Visszatérek Kolumbiába, ahol egy bemelegítő kiránduláson veszek részt a Dél-Kolumbia túrára készülő csapatom három tagjával. A Chingaza paramóra tévedünk fel, ahol csodaszép idő, még csodásabb táj, de borzalmas terepviszonyok fogadnak minket. A Rio Guatiquia völgye felé ereszkedünk le, ahol neve sincs vízeséseket keresünk fel. Azt hiszem, az első két nap jó felvezetése volt az előttünk álló kalandoknak.
Augusztus 6-án kezdődik a Dél-Kolumbia túrám, de hárman a csapatból úgy döntenek, kirepülnek korábban egy kis előakklimatizációra, amit a Chingaza paramón próbálunk összeszedni. Pár éve már tervben volt a Chingaza, de az akkori csapattal végül a Sumapaz felé vettük az irányt, így szégyenszemre nekem is sötét folt maradt a térképen a nemzeti park déli része. Mostanáig...
A bogotái welcome parti után Choachí falujába utazunk menetrendszerinti busszal. Sokadszorra járok a faluban, most is a Hotel Luna Nuevában szállok meg a csapattal. Kocsit kell keressek a holnapi túrához, de ez nem olyan egyszerű. A korábbi sofőröm, Gabriel kocsija romokban, így hosszas telefonálgatás kezdődik, míg nem sikerül intéznem egy camperót, ami a tanyavilágból jön értünk. Oscar egy fiatal campesino, aki marhatartásból és krumplitermesztésből él. Ez lesz az első útja turistákkal, de nem tűnik izgatottnak. Persze miért is tűnne? Hiszen fogalma nincs, mi az a turizmus, neki ez pont ugyanolyan fuvar, mintha tejet szállítana a fincájáról a faluba.
Bogotából leereszkedni Choachíba mindig hihetetlenül látványos
Fómequében reggelizünk. A település neve a környéki falvakhoz hasonlóan chibcha eredetű, jelentése: rókák erdeje. Állítólag a spanyolok érkezésekor a muiszkák így hívták a Rio Negro mögötti hegyvidéki erdőket, így adta magát, hogy a falut is így nevezzék el. Choachíhoz hasonlóan Fómequének is kellemes a főtere, de ennél nem tud többet.
Fómeque főtere
Innen indul az út fel a paramovidékre. Az elmúlt hetek esőzései nyomán a nyomvonal szinte járhatatlanná vált, szegény Oscar nem győzi ide-oda rángatni a kormányt a leomlott és sárba ragadt sziklák között. Ködös, párás időnk van, nem úgy néz ki, hogy komoly gyalogtúrát tudunk majd tenni a Laguna Chingaza körül. Aztán átkelve a hágón kiderül az ég, gyönyörű időben nyerünk bebocsátást a nemzeti park területére.
Ez a kilátás tárul az ember szeme elé a Chingaza felé autózva
Az egyetlen pont az úton, ahol a camperónkkal meg tudtunk állni és újra tudtunk indulni
Átkelve a hágón megérkezünk a Chingaza paramóra
A Chingaza Kolumbia leglátogatottabb és egyben legvédettebb paramója. Jó része magán szervezésben nem látogatható, csak külön engedéllyel, de mi nem is vágyunk a Chuza-lagúnához, sokkal inkább az akklimatizációs túrára helyeznénk a hangsúlyt, amihez a Laguna del Medio tökéletes választás lenne. A Laguna Chingaza partján tetetjük ki magunkat, ahonnan másfél kilométert gyalogolunk a tóparti úton az ösvény bejáratáig. A táj meseszép, de ebben nincs semmi meglepetés, hiszen ez Kolumbia és a paramo.
A Chingaza-lagúna gyönyörű helyen fekszik
Az első negyed órában sikerül eltévednem, mert valahol letérünk a kitaposott ösvényről, de egy húsz perces dzsungelharccal vissza tudom terelni a csapatot a helyes csapásra. Innentől az ösvényt nem nehéz követni, de a terepviszonyok az esőzések miatt elég borzalmasak. Majd egy óra kaptatás után be kell lássuk, hiába szép az idő, a Laguna del Mediót nem fogjuk elérni, vagy csak értelmetlen szenvedés árán, így még azelőtt visszavonulót fújok, hogy vérszemet kapna Peti és a két Zsolt a mocsárjárástól.
Útban a Laguna de Medióhoz, amit sajnos nem sikerül elérnünk a sár miatt
Visszatekintés a Laguna Chingazára
Mivel a túrát korán befejeztük, felszabadul egy kis időnk. A Chuza-lagúnához nem kapunk belépési engedélyt, így jön egy hirtelen ötlet: ereszkedjünk le a Chingaza túloldalán San Juanitóba, a Guatiquia-folyó völgyébe. Másfél órás zötykölődés kezdődik a frailejónok árnyékában, majd ereszkedni kezdünk. A táj továbbra is káprázatos. Minden alkalommal, mikor Kolumbiába érkezem és elindulok a szélrózsa valamelyik irányába, rá kell jöjjek, hogy ez a világ legszebb országa. Főként Brazília után hatalmas a kontraszt, ahol borzalmasan unatkoztam minden megtett kilométeren.
Gyönyörűek a Chingaza frailejónjai
San Juanito nagyon apró település. Az ok, ami miatt erre irányítottam a csapatot, az nem maga a falu, hanem az innen két kilométerre jelzett kilátó, ahonnan egyszerre állítólag öt vízesés is látható. Nos, a kilátó valójában egy tanya, ahol épp nagyban zajlik a termények felpakolása egy teherautóra. Az itt élők nem nagyon foglalkoznak velünk, integetnek, hogy menjünk nyugodtan be a földjükre és fotózzunk kedvünkre, csak őket ne tartsuk fel a munkában.
A Rio Guatiquia völgye hihetetlenül látványos
A kilátás biztos magával ragadna egy olyasvalakit, aki életében először jár Kolumbiában, de azért ezeknél a vízeséseknél láttam már kaliberekkel szebbeket ebben az országban.
San Juanito unalmas és teljesen érdektelen település
Jó lenne, ha innen a Chingazát megkerülő déli úton tudnánk visszatérni Choachíba, de sajnos féltávnál leszakadt egy híd, így kénytelenek vagyunk ugyanazon az úton visszakecmeregni, mint amin jöttünk. Mire újra a paramóra érünk, már az orrunking sem látunk a ködtől. Valószínűleg csak arra a 3 órára tisztult ki az ég, amíg mi túráztunk.
Kilátás a vízesésekre a tanyáról
Estefelé kiülünk a főtérre nézni az embereket. Peti és az egyik Zsolt már tudja régről, miért olyan jó ez a kolumbiai vidéki élet, de a másik Zsolt "újszülöttként" tekint erre az országra... és esik le tőle az ála. Tele a főtér emberekkel, mindenki eszeget, iszogat, a gyerekek bicikliznek, szaladgálnak. Nyüzsgő, pezsgő hely Choachí, pont ugyanúgy, mint bármelyik andoki település az országban. Jó újra itthon lenni.
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
