Négy hét Dominikán való utazás után rátalálunk az ország legszebb partszakaszára, a Playa Preciosára, előtte pedig a Playa Caletón gyönyörű öbleit és mangrovéját fedezzük fel magunknak. Az ettől keletre eső partszakaszok már kevésbé idilliek, de örülünk, hogy végre láthattunk olyan strandokat, amik alapján értem, miért olvadoznak az emberek.
Rio San Juan meglehetősen unalmas hely, de a szállónk túl jó ahhoz, hogy korán útra keljünk. Engedjük, hogy a gyerekeink kiélvezzék a vendégház medencéjét és csak késő délelőtt indulunk tovább. A cél Dominika egyik turistaközpontja, Samana, amiről ódákat zengenek a turisztikai portálok.
Az első megállónkat Rio San Juantól nem messze, a Playa Caletónnál tartjuk. A településekhez közel eső partszakaszok általában gusztustalanok, de ez az öböl egészen fantasztikus. Valamilyen oknál fogva egyetlen dominikai sincs itt, annál több azonban az amerikai, ami abszolút meglepő. Rio San Juanban nem láttunk turistákat, akkor ezek az emberek mégis hogy kerültek ide? A válasz egyszerű: hozzák őket az innen nem messze álló, főként nyugdíjasokra berendezkedő lakóparkokból, hosszútávú üdüléseket kínáló resortokból. Mivel a Playa Caletónnál nincsenek helyi lakosok, ezért szemét és bömbölő zene sincs. Rég élveztem ennyire tengerpartot, mint ezt.
A Playa Caletón a Bahía de las Águilas óta a legszebb parttszakasz Dominikán
A gyerekek Erivel belevetik magukat a habokba, én pedig teszek egy rövid sétát a szomszédos öblökbe. A legközelebbi a Playa de los Enamorados. Nos, amíg a Caletón makulátlanul tiszta, addig ez az öböl fuldoklik a szeméttől. Nem hiszem, hogy túl sok szerelmes választaná ezt a partszakaszt egy kis félrevonulásra.
Az öböl mögött sűrű mangroveerdő húzódik, ami egy hűvös vizű lagúnát, az El Pontónt rejti. Ez a hely nagyon rendben van, bár mangrovéban úszni soha nem szerencsés.
Az El Pontón sem rossz hely
A Caletón túloldalán van egy nehezen követhető erdei ösvény az El Hoyo névre hallgató természetes medencéhez. Na, itt aztán van mocsok rendesen; valószínűleg ide hordják a parkőrök a helyiek hétvégén itt hagyott szemetét.
Csak hogy tudjam, Dominikán járok
A part mentén és az erdőben is fehér szobrok és fejek tűnnek fel. Először ezeket is szemétnek nézem, aztán rá kell jöjjek, hogy művészi installációk. Később megtudom, hogy egy Persio Checo nevű szobrász készítette őket műanyagból emléket állítván az őslakosok szenvedéseinek a gyarmati korban. A taino indiánokat a spanyolok módszeresen kínozták, sokukat pedig egyszerűen kivégezték, így voltak, akik menekülés közben inkább a tengerbe vetették magukat. Az installáció nem véletlenül műanyagból készült; a jelenkor figyelmét a tengerpartok elszennyezésének veszélyére hívja fel.
A Playa Caletón menti partszakasz gyönyörű, de egyben rémisztő is a fehér szobrok miatt
Az El Hoyo amúgy nem egy nagy szám, de a sziklák tetején van néhány apróbb medence, amikben valamilyen okból kifolyólag színes a víz. Lövök pár képet, aztán visszatérek a családomhoz a bozótoson át.
Az El Hoyo semmi extra, de a színes medencék megérte idáig elsétálni
A következő megállónkat a Playa Grandénál tartjuk, aminek szépen kiépített parkolója és rablósora is van. A strand hosszú és széles, viszont nincs rajta egy darab fa sem, így leteszünk arról, hogy itt csobbanjunk. Amúgy nem értem, hogy miért itt tobzódnak a turisták, és miért nem a szomszédos Playa Preciosán, ami egyértelműen az eddigi legegzotikusabb partszakasza a dominikai utazásunknak.
A Playa Preciosa Dominika legszebb strandja, még sincs itt egy lélek sem
Innen Cabrera falujába autózunk át, aminek határában található az El Saltadero nevű vízesés. Elég nehezen találjuk meg, mert nincsen kitáblázva, de végül rábukkanunk a nagyjából tíz méter magas zuhatagra, ami felett egy híd ível át. Erről ugrálnak be pénzért helyi fiatalok. Minket is próbálnak levágni pénzzel, de nem értem, miért kéne azért fizessek, hogy ők fürdenek. Kellemetlen a szitu, de a suhancoknál van egy még kellemetlenebb dolog, az pedig a szúnyog. A zuhatag körül hemzsegnek, így nem sokáig élvezzük ezt a remek hangulatú helyet.
Az El Saltadero akár jó hely is lehetne, ha nem lenne tele szúnyoggal és erőszakosan kérincselő suhancokkal
Ma nagyon meg kéne érkezzünk Samanába, úgyhogy kicsit odalépek a gáznak. Egy fantasztikus kókuszpálmaligeten keresztül érkezünk meg a térség legnagyobb településére, Naguába. Kevés ennél ótvarabb hely van a világon, mint ez a városka. Ami Dominika mellett szól, hogy sehol nem éreztem magunkat veszélyben... egészen eddig a helyig. Épp csak kiszállunk a kocsiból, már ülünk is vissza, mert a partvidék egy pusztulat és a környező utcákon sem úriemberek flangálnak.
Az El Saltadero környékén sok szép madarat látunk, de nem igazán sikerül fgotóznom őket, mert felzabálnak a szúnyogok
Innen kb. 40 perc autózás Las Terrenas üdülőtelepe. Ezen a szakaszon két dolog is történik velünk. Az egyik, hogy egy egyenes szakaszon egy éppen előzésben lévő kamion betol minket a kukoricásba (még jó, hogy egy Honda CRV van alattunk), a másik, hogy pár kilométerrel odébb a rendőr megállít minket gyorshajtásért. Semmi bizonyítéka nincsen erről, de nem ellenkezem, vállalom a sorsomat. Annyit mondok csak neki, hogy elnézést, ha gyorsan mentem, de ez az útszakasz iszonyú veszélyes. Pár perccel ezelőtt is egy kamion miatt voltunk kénytelenek kicsapni pár tő kukoricát, és hogy ez ne forduljon elő legközelebb, inkább nyomtam neki, minél előbb kiérjünk erről a szakaszról.
Nagua felé kókuszligeteken át vezet az út
- Hát igen, sajnos nálunk a kamionok túl gyorsan és veszélyesen hajtanak - sóhajt fel, majd nyom a kezembe egy büntetést 2000 pesóról - Ezt a bankban kell befizetni, ha majd felkerült a rendszerbe. Ez eltarthat pár napig. Jó utat! Menjenek lassabban és figyeljenek a kamionokra, mert azok mind őrültek!
Tehát, ahelyett, hogy a megállás nélkül előzgető kamionokat szedegetnék le az útról, inkább a menekülni kívánó turistákat büntetik halomba a szervek. Szimpatikus, mint a '90-es évek Bulgáriája.
Nagua egészen káprázatos hely
Las Terrenas az a hely, ahol a magunk fajta hátizsákos turistáknak semmi keresnivalója nincsen. A város valójában egy gigantikus üdülőtelep aparthotelekkel és hosszú távra kiadó bungalókkal. Amerikai, kanadai és nyugat-európai, főként olasz nyugdíjasok lakják be ezeket, akik menő éttermekben és bárokban szürcsölik a kanyarszívószálas koktélokat.
A strand amúgy nem rossz, de itt már megjelenik az a hínár, amitől a mexikói és Belize-i partok szenvednek lassan két évtizede.
Las Terranas nem rossz hely egy homokozásra, de hosszabb időre nem nekünk való
Samanába naplemente magasságában futunk be. Szállást keresünk, de nagyon nehezen találunk, mert errefelé már keményen fog a ceruza. 4-5000 pesónál kezdődnek a szobák, amik nem a mi pénztárcánkhoz vannak igazítva. Majd egy órán át bóklászom a sötét utcákon, mire találok egy haiti üzemeltetésű zughotelt, ahol sikerül csontig lealkudni a szoba árát. Cserébe három éjszakát maradunk. Papíron van mit csinálni három napig, de itt is sok a külföldi. Nem biztos, hogy élvezni fogjuk...
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
