Perui körutazásunk következő állomása a Föld legmélyebb kanyonja, a Cotahuasi. Két teljes napot töltünk a kanyon felfedezésével, mely során felmászunk a 4000 méter magasan található Huito kőerdőbe, majd a Sipia-vízesés és Judiopampa érintésével Peru legrégebb óta lakott településére, Quechuallába is eltalálunk. A turisták egytől egyig a Colca-kanyont választják, pedig a Cotahuasi kaliberekkel látványosabb nála.
Mivel már többször írtam a kanyonról, ezért most képes beszámolóval készültem. Íme:
Corirét magunk mögött hagyva kősivatagokon és vírágzó völgyeken át vezet az utunk a 4780 méteren lévő Coropuna-hágóba.
Chuquibamba felől visszatekintünk a partvidéki sivatagra.
A Coropuna-hágóban számtalan gyönyörű lagúnát látunk.
A hágó legmagasabb pontját a Pallacocha-lagúnánál érjük el. Ha tiszta lenne az idő, a háttérben látszódna a Coropuna 6377 méter magas csúcsa.
A yareta a perui hegyvidék legmagasabban élő növénye. Egyes példányai akár 5300 méter magasságig is felkúsznak.
A hágóból leereszkedvén feltűnik a Cotahuasi-kanyon széle.
Ez az út vezet le a kanyon aljába. Szerencsére mostanra leaszfaltozták, így Arequipából egy nap alatt abszolválható az út.
Cotahuasi 2700 méteren fekszik, 1500 méterrel alacsonyabban, mint a kanyon széle.
Cotahuasi főtere.
Másnap reggel megindulunk Pampamarca felé. Menet közben át kell keljünk a kanyont kivájó Rio Cotahuasin.
A kanyon északi ágát egy másik a folyó, a Rio Huayllapaña vájta ki.
Kilátás Pampamarca határából a Rio Huayllapaña völgyére, háttérben a 6093 méter magas Solimanával.
Útban felfelé a Huito kőerdőhöz ez a kilátás fogadja az embert. Alattunk Pampamarca faluja.
Egyre feljebb és feljebb kapaszkodunk. A falu 3400, a kőerdő 4000 méteren található.
A Mirador-csapat első fele befut a Huito kőerdőbe.
Fantasztikusak ezek a csipkék!
Hajni pózol a tájban.
Ezért a látványért megérte két órán át hegynek felfelé caplatni.
Zsolttal tavaly kezdtünk együtt túrázni Nicaraguában. Akkor nehezére esett 100 méter szintet is leküzdenie, most meg simán feltolta magát 4000 méterre.
A kilátás a völgy túloldalára egészen káprázatos.
Leereszkedvén még vár ránk egy rövid séta az Uscune-vízeséshez, amihez Pampamarca szépen termő teraszain át vezet út.
Az Uscune-vízesés és a szív alakú völgy.
Pampamarcai asszony.
Másnap irány a kanyon délnyugati ága, aminek így néz ki a bejárata.
A csapat érkezik a Sipia-vízeséshez.
A Sipia-vízesés a tegnapinál is szebb zuhatag.
Elég látványos az út, bár nincs a legjobb állapotban.
Na ezért imádom annyira a Cotahuasi-kanyont!
Kilátás az útról Rosariopampára.
Rosariopampában mindenki szőlőt termeszt és pocsék bort készít. Természetesen meghívtak minket egy kóstolóra az egyik pincénél.
Túránk következő állomása Judiopampa kaktuszligete.
Peti és a kaktuszok.
Az utolsó szakaszt Quechualláig lesétáljuk.
A folyó túlpartján feltűnnek az egykori inka börtön maradványai.
Az ott a háttérben már Quechualla. Ezen a ponton a Cotahuasi-kanyon mélyége eléri a 3800 métert.
Megérkeztünk Quechuallába!
Quechuallát már az inkák előtt is lakták, és állítólag már akkor is bort készítettek itt egy dél-amerikai vadszőlő féleségből.
Quechuallából még felnéztünk Velingába is.
Kevés ennél ódon hangulatúbb templom van még Peruban is.
Búcsú a Cotahuasi-kanyontól! Biztos, hogy jövünk még erre!
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
