Chiapas kevésbé ismert szegletébe vetődünk el. Chinkultic romvárosa után Montebello színes, bár kissé unalmas tavai következnek, majd a guatemalai határral párhuzamosan utazva Las Nubesbe utazunk. Út közben apró maja falvakat, csodás völgyeket érintünk, a szállásunkon pedig egy gigantikus skorpió támad ránk. Ez a nap sem volt unalmas.
Mivel a kocsit vissza kell vinnünk Cancúnba, ezért nincs időnk arra, hogy leereszkedjünk Chiapas csendes-óceáni partvidékére. Comitánból keletnek fordulunk és a guatemalai határ mentén a trópusi esőerdők felé vesszük az irányt. 2006-ban egyszer már végig utaztam ezen a szakaszon egy cseh haverommal, ami nem volt egyszerű menet. Bő húsz évvel ezelőtt az út jó része nem volt leaszfaltozva, buszok is csak elvétve közlekedtek rajta. Mára az infrastruktúra sokat javult, így gond nélkül vághatunk neki a mai penzumnak.
Első megállónkat a Miguel Hidalgo határában álló maja romvárosnál, Chinkulticnál tartjuk. 2006-ban igen vicces látogatást tettem a romoknál a már említett cseh barátommal, Richivel. Akkortájt még aktívak voltak Chiapas zapatista lázadói, akiket nem csak a hadsereg, de a paramilitárisok is üldöztek. A partizánok olyan dél-chiapasi falvakban leltek menedéket, mint a közeli Ojo de Agua. Minket Richivel már az elágazásnál levettek pénzzel, azt hirdetvén, hogy Chinkulticba náluk kell venni a belépőt. Aztán, mikor felsétáltunk a romokhoz, ott újra jegyet kellett vegyünk, ezúttal a hivatalost. Visszafelé számonkértük az öreg urat és a fiát, mégis milyen alapon szedtek tőlünk belépőt, de ők azt magyarázták, hogy Chinkultic egy zapatista kommuna a romok mögött és mi oda váltottunk jegyet. Próbáltuk nekik elmagyarázni, hogy turistaként nyilván nem a falujukra, hanem a romvárosra voltunk kíváncsiak, de a jegy árát nem akarták visszaadni addig, amíg elő nem vettem a machetémet. Az öreg is azonnal a fegyvere után nyúlt és elkezdtünk vívni. Egyikünk sem tudta hogyan kell, a machete ráadásul nem vívásra való. Vicces látvány lehettünk. A csetepaténak végül a fiú vetett véget, aki visszaadta a fejenként másfél dollárnyi pesónkat. Akkori árfolyamon számolva pontosan 300 forintért vívtam.
Nos, ma már nincsenek zapatista jegyszedők az út szélén, és ami érdekesség, a romvároshoz sincsen semmilyen belépő, teljesen ingyen látogatható. Chinkultic az emlékezetemben egy apró, jelentéktelen romként volt meg, de vagy rosszul emlékeztem, vagy azóta a régészek alaposan kitettek magukért, mert Chinkultic egyáltalán nem kicsi és nem is érdektelen.
A romvárosnál három nagyobb feltárt terület látogatható. Mi a bejárathoz legközelebbivel kezdünk, a C-csoporttal, ami Chiapas legnagyobb labdajátékterének ad otthont. Az épület körül rengeteg jól olvasható sztélét találtak az 561 és 874 közötti időszakból, de ami érdekességük, hogy egyetlen uralkodót sem nevesítenek, egyszerűen a Chan-dinasztia tagjaiként említik őket. Amúgy feltételezhetően innen származik az a labdajátékost bemutató korong is, amit a közeli Colonia La Esperanzában találtak egy háznál.
Chinkultic első épületegyüttese a C-csoport, ahol egy szépen feltárt labdajátéktér is látható
Innen egy aránylag hosszú ösvény vezet a B-csoporthoz, ami egy besüllyesztett épületegyüttes apró templomokkal körbevéve.
A B-csoport feltételezhetően ceremoniális tér, esetleg piac lehetett
A B-csoporttól indul fel egy ösvény a dombtetőn álló A-csoporthoz. Itt található a város legnagyobb piramisa, de ami miatt valójában érdemes ide felgyalogolni, az a kilátás. A legmagasabb pontról remek panoráma nyílik az alant elterülő cenotéra és a lejjebb fekvő lagúnákra. Ezek a lagúnák már részeit képezik a szomszédos Montebello Nemzeti Parknak, ami több tucat színes tavat rejt az átmeneti erdők mélyén. Itt tartjuk a következő megállónkat.
Chinkultic legmagasabb épülete az A-csoport tetején található
Kilátás a cenotére az A-csoport tetejéről
Első tavunk a Lago de Aguatinta, majd sorban az Ensueño és az Encantada következnek. Nem olyan látványosak, ahogy a park névadó tava, a Lago Montebello sem az. Amelyikért tényleg érdemes kiszállni a kocsiból, az a Cinco Lagos, ami tényleg varázslatos hely. Kár, hogy a parkban nincsenek túraútvonalak és csak az autós kirándulókra rendezték be a turizmust. Ennek megfelelően minden piszok drága. Nagyjából Tulum óta nem ettük olyan drágán quesadillát, mint az itteni rablósoron.
A Lago Encantada színe nem túl varázslatos
A Lago Ensueñónál is láttam már szebbet
A Cinco Lagos tényleg meseszép
Letérünk az útról még a Lago Pojojnál is, de itt akkora a tömeg, hogy gyorsan menekülőre fogjuk. Nem kelünk át az Orchideák szigetére sem tutajjal, ami a park talán legismertebb parasztvakítása.
Nem állunk be a sorba tutajozni a Lago Pojojon
Mivel Zaránd elalszik a kocsiban, a guatemalai határt jelentő Lago Internacionalt csak Barangóval sétálom körbe. A nagyobbik fiam nagyon büszke arra, hogy újra eljutott Guatemalába.
A Lago Tziscao kellemes meglepetés
Barangó újra Guatemalában!
A Lago Internacional és a rajta keresztülfutó határvonal
Az éjszakát Las Nubesben szeretnénk tölteni, ehhez azonban haladni kéne. A 307-es út sajnos nem alkalmas a rohanásra, mert össze-vissza kanyarog, ami nem tetszik a srácainknak. Többször is megállunk levegőzni. Szerencsére a táj meseszép, ezért nem bánom, hogy lassúak vagyunk.
A képen látható Francisco Maderóhoz hasonló falvak tömkellegén utazunk keresztül
A főútról lekanyarodunk El Palmar irányába, mert a térkép szerint ott is van néhány szép lagúna. A bekötőút elég tré, de megéri beautózni a faluba, mert a környék meseszép. A faluban igen nagyot néznek az emberek, mit keresünk errefelé, szőke gyerekeink igen népszerűek. Sétálunk egyet a lagúnák körül, majd irány vissza a főút.
El Palmar faluja bújik meg az erdő mélyén, a háttérben azok ott már Guatemala hegyei
Maja kislányok El Palmarban
Természetesen ebben a faluban is vannak szép színű tavak
Nem sokkal odébb van egy fantasztikus kilátópont, ahonnan lelátni a Rio Santo Domingo völgyére. A parkolóban két nagyon részeg srác kezdi nekünk osztani az észt, de legalább megtudjuk tőlük, honnan a legszebb a panoráma. Tényleg pazar vidék ez.
Ojo de Aguának nevezik a kilátót, ahonnan ez a panoráma nyílik a Rio Santo Domingo völgyére
Innen apró településeken át érkezünk meg Jerusalénbe. A falu kifejezetten nem szép, ahogy a szomszédos Gallo Giro sem. A kinézett szállásunk a Ciudad de las Rocas, ahová délután 4-kor futunk be. Nem olcsó, a kétágyas bungalóért 1000 pesót kell fizessünk, de nincs más opció Las Nubesben, csak az ökopark saját szállója, ami ennél is sokkal drágább.
Öröm bugyimosás közben az ilyen vendég
A szállóról mindent elmond, hogy a vendégkönyv alapján november óta mi vagyunk itt az első szállóvendégek, vagyis négy hónapja nem járt itt senki. Ehhez képest a bungaló tiszta, bár amíg Eri az egyik bugyiját mossa ki épp a csapban, a lefolyóból egy gigantikus fekete skorpió mászik elő. A gyerekek sikongatnak, no nem azért, mert félnek tőle, hanem annyira tetszik nekik a rovar. Skorpiót befogni nem könnyű, inkább a recepciósra testáljuk a feladatot. Amúgy igen kulturált módon nem végzi ki az állatot, hanem visszaengedi az erdőbe.
Megérdemelt fürdőzés Las Nubes folyójában
Amíg Eri végez a ruhákkal, én a srácokkal megfürdöm a folyóban. Gyönyörű színe van, bár eléggé hideg. A fürdés után a falu pizzériáját keressük fel. Ez az egyetlen evő errefelé, így nincs választásunk, a sok taco után jöjjön a pizza. Katasztrofális! Nem is értem, miért próbálkoznak ilyesmivel a világ végén?!
Az este csendesen, skorpiótámadás nélkül zajlik. Reggel pedig irány Las Nubes vízesései!
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
