Túllendülvén a tüdőgyulladásomon a Tasco környéki paramón teszünk egy mesés kirándulást. Emellett megtekintjük Santa Rosa de Viterbo misztikus meteoritját, Gámeza festett szikláit, valamint ellátogatunk Kolumbia legkisebb falujába, Busbanzába is. Jó újra aktívnak lenni!
Több mint egy hét szenvedés után végre úgy ébredek, ahogy az egész paramójárás során szerettem volna: kipihenve, tele energiával. Persze még mindig köhögök, mert a tüdőgyulladás nem múlik el egyik napról a másikra, de végre tudok reggelizni és nem vonszolom magamat úgy, mint egy haldokló.
Santa Rosa de Viterbóba utazunk, keresztül Santa Rosita paramovidékén, leereszkedve a beléni völgyön. Nem ez Boyacá legvarázslatosabb vidéke, bár lehet, csak a szitáló eső és a köd miatt gondolom ezt. Szerencsére, mikor leszállunk a buszról, az eső alábbhagy, így nem ázunk meg a szálló felé gyalogolva. A Hotel Centro Realban veszünk ki három egyágyas szobát, egyenként 40 000 pesoért. Egy éjszakára jó lesz.
Santa Rosa de Viterbo túlméretezett temploma
Santa Rosa de Viterbo egy olyan szentről kapta a nevét, aki rengeteg csodát tett, míg 18 éves korában el nem hunyt. Egy szentnek jár a tisztelet, talán pont emiatt emeltettek a város főterén egy gigantikus bazilikát, de a város nem erről, hanem egy meteoritról lett nevezetes.
A 700 kilós meteorit másolata ma is látható Santa Rosa főterén
1810-ben a település határában egy helyi hölgy, Cecilia Corredor talált egy hatalmas sziklát, ami máshogy nézett ki, mint a környék kövei. A 700 kilós sziklát az önkormányzatra vitették, ami sokáig a pincében senyvedett. 1877-ben az akkori polgármester végül kiállíttatta a falu főterén. Bogotából kutatók érkeztek, hogy szemrevételezzék a követ, amiről kiderült, hogy meteorit. Bogotába szállíttatták, ketté vágták, és kiderült, egyetlen hatalmas vasmag. Egyik fele a Nemzeti Múzeumba került, másik felét Chicagóba vitették további vizsgálatra. A szikla másolata ma is látható a városka főterén.
Palomo, Kolumbia leghíresebb lova
A meteortól nem messze található egy lovasszobor, lovas nélkül. Palomót ábrázolja, Dél-Amerika talán leghíresebb lovát. A legenda szerint Simón Bolívar 1814-ben Santa Rosában járt és megpillantott egy csodaszép kancát, amit magával akart vinni a hadjáratára. A ló tulajdonosa egy jövendőmondó volt, Casilda Zafra, aki azt mondta a szabadságharcosnak, hogy a lovat nem viheti, mert vemhes, és amúgy is vereséget fog szenvedni. De mikor majd nagy hadvezér lesz, ad neki egy szebb és erősebb lovat, pont azt, amivel a kanca vemhes. Simón Bolívar sértődötten elvonult. Vereséget szenvedett a spanyoloktól, majd új hadjáratot indított 1819-ben. A végső ütközet előtt ismét Santa Rosa de Viterbóba vitte az útja, ahol találkozott a jövendőmondóval, aki egy csodaszép fekete lóval várta. Azt mondta: "Ön most már nagy hadvezér, itt a ló, amit ígértem", majd átadta neki Palomót, amivel Bolívar rengeteg csatát megnyert a spanyolok ellen, köztük a végső ütközetet, a Puente Boyacá-it is.
Santa Rosa amúgy nem a legszebb település Kolumbiában, de kaliberekkel látványosabb, mint voltak a Chicamocha völgyének falvai. Mivel délután ismét esik, jobb híján a szállón ücsörgünk. Másnap reggel utazunk is tovább, a cél Corrales faluja, amin korábban eddig csak átutaztam. Most azonban a cél az, hogy itt alszunk, mert holnap szeretnénk magunkat felküzedni a Paramo de Tascóra.
A koloniális hangulatú Corralesben egyetlen szállót jelöl a google maps, a Hospedaje Nopalest, amit azonban hiába keresünk, nem találunk. A sarki boltban felvilágosítanak minket, hogy a szálló kizárólag karácsonykor van nyitva, mivel Corralest az ünnepekkor kidekorálják és emiatt rengeteg nagyvárosi jön karácsonyi fényekkel fotózkodni. Az ünnepek után azonban Corralesben a fű sem nő, ezért szálló sincs. Azért felhívják nekünk a hospedaje üzemeltetőjét, aki pár perc múlva megjelenik a szálló bejáratánál. Meglepetten néz ránk, mi a fenét keresünk mi a falujában, de végül vállat von és azt mondja: "végülis miért is ne szállhatnánk meg nála?!"
A két szoba pont úgy néz ki, mint amit karácsony óta nem adtak ki; mindenfelé döglött legyek a padlón, a levegő pedig áporodott. Nem baj, nem aludni jöttünk Corralesbe, hanem kirándulni! Ebédet is nehezen szerzünk, mivel a faluban nincsen étterem, csak egy pékség. Végül sikerül kinyittatnunk egy comedort, ahol sütnek nekünk egy darab csirkemellet.
Corrales helyes falu, de a karácsonyt leszámítva itt a fű se nő
Corrales bár tetszetős település, nincs nagyon mit csinálni az utcákon, így taxival átvitetjük magunkat a szomszédos Gámezába. A falu abban a völgyben fekszik, ahol már többször jártam csapatokkal útban a Púlpito de San Jerónimo felé, de magát még a falut soha nem láttam. No, nem maradtam le semmiről, Gámeza egy teljesen érdektelen település.
Gámeza főtere
Hála az antibiotikumnak a nap második felére nem szakadok össze, így bevállalom Verával és Petivel a sétát vissza a főúthoz, mely során érintünk néhány festett követ. Egy bizonyos Guillermo Díaz street art festő kezdte a Gámeza környéki köveket megfesteni, az elmúlt tíz évben vagy 30 sziklát pingált már ki. Némelyik egész jól sikerült, de van közte néhány egészen ügyetlen próbálkozás is. Ettől persze még jó, a naív festészet is színesíti a tájat.
A Gámeza környéki erdőkben rengeteg ezekhez hasonló festett szikla látható
Amúgy a színes kövek között megbújik egy olyan szikla, amit még az őslakos muiszkák karcoltak össze. A Piedra Grabada majmokat vagy embereket jelöl spirállal a kezükben. Mindkettőnek van létjogosultsága.
A Piedra Grabada nehezen értelmezhető petroglifjei
A nap végére azért elfáradok, de az újabb antibiotikum adagnak hála másnapra még jobban leszek. Irány hát a Páramo de Tasco, ahol utazásunk utolsó kirándulását kívánjuk abszolválni. A szállásunk tulajdonosa intéz nekünk egy camperót, akivel felvitetjük magunkat a Pico de Caracol lábához. A fickónak fogalma sincs miért megyünk oda, kicsit húzza a száját, mikor közlöm vele, hogy teszünk a vidéken egy 3-4 órás gyalogtúrát és szeretném, ha megvárna minket.
Fantasztikus a táj a Páramo de Tasco felé menet
Egy aránylag könnyen követhető ösvényen kapaszkodunk fel a 3840 méter magasan megbújó Laguna de Oróhoz. Néha még rámtör a köhögőroham és a levegőt sem úgy veszem, ahogy szoktam, de örülök, hogy hosszú szenvedés után újra élvezettel tudok paramót járni.
Gyönyörű időt fogunk ki a Laguna de Orónál
A lagúnát megkerülve kitéblábolunk a plató szélére, ahonnan remek kilátás nyílik a Quebrada Guaza völgyére. A háromórás túránk fantasztikusan sikerül; csodaszép képeket tudunk készíteni, mert az idő kegyes hozzánk.
Petinek véleménye van a túráról
Ezért a kilátásért megérte egy kicsit tovább túrázni
Visszafelé még beugrunk Tascóba, majd sofőrünk ajánlására átugrunk Busbanzába. Nincs a faluban semmi érdekes, csak annyi, hogy 442 lakójával ez Kolumbia legkisebb települése. Olyan jól vagyok, hogy végre meg tudok inni Petiékkel egy üveg sört.
Tasco teljesen érdektelen
Busbanzá Kolumbia legkisebb települése
Az első alkalom hosszú idő után, hogy le tudok nyelni egy üveg sört
A faluba visszaérve rossz híreket kapunk. Holnap országszerte útzárak lesznek a kaminosok sztrájkja miatt. Petinek és nekem Yopalba kéne utaznom, mivel másnap érkezik a Kelet-Kolumbia csapat, Verának pedig vissza Bogotába, mert gépe van vissza Európába. Elképzelésünk sincs, hogyan oldjuk meg a feladatot, de a hídon csak akkor megyünk át, ha megérkeztünk a folyóhoz. Egyelőre annak örülök, hogy úgy néz ki, leküzdöttem a Covidból kialakult tüdőgyulladásomat...
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
