Utazásunk következő állomása Comitán, ami Dél-Mexikó legszebb főterével rendelkezik. No, nem csak a város miatt érdemes ide ellátogatni. Innen nem messze áll Tenam Puente maja romvárosa, de a guatemalai határon fekvő Lagarteróba is érdemes volt leautózni. A Chiflón-vízesés pedig minden kétséget kizáróan Chiapas legszebb természeti képződménye. Nagyon megkedveltem ezt a vidéket.
A Sumidero-kanyontól azonnal megindulunk Comitán irányába. Van ugyan egy direkt út, de azt sokkal hosszabbra írja a GPS, mint a San Cristóbal felé vezető autópályát, így ez utóbbi mellett tesszük le a voksunkat. San Cristóbalt elég gyorsan, alig egy óra alatt érjük el, de onnan a Betanián és Teopiscán át vezető hegyi út eléggé lassú. A táj nem túl varázslatos, amerikai fehérfenyőerdőkkel borított dombvidéken haladunk keresztül.
Betania pont ugyanolyan szép, mint bármelyik porfészek Chiapas útjai mentén
Teopiscának legalább van egy szép temploma
Comitánba a délutáni órákban futunk be. A gyarmati hangulatú Hotel Mesón de los Angelesben veszünk ki egy gyönyörű szobát éjszakánként mindössze 560 pesóért. Igen jó ár, ennyiért San Cristóbalban egy ócska hostelben tudtunk csak megaludni.
A Comitán helyén egykoron állt maja település neve Balún Canán volt, de azt 1486-ban az aztékok elfoglalták és átnevezték Comitlánra, vagyis 'fazekasok városára'. A spanyolok többször próbálták átnevezni, de az itt élők tudatába bevésődött az azték név, így a gyarmatosítók kiűzése után is ezen a néven került fel a térképekre a város.
Comitán főtere olyan szép, hogy az ember Kolumbiában érzi magát tőle
Comitán belvárosa elképesztően szép, sokkal rendezettebb és tisztább, mint volt San Cristóbal. A klíma is kellemesebb, az emberek is sokkal kulturáltabbak. Comitánnak egészen kolumbiai hangulata van és ezt a gyerekeink és érzik. Fel-alá szaladgálnak a virágokkal feldíszített főtéren, élvezik, hogy nincs benzingőz és a kezünket is elengedhetik, nem kell attól tartsanak, hogy véletlenül lelépnek egy autó elé. Annyira tetszik nekik a város, hogy azt mondják, másnap délelőtt menjek csak egyedül romokat nézni, ők úgyis unják a piramisokat. Erit sem zavarja a dolog, szívesen marad velük, így én kora hajnalban egyedül indulok neki a guatemalai határon fekvő Cristóbal Colónnak.
Comitán este is nagyon kellemes város
Első megállómat La Trinitariában tartom abban a reményben, hogy tudok valamit reggelizni, de minden zárva van. Lövök egy fotót a templomról és indulok tovább délnek. A városka határában egy stoppos párt látok az út szélén ácsorogni. Felveszem őket. Csehek, akik rohannak La Mesiába, mert délben lejár a 90 napjuk Mexikóban és át kell érjenek Guatemalába. Nem tudom őket a határig vinni, csak Nuevo Villafloresig, de ezzel is elégedettek.
La Trinitaria temploma
Nuevo Llano Grandét megkerülve futok be Cristóbal Colón falujába. Leparkolom a kocsit a főtér mellett, majd ismét harapnivaló után nézek, de egy sarki boltnál nem találok komolyabb vendéglátóhelyet: csipsz, kukoricakonzerv és kóla lesz a reggelim.
A faluból egy földút vezet Lagartero romvárosához. Illetve egészen odáig nem, mert a falu környéke egy bonyolult tórendszer, amin nem olyan könnyű átevickélni kocsival. Több helyen nem látni, milyen mély a víz, de egy környéken élő néni azt mondja, menjek nyugodtan bele a folyókba, nem lesz baja a kocsimnak. Kicsit félve hajtok bele az első patakba, aztán felbátorodom és végül tényleg sikerül majdnem egész a romokhoz elérnem.
Lagartero romvárosa nem túl izgalmas
Tavaly ez még nem lett volna ilyen könnyű, mert a romváros hónapokon át zárva tartott, mivel két drogbanda azon vitatkozott, Lagartero kinek a felségterülete. Mivel a romoktól nagyjából 500 méterre húzódik a guatemalai határ, a nézeteltérés országokon át nyúlt; guatemalai kartell csatázott mexikói bandával a szállítási útvonalak miatt. Szerencsére erre az évre a kérdés tisztázódott, így a romok újra látogathatók. No, nem mintha sokan jártak volna errefelé az elmúlt hónapokban. A vendégkönyvben erre az évre mindössze három külföldit látok beírva, pedig március közepe van.
Lagartero nem nagy. A feltárások a központi teret körülölelő négy piramisra és a labdajátéktérre koncentráltak, így a helyszín tíz perc alatt bejárható.
Az 'olvadt piramis' elég abszurd kinézetű maja épület
A legizgalmasabb épület az ún. 'olvadt piramis', ami tényleg úgy néz ki, mint egy rosszul sikerült emeletes piskóta. Amúgy az épületek nem magasak, a főtemplom mindössze 11 méteres.
A várost két ütemben tárták fel. 1990-ben történtek a helyreállítási munkálatok, 2009-ben pedig kerámiák után kutattak. Ezen kerámiák és egy kiásott sztéle alapján tudjuk, hogy Lagarterót 300 és 1200 között lakták, illetve hogy 1000 környékén a várost elfoglalta egy Guatemala felől érkező uralkodó.
Lagartero legmagasabb épülete
Visszafelé sétálok egyet a menet közben megélénkülő tórendszer körül. Hétvége lévén sok mexikói érkezik strandolni, sütögetni a tóparton felállított tűzrakóhelyek egyikén.
A Cristóbal Colón környéki tórendszer elég látványos
Visszefelé beugrok a környék másik romvárosába, Tenam Puentébe is. Itt már szednek belépőt, sőt, még olyan ódivatú intézmény is létezik a helyszínen, mint a fotójegy. Húsz éve Mexikó számos romvárosánál tiltották a fényképezést, illetve plusz, emelt díjas belépőt kellett hozzá venni, ami alapból abszurd volt, de a legtöbb helyen a mobiltelefonok megjelenésével ezt a borzalmat legalább kivezették. Nos, Tenam Puentében nem. Alaposan átvizsgálják a zsákomat, hogy van-e nálam drón, mert azt sem szabad bevinni, sőt, a parkőr felhívja a figyelmemet, hogy videófelvételt eszem ágában ne jusson készíteni a romok között. Bambán állok előtte, nem értem az egész szitut. Igen fasiszta szabályok uralkodnak egy amúgy kevésbé ismert maja romváros bejáratánál. Persze a romváros területén már parkőr sincsen, ezért nem értem mire ez az egész?!
Amúgy a trópusi szárazerdők mélyén megbúvó Tenam Puente nem kicsi. Elég szépen feltárt romváros, csak nincs karbantartva; a lehullott száraz leveleket nem ártana valakinek összesöpörni, mert lassan a legmagasabb piramist is befedi az avar.
A város tipikus klasszikus kori maja település volt, fénykorát 600 és 800 között élte. Csupán egyetlen olvasható sztélét találtak a helyszínen, ez 790-es dátumot jelöl, de uralkodó nincs rajta megnevezve. Az egyéb leletek alapján tudjuk, hogy 1250-ig lakták a várost és valószínűleg fontos kereskedelmi csomópont volt a guatemalai felvidék és a Yucatán-félsziget városai között.
Érdekessége, hogy a várost nem észak-déli vagy kelet-nyugati tájolással építették, hanem 45 fokkal eltolták. A helyszínen három labdajátékteret is találtak, ami azt jelenti, Tenam Puente diplomáciai szempontból is fontos város volt.
Tenam Puente három, egymástól jól elkülöníthető teraszra épült. Az alsó gyülekezőtér, esetleg piactér lehetett, e fölött állnak a templomok. A város szakrális központja a Plaza B lehetett, itt elég sűrűn emelkednek piramisok; a legmagasabb 17 méteres.
A legkésőbb emelt épületegyüttes a Plaza D-t veszi körbe. A háromosztatú templomról az ember azt gondolná, hogy csillagvizsgáló, de pozíciója erre nem teszi lehetővé.
Tenam Puentére elmegy majd egy órám, így igyekeznem kell vissza Comitánba, mert délután szeretném a családot elvinni fürdőzni a Chiflón-vízeséshez. Az ebédet egy külvárosi food courton ejtjük meg: tacos, quesadilla, torta. Mi más?!
Szemben a maja romvárosokkal itt rengetegen vannak. A parkolóban alig találunk helyet, előre félek, mi vár ránk odabenn. Szerencsére a parkban a tömeg eloszlik. A fürdőzők többsége a folyó alsó szakaszán gyűlik össze és csak a kirándulók merészkednek feljebb az ösvényen. Mi a Cascada Mariposánál táborozunk le, itt kezdenek a srácaink játszani.
Egy idő után Barangó elunja, így vele megindulok a főzuhatag felé. Húsz perc lépcsőzés után érjük el a Velo de Noviát, ami elképesztően látványos. Sajnos a kilátó előtte nem túl nagy, így itt ismét összegyűlik a tömeg; 1-2 percnél több senkinek sem jut a vízesés lábánál.
Visszaereszkedünk a Mariposához, ahol átveszem a stafétát, így Eri is fel tud menni a kilátóba. A srácaim addig pancsolnak a vízben.
Mielőtt visszatérnénk Comitánba, még beugrunk a Chukumaltik-cenotéhez. Ez a tó is tele van emberrel, mintha hétvégén senkinek semmi más dolga nem volna, csak a fürdőzés. Sajnos nincs nálunk a karúszó, így a srácaink nem tudnak bemenni a vízbe, ahhoz a bácsihoz meg nem ülnek be a kajakba, aki körbevinné őket a lagúnán.
Tzimol érintésével visszaautózunk Comitánba, aminek a főterére muszáj ismét kisétálnunk. Nekem egyértelműen ez a legszebb főtér Dél-Mexikóban.
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
