A szilvesztert hol is tölthetnénk máshol, mint az ország legelitebb bulijában, Pigeon Pointon. A Tobagón ezerszám fellelhető galambokról elnevezett félsziget a Karib-térség egyik legszebb strandja, az ország jelképe. Én, Erivel ellentétben nem szeretem a céltalan aszalódást a napon, sokkal szívesebben ülök be egy sörre egy kiskocsmába és haverkodom a helyiekkel. A sör és a tengerpart ezúttal összejátszanak, így - ha kerülő úton is - de sikerül a szilvesztert Trinidad és Tobago leggazdagabb srácaival töltenünk.
A legkevésbé sincs 600 TT$-nk (100 US$) Tobago elit bulijának a belépőjére. Leleményes gyerek a magyar és ha teheti, nem fizet ki ennyi pénzt habókra. Mentségünkre legyen mondva, fogalmunk nincs arról, hogy a buliba egyáltalán van belépő, valószínűleg a vérünk visz minket azonnal kerülő útra, így a tengerparton baktatva sikerül beesnünk a tobagói gazdag gyerekek pálmafák alatt bömbölő elit bulijába. Állítólag a DJ valami híres helyi arc, de nekem minden DJ egyforma. A zene is pont olyan, mint amit vártam és megszoktam az otthoni diszkókban, stílusát tekintve: rossz. Mivel a sört is arany áron mérik, jobb híján vízzel koccintunk. Cserébe látunk homokban vonagló öltönyös dzsigolókat, flitterben úszó hosszúlábú széplányokat és olyan járgányokat, amiket az ember csak rap klippekben lát. Mondanom sem kell, éjfél után azonnal távozunk az ingyen buliból.
Tobagói naplemente
Maradnak a helyi kiskocsmák. Az egyik ilyenben futunk bele az igen jól szitulált 40 év körüli Michaelbe, aki rühelli a fényűző bulikat, s hozzánk hasonlóan ő is vízzel koccint. Ő azonban nem a pia árát sokalja, csak nem szereti keverni az általa termesztett füvet az alkohollal.
- Az a sok gazdag fiatal mind az én füvemet szívja. Vonaglanak a technóra meg a reggaetonra. Pedig az én zeném a soca.
A socáról még lesz szó. Legyen egyelőre annyi elég, hogy Michaelnek igaza van, a soca minden tekintetben üti a reggaetont, a technóról nem is beszélve. Mivel nekünk Erivel a fű nem bejövős (nem tudom miért, de én még soha semmit nem éreztem tőle, csak a szagát), így jó barátságba keveredünk a Black Label névre hallgató helyi rummal. A fűvel ellentétben a rumot viszont szeretjük, mármint az igazi rumot, a Bacardit és testvéreit pedig - mint minden rumban járatos kezdő alkoholista - elvből elvetjük. Nos, a Black Label éppen átmegy a rostán, no de otthon se sűrűn koccintunk éjfélkor Louis-Roederer pezsgővel.
Gyalog megyünk Plymouthba
Amit nagyon szeretek a rumban, hogy szinte soha nem vagyok tőle másnapos. Az új év első napját így nyugodtan tölthetjük kirándulással. Black Rock és Plymouth városkájának erődjeit szeretnénk megtekinteni, de azok csak nevükben emlékeztetnek erődre, nem többek egy sziklaszirtnél rajta két ágyúval. Az ilyen karibi nem létező erődöknek azonban van egy nagyszerű tulajdonsága, mégpedig hogy szép róluk a kilátás. Ez Tobagón sincs másképp. A Courland-öböl igen tetszetős mindkét irányból. S ha már itt tartunk...
Courland-öböl
A Courland név nagyon nem úgy hangzik, mint egy angol vagy francia családnév (Tobagót rövidebb ideig a franciák, hosszabb ideig az angolok uralták), s mily meglepő, valóban semmi köze egyik nációhoz sem. 1641-ben I. Károly angol király keresztfiának Jamesnek, Courland hercegének adományozta a szigetet. Courland egy szelete volt a mai Lettországnak, így a 17. század közepén több lett család érkezett angol hajókon az új világba. Ők alapították meg Plymouth városát, ami ma annyira lett, mint amennyire vonzó a turisták számára: semennyire. Szerettünk volna találkozni legalább egy courlandi leszármazottal, de senki nem ismer ilyet a faluban, tulajdonképpen a sztoriról se sokan hallottak.
Nem hiszem, hogy ők lettek lennének
Nem úgy Betty és egy holland ültetvényes, Alex Stiven történetéről. Tobago egyik jelképe Betty misztikus síremléke 1783-ból, amin a következő felirat olvasható, és amire minden plymouthinak megvan a maga magyarázata: "Anya volt anélkül, hogy tudott volna róla, feleség, hogy hagyta volna férjét, hogy tudjon róla; leszámítva, hogy kényeztette őt."
A plymouthi erőd nem túl látványos
Én egyetlen szót nem értek belőle, így azok pártján vagyok, akik misztikusnak tartják a feliratot. Az igazat megvalva a nagy történelmi szerelmek és azok manifesztációi soha nem hoztak lázba, még a Taj Mahal sem tetszett Indiában, de ez már az én finnyásságom. Egy biztos, Alex Stiven nem épített Betty sírja köré márványpalotát, így nagy látványban Plymouthban nincsen részünk. Ahogy Tobago egész déli fele sem nyeri el a tetszésünket. No talán majd észak...
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
