A Szent völgy környékén rengeteg gyönyörű gyalogtúrát lehet tenni, ezek közül messze a legizgalmasabb és leglátványosabb a Choquequiraohoz vezető túraútvonal. Fáradtság miatt csak a csapat fele veselkedett neki a négynapos treknek, de aki végigcsinálta, nem bánta meg. Choquequirao oly annyira elvarázsolt minket, hogy két egymást követő napon is felkerestük, hogy délutáni és délelőtti fényben is lássuk.
Magáról a túráról már írtam korábban, ezért a mostani kalandjainkról képes blog formájában számolok be.
A Choquequirao túra bejáratánál azonnal nyilvánvalóvá válik, hogy fantasztikus négy napnak nézünk elébe.
A túrát délután kezdjük, mert így kevesebb időt kell a tűző napon töltenünk. 3000 méterről ereszkedünk le 1850 méterre.
Előttünk a Rio Apurímac völgye. Az éppen virágzó kalász között tekergőző ösvényt nehéz lenne eltéveszteni.
Egész nap gyönyörű kilátásban van részünk.
Egy magányos fa a virágzó kalászmezőn.
A Cocamasana kilátópont tökéletes hely egy rövid pihenőre.
Előttünk magasodik az 5771 méter magas Nevado Padreyoc.
A völgy aljában található Chiqquisca táborhelyhez tartozik egy medence is, ahol jól esik lemosni az út porát.
Másnap leereszkedünk a Rio Apurímac partjára, ahol át kell keljünk a folyón. Innen 6 kilométer masszív hegymenet kezdődik Marampatáig, ahol a következő éjszakát töltjük majd.
És igen! Motkány igenis létezik!
A felfelé menet nem túl látványos, de annál szenvedősebb. Közel 1300 méter szintet kell leküzdjünk pihentető szakasz nélkül.
Megérkezünk a Choquequirao kapujának számító Marampatába. Ezt a falut csak így, gyalogosan lehet elérni.
A szállásunk meglehetősen egyszerű, de remek panorámával bír.
Bár a program szerint csak holnap délelőtt keresnénk fel a romokat, néhányan úgy döntenek, egy rövid pihenő után nekiindulnak Choquequiraónak.
Másfél óra séta után érjük el Choquequirao teraszrendszerét. Délután elég sok tud lenni a szúnyog, úgyhogy érdemes bekenni magunkat.
Mivel Choquequiraónál általában nincsen senki rajtunk kívül, az élővilág is eleven. Kolibriből rendkívül sokat látunk.
Ő is szívesen pózolt nekünk.
Choquequiraónak hatalmas teraszrendszere van, amikre rávezették anno a vizet. Egykoron ezeken híd vezetett át, ma kénytelenek vagyunk mászni.
Az egykori inka város királyi lakóövezete egészen jó állapotban maradt fenn.
Ehhez hasonló épületegyüttest az ember csak a Machu Picchunál és Kanamarcánál lát.
Zoli közelít Choquequirao szent hegyének, az Usno-dombnak a bejáratához.
Usno felé érdemes visszatekinteni a városra, mert az inka palotája felett feltűnik a fellegvár.
Hajni és Zoli csodálkozik rá Choquequirao szépségére az Usno-dombról.
A szent hegy után leereszkedünk a Tupac Inca Yupanqui által tervezett teraszrendszerhez, amit a lámaábrázolásokon túl csacsapoja motívumokkal láttak el.
A lámaábrázolásokat közelről is megtekintjük.
Visszatérve a teraszoktól felmászunk a fellegvárba (Qollqas), ami erődként, vízközpontként, silóként is funkcionált.
Qollqas egy kicsit magára hagyatottan áll Choquequirao felett. Pedig itt láthatók a romváros legmasszívabb építményei.
Nem akármilyen kilátás nyílik a Rio Apurímac völgyére a romoktól.
A háttérben feltűnik az 5176 méter magas Coisopacana csúcsa.
Ezzel a szépséges siklóval búcsúzunk Choquequiraótól. A népszerű inka romvárosoknál nem látsz kígyókat, mert azok kerülik az embert. Mivel errefelé alig néhány turista bóklászik, az élővilág is elevenebb. Jövünk még ide vissza!
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
