A déli Andokon csak három helyen lehet átkelni Huila és Putumayo tartományból, ezek közül a legkalandosabb a Mocoát Pastóval összekötő út. Ezen verekedjük át magunkat a Laguna de la Cochához, Kolumbia Velencéjéhez, amit olasz nagytestvéréhez hasonlóan gyakran elönt a víz. Pastóban épp csak sétálunk egyet, de a La Cruz mögötti Rio Mayo-kanyonban már komoly gyalogtúrát teszünk. A Nariñóban tett kiruccanásunkat a San Pablo határában álló Nuestra Señora de la Playa templománál fejezzük be.
Mivel Nariño ezen szegletét már többször bejártuk, ezért képes blog formájában örökítem meg a Mirador-csapat aktuális útját.
A Mocoát Pastóval összekötő út egészen látványos. Petivel és Zsolttal kénytelenek vagyunk a platón ülni, mivel nem férünk be ennyien a kabinba. A paramóhoz közeledve bizony előkerül egy üveg rum, csak hogy ne hűljünk meg nagyon.
Nem csak mi fogyasztunk, hanem ez a marha is. A kamionsofőröknek feladatuk az állatok épségben eljuttatása a pastói vágóhídra, ezért ha egy állat a fáradtságtól összerogyna, azonnal öntenek bele pár liter Pony Maltát, ami akkora cukorsokk az állatnak, hogy azonnal fészkelődni kezd. Ha fekve maradna, a társai agyontaposnák és így ugrana a fuvardíj.
Mi nem Pastóba, hanem a Laguna de la Cochához látogatunk el. A városkát kolumbia Velencéjének is nevezik, mivel cölöpökre épült és gyakran elönti a víz. Így van ez az érkezésünkkor is, homokzsákokon kell megközelítsük a szállásunkat.
A cél az Isla de Corota lenne, de azt a kolumbiai turisták szemetelése miatt az év elején lezárták. Marad szégyenszemre a csónakázás a tavon, ami nem annyira izgalmas program a borzalmasan hideg időben.
A Laguna de la Cochát elhagyva épp csak átszállunk Pastóban, mielőtt megindulnánk La Cruzba. Pasto nem a leglátványosabb települése Kolumbiának, 1-2 óra bőven elég rá.
La Cruz felé átkelünk a Juanambú-kanyonon. Elég látványos a nariñói táj.
La Cruz alatt húzódik a Rio Mayo kanyonja. Senki nem hallott róla, senki nem is szervez ide túrát, pedig kevés látványosabb pontja van ennél Nariñónak.
A kanyon magasabban fekvő részei lakottak. La Cañada veredánál a többség rózsanádat, más néven achirát termeszt, amit Európába vágott virágként exportálnak, gyökeréből pedig keményítőt és lisztet készítenek, amiből péksütemény készül.
Ezúttal nem kokainlaborban járunk, hanem egy achira ültetvényen. Ami nekünk Európában szimplán virág, az a helyieknek élelem.
No, de nem csak áchirát termesztenek a völgyben, hanem quinoát is. Bár a quinoa nem tradicionális étel errefelé, egyre divatosabb a nemzetközi piacon, így megéri termeszteni.
Korábban a Rio Mayo völgyében marihuána- és kokaültetvények váltották egymást, ma azonban a legdivatosabb haszonnövény a granadilla. Az állam támogatott áron veszi át az itt élőktől a gyümölcsöt, így többet kapnak termelőként, mint amennyiért a boltok polcán látni lehet.
Mégsem a granadilla-termesztés a legjövedelmezőbb üzletág errefelé, hanem a mák...
No, nem bejglit készítenek belőle, hanem ópiumot. Ahol nem virágzik éppen a növény, ott így néznek kia a gubók.
A Las Ánimas vereda messze a legszebb fekvésű lakott település a völgyben.
A rengeteg esőnek köszönhetően nem csak a növénytermesztés jövedelmező üzletág, hanem a marhatartás is. Ilyen dús legelők még Kolumbiában sem mindenhol vannak.
Ez már Tajumbina, túránk utolsó állomása.
A falu határában magasodik ez a meseszép vízesés, aminek a lábánál ráadásul egy kezdetleges termálfürdő leledzik. Méltó lezárása az egész napos gyaloglásunknak.
Kicsit csonka Mirador-csapatkép a Tajumbina-vízesésnél.
Jár a megérdemelt sör a termálban.
Még több fotóért és sztorirt látogass el Facebook oldalunkra!
