azt mesélik, Atahualpa kiszabadítására az inkák sokkal több aranyat küldtek, mint amit a konkvisztádorok váltságdíjként kértek, de mivel királyukat a spanyolok kivégezték, így a megmaradt kincseket nem adták át nekik, hanem elrejtették a Rumiñahui barlangjaiban. Azóta rengeteg kalandor eredt az inkák kincsének nyomába. Volt időszak, amikor a Rumiñahuit minden irányból mászták, ami rengeteg balesetet eredményezett, éppen ezért a nemzeti park egy időre le is zárta a hegyet. Aztán kialakítottak egy normál utat, amiről hivatalosan nem lehet letérni. Így próbálják elejét venni a kincsvadászok próbálkozásainak.

A Limpiopungo-lagúna háttérben a Rumiñahui-vulkánnal 

A lagúna amúgy nem igazán látványos. Látunk néhány esetlenül tipegő récét a partján, de ennyi és nem több.

Innen az út meredeken emelkedni kezd. Egy részen erős kénszag üti meg az orrunkat. Valószínűleg egy iszapfortyogó mellett haladunk el, de a szag vezetőinknek is új; állítólag a Cotopaxi ezen oldalán nem sűrűn jelentkeznek a vulkáni utóműködés jelei. Lehet, a Cotopaxi elkezdett aktívkodni?

Útban a Cotopaxira

A parkolótól közel egyórás séta vár ránk a 4800 méter magasan fekvő José Ribas menedékházig. Kegyetlenül szenvedek, mert ég a torkom, az orromon pedig nem kapok levegőt. Lehet, Quitóban kellett volna maradjak? A csapat miatt muszáj volt jönnöm, de lehet, csúnyán ráfázok a dologra.

Kikandikál a Cotopaxi 5897 méter magas csúcs a felhők mögül

A menedékház teljesen rendben van, semmivel nem rosszabb egy átlag európai menedékháznál, csak hát olyan, mintha a Mount Blanc tetejére telepítették volna. Rengetegen vannak, rajtunk kívül vagy öt másik csoport is a hegyre igyekszik. Tudatom a hegyi vezetőkkel, hogy rám a hegyen ne számítsanak, nekik kell megoldani a mászást a csapattal. Nem boldogok a helyzettől, de én sem. Végülis nem azért akklimatizálódtam két héten át, hogy itt feladjam, de be kell lássam, nem csak lassítanám a csapatot, de veszélyeztetném is.

A menedékházig jó egy órát kell gyalogolni

Éjfél előtt indulnak, a cél az, hogy reggel 7-re felérjenek. Elbúcsúztatom őket, majd bebújok a hálózsákomba, és próbálom túlélni az éjszakát. A menedékház tulaja külön szobába rak, ne zavarjam a a többi turistát. Hatkor kelek, ramaty állapotban vagyok. Az első fecskék már 8 óra felé megérkeznek, ők azok, akik a Cotopaxira akklimatizációs csúcsként tekintenek a Chimborazo előtt. Az én csapatom tagjai 10 óra felé érnek vissza. A csúcs sajnos nem sikerült, 5500-5600 méter magasból vissza kellett fordulniuk. Ahogy a Rucu Pichinchán, úgy itt sem voltak túl gyorsak; nem lett volna esélyük elérni a krátert, és biztonságban visszaereszkedni.

Az ösvényről kilátás nyílik a Sincholagua-vulkánra is

Nem bánkódnak, mert A Cotopaxiig minden hegyet meghódítottunk, és azokon a túrákon rengeteg csodát láttunk. Lehet, be kellett volna iktatni plusz 2-3 nap akklimatizációt, de az idő szűke miatt erre sajnos nem volt lehetőség.

Sajnos nem tarthattam veletek. Legközelebb helyettetek is megmászom a Cotopaxit!

Délután 2-kor már ismét Quitóban vagyunk. Mindenki lefekszik aludni, köztük én is. Este jön a csapat többi tagja, akikkel körbeutazzuk Ecuadort. Jó lenne őket kipihenten fogadni...

Nemsokára visszatérek, és akkor újra nekivágok a Cotopaxinak

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!







Oszd meg másokkal is!