Ha napos az idő, Roatán is sokkal élvezhetőbb. Eldugott garifúna falvakban jártam, valamint rátaláltam a sziget legszebb strandjára, Camp Bayre. Ja, és itt tudtam meg, hogy a tarhonya nem magyar találmány.
A Mirador csapat elrepült; magamra maradtam Roatánon. Ezidáig én is csak a sziget turisták által látogatott vidékein jártam, de ezúttal szánok pár napot a kevésbé ismert részek felfedezésére is.
Coxen Hole, Roatán fővárosa
Első utam Roatán fővárosába, Coxen Hole-ba visz. 2006-ban jártam itt utoljára, amikor letaglózott a kosz és a szegénység. Mára Coxen Hole kicsit ráncba szedte magát, de azért nehéz lenne élhetőnek nevezni. Az utcák többségét ugyan leaszfaltozták, és mintha szemétből is kevesebb lenne, de az épületek többsége most is ugyanolyan lepukkant, mint volt anno.
Nem túl vonzó hely Roatán fővárosa
Ebédre beülök egy helyi kifőzdébe, ahol egy eddig számomra ismeretlen kaját, marmahont rendelek. Na, és mit kapok? Tarhonyás húst. Pont ugyanolyan a kinézete, az állaga és az íze, mint az otthoninak, így azonnal rendelek még egy tányérral. Én eddig azt hittem, a tarhonya magyar találmány, de rá kell jöjjek, hogy nem. Állítólag a Közel-Keletről származik, Hondurasba a palesztinok vitték be a 19. század végén. Hondurasban azóta is él egy majdnem 200 000 fős palesztin kisebbség, többségük San Pedro Sulában, de úgy néz ki, páran eljutottak Coxen Hole-ba is.
Mindenre gondoltam, de arra nem, hogy Roatánon fogok tarhonyát enni
Coxen Hole Roatán közlekedési csomópontja. Ide fut be minden kisbusz és iránytaxi, amik meglepően olcsók, kivéve, ha az ember a West Bayre tart, ahová nem átalkodnak elkérni öt dollárt utasonként az alig negyed órás útért.
Kiköltözöm West End-i szállásomról, és átnyargalok az innen pár száz méterre található Buena Onda Hostelbe, lévén ott harmadáron találok szobát. Nem egy nagy eresztés, de Roatánon elég drága ahhoz minden, hogy spórolnom kelljen a szálláson. Egy argentin-kolumbiai hippipáros és egy dán leányzó van rajtam kívül a szállón, de sokat egyikükkel sem találkozom, mivel a pár napközben általában másnaposan fetreng, a dán lány pedig megállás nélkül búvárkodik. Mert hát Roatán elsősorban erről szól, mármint a búvárkodásról.
Ha kisüt a Nap, West End varázslatos hely
Engem a vizes sportok nem igazán hatnak meg, viszont Roatán kevésbé ismert szegletei érdekelnek, így következő nap fogok egy iránytaxit Coxen Hole-ba, ahonnan kisbuszokkal lehet eljutni a sziget keleti csücskében fekvő falvakba, Punta Gordába és Oak Ridge-be.
West End éjszaka is szép
Menet közben beugrunk Sandy Baybe. A múlt alkalommal csak a tengerparton csatangoltunk, de Sandy Bay valójában egy falu pár száz méterre a parttól. Coxen Hole-hoz képest, ahol többnyire feketék laknak, itt elég vegyes a felhozatal. Vannak itt meszticek, kínaiak, mindenféle népség, a falu is rendkívül szedett-vedett. Némelyik ház az összeomlás határán van, az utcák az elmúlt napok esőinek köszönhetően rettentő sárosak. Nem laknék itt.
Sandy Bayben elég sok ilyen házat látni
Roatán 60 kilométer hosszú, így egyáltalán nem meglepő, hogy majd másfél órán át ülök a kisbuszban, mire megérkezem Oak Ridge-be. Közben érintjük azt a Punta Gordát, ami Roatán garifúna lakosságának a központja. Az afrikai származású garifúnák 1797-ben kerültek Roatánra. Az angolok telepítették be őket rabszolgaként St. Vincent szigetéről, hogy cukornádültetvényeiken dolgoztassák őket. A rabszolgaság eltörlése után a garifúnák nem tértek vissza sem St. Vincentre, sem Afrikába, hanem Honduras, Guatemala és Belize mangrovéval borított tengerpatján leltek menedéket. Csak nagyon kevesen maradtak Roatánon, többségük ma Punta Gordában és Oak Ridge-ben él.
Oak Ridge elég szép helyen fekszik
Ma már Oak Ridge valamivel nagyobb, ráadásul izgalmasabb is, mint Punta Gorda. Egy meseszép öböl partján épült fel a halászfalu, néhol egészen pofás házakat látok.
Két dollárért átdobnak csónakkal Oak Ridge Cayre, amin alig tíz család lakik. Próbálnék innen továbbutazni a sziget keleti végében található Santa Elenába, de száz dollár alatt senki nem vállalja a fuvart.
Drága a csónakázás Oak Ridge körül
Santa Elena Roatán legelzártabb szeglete, s mivel a csónak drága, a turisták nem látogatják. 2013-ban azzal került be a falu a hírekbe, hogy a közelében eltűnt nyolc külföldi turista. Állítólag a hajójuk elsüllyedt a tengeren, de sem a bárka, sem a holttestek nem kerültek elő.
Oak Ridge-ből - tömegközlekedés hiányában - gyalog vágok neki Roatán sokak által legszebbnek tartott partszakaszának, Camp Baynek. Ami a térképen közelinek látszik, az a valóságban elég szép távolság. Az elágazásig majd kiköpöm a tüdőm, lévén egész úton felfelé kell kaptassak.
Itt stoppolni kezdek, de csak egy dömpert sikerül megállítanom, ami a közeli bányába tart. A következő furgon Diamond Rock elágazásááig visz el, onnan pedig egy idős amerikai párral jutok el Camp Bay fehér homokos partjára. Azt mesélik, hogy a teleket mindig itt töltik, hat hónapon át strandolnak és sütögetnek a Karib-tenger partján.
Camp Bay elhagyatott partszakasza
Camp Bay a leghosszabb strand Roatánon, ráadásul teljesen elhagyatott. Vagy harminc percet sétálok, mire feltűnik az első ház, egy amerikai tulajdonban lévő villa, amit éjszakánként 1000 dollárért lehet kivenni. Amúgy eladó, állítólag egymillió dollárért lehet hozzájutni.
Egymillió dollárért ez a ház?
A ház mögött egy apró garifúna falu, maga Camp Bay található. Egészen paradicsomi a környezet, még sincs itt egy turista se. Beülve a tengerre épített La Sirena bárba azt meséli az amúgy fehér tulaj, hogy nagyon ritkán érkezik hozzájuk külföldi, mert a sziget másik végében minden turistának azt mondják, Camp Bay veszélyes.
- Ez a falu hihetetlenül nyugodt, senki nem bánt senkit. Az egyetlen hely az egész szigeten, ahol nincsenek se kerítések, se szögesdrótok, mégis veszélyesnek mondanak minket - panaszkodik a tulaj.
Iszom egy üdítőt, végigjárom a falut, közben azon gondolkodom, mekkora boltot lehetne abból csinálni, ha itt valaki nyitna egy hátizsákos hostelt.
Nem csak én, az állatok is szeretik Camp Bayt
Elindulok visszafelé, de csakhamar megáll mellettem egy motoros, aki felajánlja, hogy visszavisz Punta Gordába. A motoron ülve azt meséli, hogy a tengerparti telkeket 30-40 000 dollárért árulják. Szeretne szállót nyitni a faluban, de ahhoz, hogy nekikezdjen, el kéne adja az egyik földjét, amit azonban senki nem akar megvenni.
Visszaérek Punta Gordába. Éhes vagyok, de a faluban az összes étterem 15 dollárért árulja a sült halat, úgyhogy inkább éhezem. Jellemző, hogy a garifúnák túlárazzák magukat, ráadásul a náluk kapható koszt kétszer olyan rossz, mint egy átlagos étteremben. Nem tudom, miért gondolják, hogy az egyetlen módja a vendéglátásnak, ha lerántják a turistát, de valószínűleg a hozzáállásuknak is köszönhetik, hogy rossz a hírük Roatán másik oldalán.
Punta Gorda nem egy kellemes hely
Kisbusszal jutok el a Punta Gordától pár kilométerre álló kalózhajóhoz, amiről idefelé azt gondoltam, hogy valami múzeum. A velem utazók nagyot néznek, mikor leszállok, nem értik, mit akarok itt. Én is csak azután jövök rá, hogy hiba volt elengedni a buszt, miután az eltűnik a kanyarban, én pedig a betonból emelt bárkára pillantok. Amit én múzeumnak hittem, az valójában egy lerobbant diszkó, és elég jól megrágta az idő vasfoga.
Ilyen egy nem működő roatáni diszkó
Gyalog indulok tovább, követve Roatán főútját. Iszonyú a pára, folyik rólam a víz, de nem bánkódom, mivel láthatom, milyen is az élet a tengerpartokon túl. Sokan úgy képzelik, hogy egy karibi sziget csupa móka és kacagás, pedig ez nem így van. Sokan menekülnek a turista hordák elől a hegyekbe, és nyitnak a vircsafttól messze üzletet, kizárólag a helyi lakosokra támaszkodva. A sziget közepe pont ugyanolyan, mint Honduras más részei, az emberek autót szerelnek, boltot üzemeltetnek és földet művelnek.
Politilly Bight a főútról
Anno Roatán a cukornádjáról volt híres, újabban azonban itt is minden mezőgazdász az olajpálmában látja a jövőt. Hondurasban minden évben 30 %-kal(!!!) nő a termelés, a 2016-os közel 300 000 tonna után 2017-re 400 000 tonna pálmaolaj exportját tervezik. Persze nem Roatán az első számú ültetvény, de érdekes látni, ahogy a sziget közepén átveszi az olajpálma a hatalmat az esőerdők felett.
Roatán közepe nagyon más világ
Amúgy évről évre egyre többen fordulnak el a turizmustól, mert kipukkadni látszik a lufi. Roatán ugyanattól szenved, amitől a többi karibi sziget, ez pedig nem más, mint a cruiserek okozta eladósodás. Az 1990-es és 2000-es években rengetegen építettek hotelt, nyitottak éttermet és bárt a szigeten azért, mert egyre több és több turista érkezett Roatánra. Az önkormányzat felújíttatta a repülőteret és a kikötőt, leaszfaltoztatta a városi utcákat, jó részét természetesen hitelből. Megtehette, mert a turizmus évente 10-15 %-kal bővült, aztán az elmúlt néhány évben megjelentek a cruiserek, és minden megváltozott.
Bár a szigetre érkező turisták száma egyik napról a másikra megduplázódott, a vendégéjszakák száma lezuhant, mert a cruiserekkel utazók csak egyetlen napot töltenek Roatánon, azt is a csak nekik fenntartott és gondosan elzárt Mahogany Bayben. A kikötőkre szánt pénz így megtérül ugyan, de egyre több szálloda-tulajdonos panaszkodik, hogy az óceánjárók tönkreteszik az üzletüket, ráadásul hihetetlenül környezetszennyezőek is, ami a búvárturizmusnak sem kedvez. Ma már mindenki arról beszél, hogy a cruisereket ki kéne tiltani a szigetről, de sajnos elég sok befolyásos ember keres vele túl jól ahhoz, hogy ez megtörténjen.
Cruiser pihen Roatán kikötőjében
Miközben másnap kihajózom a kompkikötőből (csak hogy pár napot eltöltsek La Ceibában is), a komp mellett feltűnik két gigantikus óceánjáró. Minden második nap érkeznek, közel 10 000 turistát ledobva Mahogany Bay tengerpartjára. Kínos, ahogy az emberek kígyózó sorokban arra várnak, hogy bejussanak a hermetikusan elzárt strandra. Ők biztosan nem tudják azt, hogy honnan származik a marmahon, kik azok a garifúnák és hogy Roatán legszebb strandja nem a Mahogany, hanem a Camp Bay. Ez azonban mit sem számít, hiszen a cruisereket mindaddig nem fogják kitiltani a Karib-szigetekről, amíg a turisták többsége az utazásban a kényelmet keresi a kaland helyett. Mert sajnos ez a helyzet.
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
