Átutazom Észak-Argentína síkvidékén, mert pár nap múlva érkezik a Mirador-csapat Asunciónba. Az út során nem túl látványos, de a brazil és uruguayi településeknél sokkal élhetőbb és hangulatosabb városokat keresek fel. Corrientes, Resistencia és Formosa sem turistaközpontok, de nem bánom meg, hogy szántam rájuk pár napot az életemből. Főleg úgy, hogy tudom, jó eséllyel ezekre a helyekre soha többé nem térek majd vissza.
Concordiából napi egyetlen busz indul Corrientesbe. Az 500 kilométeres út roppant unalmasan telik, mivel a Rio Paraná és a Rio Uruguay közötti síkvidéken semmilyen látnivaló nincsen. Cserébe forgalommal sem kell számolni, így a távot nyolc óra alatt abszolváljuk.
A szálláskeresésen nem sokat rugózom; a terminállal szemben lévő Hotel Caribében veszek ki egy szobát 18 dollárért. Tetszik ez az Argentína. A kettős váltásnak köszönhetően minden fele annyiba kerül, mint pár évvel ezelőtt. Az elnök, Milei megválasztásakor megfogadta, hogy egy éven belül véget vet az argentin peso kanosszájának, s bár ért el sikereket, a dollar blue intézménye máig működő fogalom. Ami a Milei-kori pesóban zavaró, az a bankjegyek értéktelensége. A legnagyobb címlet a 10 000-es, ami kevesebb mint 10 dollárt ér, ráadásul rengeteg közte a hamis.
Corrientes Észak-Argentína első alapított települése, nevét a Rio Paranán lévő zúgókról, örvényekről kapta. Az első telepet 1588-ban hozták itt létre. Sokáig nem volt egyéb szerepe, mint az Asunciónból az Atlanti-óceán felé közlekedő hajók fogadása, később a Chaco felé vezető expedíciók és a jezsuita missziók kiindulópontja volt. A 18. század végéig nem sok minden változott Corrientesben, ekkor azonban földosztás kezdődött és munkásotthonokat kezdtek építeni. Az alig pár száz fős telepen 1798-ban ezer házat húztak fel, ezzel a település városi rangot kapott.
Corrientes látképe a Manuel Belgrano-hídról
A hirtelen jött bevándorlásnak köszönhetően sokan a folyó túloldalán leltek nyugalomra, de csak addig, amíg a Paraná jobb partján élő indiánok nem kezdték meg ezen telepek felégetését. Mivel az új telepen nem volt jelen a katonaság, ezért a veszélyben élő emberek saját maguk kezdték megszervezni a védelmüket. Ekkor nevezték el a telepet Resistenciának, vagyis Ellenállónak, azt mutatván kifelé, hogy megvannak ők a spanyol korona segítsége nélkül is.
Corrientes egyetlen szép épülete a La Merced-templom
Corrientes főtere és katedrálisa
A nagy bumm a 19. század második felében kezdődött. Az argentin földosztási hullám után tízezrével vándoroltak a Chaco irányába olasz migránsok, akik kialakították a környék nagybirtokrendszerét. 1865-ben Corrientes háborúba keveredett Paraguayjal, az ötéves háborút végül sikerrel vette, így maradt Argentína része.
A bevándorlás a háború után Resistenciát is elérte. A századfordulón a két város nagyjából hasonló méretet öltött, s ez máig nem változott sokat: Corrientes 430 000 lakójával a 8., Resistencia 410 000 lakójával pedig a 9. legnagyobb városa Argentínának.
Corrientesben jól elkülönül egymástól a szegény, a középosztály és a felsőosztály
Mivel a nagy változások kora az 1800-as évek végén érte el a két várost, arculatot is ekkor kaptak. Corrientes óvárosában mászkálva nem látok gyarmati kori épületet, a spanyol korból nem maradt vissza semmi. A város legimpozánsabb épülete a La Merced-templom, de azt is a 20. század elején emelték.
Corrientesben valójában egy jó dolog van: a Rio Paraná partján futó Malecón. Ez egy nagyon kellemes sétálóutca, alatta hatalmas homokos strandokkal. Bár még csak tavasz közepe van, mégis közel 30 fokot mutat a hőmérő, így elég sokan sütkéreznek a parton.
A Manuel Belgrano-híd köti össze Corrientest Resistenciával
A Malecónról rálátni a Corrientes Resistenciával összekötő hídra. A Manuel Belgrano-hidat 1973-ban adták át a forgalomnak, azóta az összetartozás szimbóluma. Én is átkelek rajta egy helyi busszal, már csak azért is, mert szeretném látni, milyen Argentína legszegényebb nagyvárosa. Mert hogy Resistenciát mindenki úgy tartja számon, mint a reménytelenség fővárosa.
Modern művészeti alkotás a corrientesi sétányon, ami egyszerre szimbolizálja az összetartozást és a szeparálódást
Nos, lehet, hogy Resistenciának nem jók a számai, de nekem sokkal élhetőbbnek, hangulatosabbnak tűnik, mint Corrientes. Itt az ember nem látja az építészeti korokon átívelő társadalmi különbségeket, a központja abszolút homogén és rendezett. Az élet is nagyobb Resistenciában, mint volt Corrientesben. Nézni persze itt sincs sok mindent, így csak hamar elunom a sétafikálást a butiksorok között.
Resistencia egyik terén, a Plaza Espanán áll Don Quijote és Sancho Panza szobra, ami ugyancsak Corrientes és Resistencia kettősségét hivatott szimbolizálni
Nem érzem úgy, hogy a két város maradásra bírna, ezért visszabuszozom a terminálra, ahol felkapom a hátizsákomat és irány Chaco harmadik nagyvárosa, Formosa. A késő délutáni órákban futok be a Rio Paraguay jobb partján fekvő városba. Sokat kell a város központjáig sétálnom, végül az annak határában fekvő Csendőr Hotelben kötök ki. Itt is 20 000 peso a szoba, fele annyi, mint Uruguayban a legótvarabb munkásszálló.
Formosa egyik modern irodaháza
Formosa történelme elég rövidke, mivel Corrientes és Resistencia felfutásáig nem volt itt semmi más, csak egy favágótelep. A paraguayi háború után hoztak létre a helyén települést, hogy kontrollálni tudják a paraguayiakat, akik a folyó túl partján állomásoztak.
Formosa 1879-ben lett az azonos nevű tartomány központja, s mint ilyet mesterségesen "felfújtak". A Chaco földjeinek betörése után Formosába hús- és bőripar települt, amik sokáig vezető ágazatként működtek a városban. Csakhamar vasút kötötte össze Asunciónnal és Corrientessel, így fontos kereskedelmi központ vált belőle. Sok holmi esett itt le a vonatokról, de még több illegális áru került fel a vagonokra, amiket a szomszédos Alberdin keresztül csempésztek a paraguayiak.
Formosa egykori vasútállomása ma egy kellemes parknak ad otthont
Formosa ma egy 265 000 lakosú város, aminek központja meglehetősen élő. Resistenciával szemben itt az ember már lát vagyoni differenciálódást; a központi sétány mentén rengeteg jó étterem sorakozik, ahol gazdag argentinok és paraguayiak verik el a pénzüket. Még egy olasz fagyizót is sikerül felhajtanom, ahol elég jó jégkrémet kapok a hely tulajdonosától. Formosa nagyon kellemes hely, messze a legélhetőbb városnak tűnik a környéken.
A kora esti órákban még nincs nagy élet Formosában, de utána megtelik az utca élettel
A szállón megtudom, hogy pár éve megnyitották a határátkelőt Alberdi felé, ezért úgy döntök, alternatív úton közelítem meg a paraguayi fővárost, Asunciónt. Kora reggel már a malecónon ácsorgok, hogy felférjek a reggel 8-as csónakra, amire rajtam kívül csak csempészek és kereskedők váltanak jegyet. Akkora zavart okozok az útlevelemmel, hogy nekem külön beutazási papírokat állítanak ki, szigorúan írógéppel. Ez így 2024-ben nem kicsit furcsa.
2024-ben írógéppel állítják ki a beutazási papírjaimat
Negyed óra alatt átkelünk a folyón, majd miután megkapom a belépő pecsétet az útlevelembe, besétálok a faluba. Már az árulkodó, hogy a migráció és a település között egy zárt bazáron át vezet az út, ahol ruhákat, sportszert, elektronikai eszközöket lehet vásárolni. Minden a vámmentes Ciudad del Estéből érkezik ide, amit csónakokkal Formosába csempésznek tovább. A csónakon ülő tömeg nem is megy tovább a bazárnál, azonnal megy a biznisz mindenre, ami ki van pakolva az utcára.
Alberdi egy unalmas csempészfalu
Alberdi a bazárt leszámítva egy unalmas porfészek. Poros utak, ökrös szekerek, igénytelen kifőzdék és illegális pénzváltók mindenfelé. Nem bánom, mert az ilyen helyeken fizetnek a legtöbbet a turista dollárjáért. Eszem egy íztelen hallevest, majd megváltom a buszjegyemet Asunciónba. A csapat éjfél körül landol, úgyhogy van időm megérkezni. Hogy milyen az út a fővárosig? Unalmas, mint ezen a vidéken mindenhol. No de, holnaptól jönnek a kalandok...
Az első paraguayi hallevesem
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
