El Chaltén környékén a legtöbb turista a Fitz Royt és a Cerro Torrét keresi fel, de ha az embernek van egy kicsivel több ideje a környékre, akkor rengeteg szép túraösvényre bukkanhat. Mivel a Patagónia csapatom érkezése előtt van három teljes napom Zolival és Zsolttal, belevágunk a kevésbé ismert völgyek és gleccserek felkeresésébe, némelyiknél pedig a lélegzetünk is eláll. El Chaltén sokkal több a népszerű látnivalóknál.
A csapat hazarepül, én pedig Zsolttal és Zolival Montevideóba utazom, ahonnan Colonia érintésével irány Buenos Aires. Az argentin fővárosban egy éjszakát töltünk, kora reggel már repülünk is El Calafatébe. Négy nap múlva érkezik az új Patagónia csapatom, addig az a terv, hogy El Chaltén környékén bóklászunk.
A buszozás a távolsághoz mérten rövid, mivel Patagónia útjain mindenki, még a buszsofőrök is 130-cal hajtanak. Alig két óra alatt befutunk a Fitz Roy árnyékában megbújó üdülőfaluba, ami első ránézésre nem sokat változott az elmúlt évekhez képest, de mint később megtudom, minimális eltérés azért van. Például az, hogy a faluban lett állandó jellegű iskola. El Chalténnek a pandémia előtt alig pár tucat olyan lakója volt, akik a téli szezont is a faluban töltötték, de a Covid miatt sok százan rekedtek a településen, akiknek a gyerekeit nem lehetett kizárólag online taníttatni, mivel ehhez az infrastruktúra nem volt megfelelő. A többségnek végül annyira bejött a téli patagón életmód, hogy maradtak, s azóta van értelme általános és középiskolát is üzemeltetni a faluban.
Zoli és Zsolt azt mondják, amíg nem jön a csapat, olcsó helyen aludjunk, ne verjünk el négy nap alatt dollár ezreket. Mert hogy El Chalténban könnyen elmegy a pénz, ha az ember nem figyel. Az átlag szobaárak 120-150 dollárnál kezdődnek, az étkezések is 30-40 dollárba kerülnek alkalmanként, ha nem magadnak főzöl.
A Glacier Marconiban veszünk ki három ágyat egy dormban, és olyan szerencsénk van, hogy a négy nap alatt nem kapunk a szűk és sötét verembe senkit magunk mellé. 15 dollár fejenként, ennél olcsóbban El Chalténben megszállni nem lehet, csak ha sátrazik az ember.
A másik infrastrukturális fejlődés, hogy két szupermarket is nyílt a településen és a verseny letornázta az árakat. Így, hogy van értelme fuvarozni, a boltban lett felhozatal, az embernek nem kell konzerveket vásárolnia, akár egy spagettit is összeüthet a fellelhető alapanyagokból. Persze a bővülés nem minden téren szerencsés. A sok itt ragadt ember megélhetését finanszírozni kell, a szezon pedig rövid, ezért a szolgáltatások árát az egekbe emelték. A transzferek árának megemelése mellett idén novembertől bevezették, hogy minden turistának belépőt kell fizetnie a népszerű túraútvonalakra, nem is keveset, alkalmanként 45 dollárt. A szállásadónk azt mondja, egyelőre tesztfázis van, tehát nem csekkolják a belépők létét olyan durván, de voltak vendégeik, akiket már köteleztek annak megváltására. Remek! Én magam nem kalkuláltam semmi ilyesmivel. A csapatom velem együtt 9 főből áll, ha a Cerro Torre és a Fitz Roy fizetős lesz, az nekem az első két nap több mint 800 dollár bukó. No de, azért is vagyunk itt előbb, hogy egy kicsit felmérjük a terepet, s talán kiskapukat is sikerül találnom.
Három teljes napunk van Zsolttal és Zolival, akik rám bízzák magukat, mondván, sokadszorra vagyok itt, csak tudok olyan útvonalat mondani, ami nem kerül csilliárdokba, mégis látványos. Tudok hát!
Az első napra a Lago del Desiertót és a Huemul-gleccsert tervezem be. Ide szerencsére van transzport, bár a 25 dolláros menetdíj a 30 kilométeres útért azért fáj. Az idő szép, csak a hegyek felett havazik, így tele energiával indulunk neki a napnak. Elsőként a gleccsert célozzuk meg, ahová aránylag barátságos a belépő. 10 000 peso ma egy ital ára El Chalténben, ennél pedig a Huemul-gleccser azért többet tud.
A gleccserből a havazás miatt nem sok látszik, de a lagúna miatt megérte felkaptatni a hegyre
Az ösvény nem nehéz, könnyen követhető. Alig fél óra alatt feltornázzuk magunkat a gleccsertóig, ahol egészen zseniális a kilátás. A Huemul-gleccser megéri, de nagyon!
Zsolt és Zoli pózolnak a Huemul-gleccser előtt
A Lago del Desierto már kevésbé, főleg a felerősödő szél miatt. A 35 dolláros menetdíj még így is megérné, ha végig tudnánk menni a tavon, de akkora hullámok képződnek már az út első harmadában, hogy a kapitány visszavonulót fúj. Alig fél órát lebegünk a vízen, amit a hullámzás miatt nem bánunk, csak hát fájó volt ezért ennyi pénzt elkölteni.
A Lago del Desiertón tett hajókirándulásunk nem lett a legszerencsésebb
A tavon bár ronda az idő, a parton attól még szép. Sok időnk maradt a busz indulásáig, ezért úgy döntünk, gyalogolunk egy szakaszon, közben nézelődünk. Így jutunk el a Cañadón de los Toros-vízeséshez, majd az El Anillo névre hallgató apró zuhataghoz is.
A Cañadón de los Toros-vízesés
Egy névtelen apró vízesés menet közben
Zsolt pózol a Salto del Anillónál
Két-három órát sétálunk a Rio Cañadón de los Toros völgyét követve, közben kaukeneket és harkályokat fotózunk a folyóparton. A buszt sikerül az út szélén leintenünk, így nem kell estig gyalogolnunk, arra is marad időnk, hogy összeüssünk egy vacsorát a szállónkon.
Rio Cañadón de los Toros völgyén érdemes végigsétálni
Másnap az Estancia Los Huemules magán ökoparkhoz utazunk a tegnapi szolgáltatóval. Ez csak 15 kilométerre van a falutól, de ugyanúgy 25 dollárt fizetünk menetdíjnak, mint tegnap. A belépő sem olcsó, 28 dollár, de legalább két napig érvényes, úgyhogy a holnapi programunk is megvan ezzel.
Útban a Lago Eléctricóhoz
Az estancián tartanak egy eligazítást, mit szabad, mit nem a park területén, majd utunkra bocsájtanak. Első körben a Lago Eléctricót célozzuk meg, ami egy szűk völgyben jött létre a Cerro Fitz Roytól északra. A lengaerdőkből kiérve egy pillanatra ki is bukik az impozáns csúcs, de igen gyorsan vissza is felhősödik. Ettől a pillanattól kezdve csak kötelességből sétáljuk le a nagyjából 6 kilométeres távot, mert öröm az nincs benne. Szitáló esőben bandukolunk amit a gleccserek felől fújó hideg szél a tóhoz közeledvén a pofánkba ver. A tó partjára végül le sem tudunk menni, mert a 100 kilométeres széllökések miatt ez lehetetlen.
A Rio Eléctrico völgye a szitáló eső ellenére is látványos
Közeledvén a tóhoz penetráns kezd lenni az időjárás
Ezt a túrát ennél ap ontnál engedtük el...
Visszafelé a Laguna Azulnak kanyarodunk, ahol kezd egy picit tisztulni az idő, no, annyira azért nem, hogy varázslatos képeket készítsünk, de azért nem bánjuk a plusz kört.
A Laguna Azulnál végre kitisztult az idő egy kicsit ahhoz, hogy megebédeljünk
A Laguna Verdét megkerülve, nagyjából hat órát túrázva érünk vissza az estanciára, ahol másfél órát fetrengünk, amíg megérkezik a délutáni busz vissza El Chalténbe.
A Laguna Verdét egy pillanatra még a Nap is megsüti
Ha már két napra jó a belépőnk az Estancia Los Huemulesre, kimaxoljuk a parkot. A csapat érkezése előtti utolsó napon fantasztikus időt kapunk ki, így a buszsofőrt nem nehéz meggyőzni, hogy álljunk meg pár percre egy fotó erejéig, mert a Rio Eléctrico partjáról fantasztikus kilátás nyílik a Fitz Royra.
Tegnap itt semmit nem láttunk, de a mai nap kegyes hozzánk
A mai napra a Laguna del Diablót célozzuk meg, ami a legszebb gyalogtúránk az elmúlt három napból. A Cagliero-gleccser táplálta tó semmivel sem különb a tegnapinál vagy a tegnapelőttinél, csak a szép idő tényleg sokszorosára emeli az élvezhetőséget.
A Laguna del Diablo és a Cagliero-gleccser az elmúlt három nap legnagyobb élménye
Amúgy a lagúna partján áll egy vendégház, ahol épp egy húsz fős turistacsapat ebédel. A tíz fő számára alkalmas épület napi 200 000 forintért bérelhető, ami egészen jó deal az El Chaltén-i árakhoz viszonyítva, az más kérdés, ha bejön a rossz idő, itt az ember a világon nem tud semmit sem csinálni.
A túrát négy óra alatt letoljuk, így van még időnk egy rövid kirándulásra. Az egyik parkőrtől kapunk egy tippet, miszerint a Laguna Condor felett van egy kiszögellés, ahonnan rálátni az egész völgyre. Zsolt azt mondja, ő inkább kifekszik egy sziklára napozni, így csak Zolival küzdjük fel magunkat a hegyre. Ösvény nincs, toronyiránt mászunk, gyökerekbe, ágakba kapaszkodva. A végeredmény természetesen zseniális.
Zoli velem tart a kiszögellésre
Ezért a látványért abszolút megérte a dzsungelharc
A Chaco és az uruguayi partvidék unalma után jól esik hegyek között lenni. Holnap jön a csapat és kezdődik a klasszikus Patagónia körutazásunk, elsőként a Cerro Torréval és a Fitz Royjal, majd a Perito Moreno-gleccserrel.
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
