A Roraima után általában mindenki azt gondolja, hogy nincsen nála szebb, de csak addig, amíg nem sétál el Yunekből az Aparurén-vízesésig. Ez a négy, olykor - mint a mi esetünkben most - három napos túra mindenek felett áll, semmihez nem fogható látvánnyal várja az utazót. Egyértelműen ez a kontinens legcsodálatosabb gyalogtúrája, mégsem jár erre a Mirador-csapatokon kívül a kutya se. ÉS azt hiszem, így van ez jól.
A Chimanta-masszívum árnyékában tett túráról rengetegszer írtam már, de mivel nem tudok vele betelni, álljon itt a januári trekkingünk képes beszámolója.
Yuneket elhagyva azonnal lekerül a bakancs, mivel át kell keljünk az azonos nevű folyón. A csúszós sziklák és a vízben megbújó faágak miatt nem olyan könnyű, mint amilyennek látszik.
Karinacón felé szépen kezt kibontakozni a táj. A háttérben a Churí tepui látható, a kisebb, piramisszerű képződmény pedig az Eurodá.
Leérve Karinacón falu szavannájára más arcát kezdi mutatni az Akopán tepui. Ez a táblahegy a Chimanta-masszívum legmagasabb tagja, a tetejére csak több napos gyalogtúrával lehet feljutni.
Karinacón pemón faluja után nyugatnak fordulunk és az Akopán féli falát követve megindulunk a Salto Aparurén felé.
Az Akopánnal szemben áll a látképet sokáig bitorló El Castillo, eredeti nevén az Upuigma tepui.
Mivel a délelőttöt eltököltük csónakázással, tábort kell verjünk a piktogramok előtt. Egy patakhoz közel tesszük meg mindezt. Soha rosszabb táborhelyet!
Másnap reggel felkapaszkodunk egy dombtetőre, ahonnan feltűnik a Gran Sabana talán legszebb formájú táblahegye, az Angasima tepui.
Nem tudom, Emese járt-e már ennél szebb helyen életében, de az biztos, hogy jól áll neki a Gran Sabana.
A morichalok, vagyis mocsári pálmák mögött láthatók azok a piktogramok, amiket a National Geographic tavaly mutatott be úgy, mint új felfedezés. Én személy szerint 2010-ben készítettem róla az első fotót, azóta vagy három tucatnyi magyar turistának mutattam meg. Úgyhogy a National Geographic alaposan le van maradva mögöttünk.
Amúgy ezek a barlangrajzok nem egyedülállóak a Guyanai-ősmasszívum területén. San José del Guaviare környékén pontosan ugyanezek a formák és szimbólumok láthatók, csak sokkal nagyobb mennyiségben, így ott könnyebben megérti az ember a jelentésüket. Ezek az amúgy 3-12 000 éves rajzok Amazónia őslakóinak mindennapjait, szertartásait és világképét mutatják be.
Közeledvén a Salto Aparurénhez egyre szebb arcát mutatja nekünk az Upuigma tepui. Azt hiszem, életem végéig el tudnám nézegetni.
Az itt élő pemón srácokkal nem könnyű kommunikálni, mert egyrészt nem jár egyre az agyunk, másrészt nem szószátyárok. Viszont annál találékonyabbak. Az egyik srác alig negyed óra alatt faragott egy ilyet gyaloglás közben, még a propellerje is működött. Na ja! Az itt élők többsége még soha nem látott autót, náluk a csónak és az évente egyszer velem megjelenő repülőgép a közlekedési eszköz.
Ez már a Salto Aparurén. Jó három órát töltünk annál a vízesésnél fürdőzéssel, amiről az első fényképeket még én publikáltam, azt hiszem 12 évvel ezelőtt.
Emesének tényleg jól állnak a tepuik. Ez a kép a táborhelyünkön készült, és nem azért van kabátban, mert fázik, hanem mert nincs más védekezési mód a jejenekkel szemben.
Reggeli után megindulunk vissza Yunekbe. Muszáj igyekezni, mert délután még vissza kell csorogjunk a zúgóig. Hát nem fenséges az Angasima tepui?
Az Akopán déli fala heliamphorák, vagyis mocsári kancsónövények hátterében. Ez a növény húsevő, a tölcsérben lévő nedvvel hívogatja majd fogja meg a bogarakat, kisebb gyíkokat.
Karinacónban mindig megállunk és hagyunk valamennyi gyógyszert és élelmiszert, mert az itt élők a Gran Sabana legelszigeteltebb családjai közé tartoznak.
A Churí tepuin esni kezd, így szedni kell a lábunkat. Ha a Rio Yunek megárad, nem fogunk tudni rajta átkelni és akkor bukhatjuk a repülőnket Canaimába.
Szerencsére időben elérjük a folyót, így van időnk egy csapatképre az Akopán tepui előtt. Gyönyörű túra volt, talán mindenkinek a legszebb gyaloglása.
Délután visszaereszkedünk a Rio Karwai zúgójához. Ezúttal is előrementem Emesével és Zolival (no meg a csomagokkal), akikkel megfőztük a vacsorát addig, amíg a csapat másik feléért visszamentek pemón csónakosaink. Lassan vége az elszigeteltségnek.
Másnap reggel maradunk az eredeti felállásnál. Az ám, csak hogy a csónak motorja felmondja a szolgálatot, így Delfinék kitesznek minket egy homokpadon és visszaeveznek a zúgóhoz. A homokpadtól gyalog kell majd valahogy eljussunk Wonkén Viejóba, ahová reményeink szerint érkezik értünk a misszió terepjárója. Ja, a kép nem manipulált. A Rio Karwai mentén ilyen színű a homok.
A pillanat, amikor megbizonyosodunk róla, hogy innen nincs tovább. Mi még csak-csak kijutunk valahogy, de a srácoknak - szegényeknek - hazáig evezniük kell.
Szerencsére találunk ösvényt, így alig egy órás plusz sétával, de megérkezünk Wonkén Viejóba. Az elmúlt két hétben nagyjából 200 kilométert sétáltunk, jó részt teljes menetfelszereléssel. Szép munka volt!
Hihetetlen, de a puszta közepén vár ránk a wonkéni misszió terepjárója. Most már csak a gépnek kell megérkeznie holnap, és akkor sok gond már nem lehet.
Nos, nagyjából egy hét után tudok értekezni Canaimával. A magyar származású José barátom által berendelt gépek persze megint nem jönnek, így kezdődik ugyanaz a szenvedés, mint tavaly, vagyis le kéne akasztani egy repülőt úgy, hogy nincs se térerő, se internet. Tudom, hogy nem szabad rágörcsölni a dologra, így a nagy várakozás közepette elvitetjük magunkat a Wonkén határában megbújó apró vízeséshez fürdőzni és sörözni, hogy ne tétlen várakozással teljen az idő.
A Gran Sabana eldugott vízeséseinél nem lézetik fantasztikusabb fürdőzési lehetőség sehol a világon. Kristálytiszta, 28 fokos víz. Az se lenne baj, ha az a repülő soha nem jönne értünk.
A Rio Karwaiban is megmártózunk. Csatlakoznak hozzánk helyi gyerekek is, akiknek ez a mindennapjaikhoz tartozik. A háttérben Wonkén ikonikus hegye, az Urna látható.
Végül ezúttal is megoldódik a problémánk, ráadásul nem kell azon izgulni, hogy a csapat valamelyik fele sötétben kénytelen repülni: Puerto Ordazból sikerült szereznem egy 12 személyes Caravant. Ráadásul nem akarnak átverni, ami egészen meglepő. Talán már megszokták, hogy jövök és úgy jobb mindenkinek, ha korrektek vagyunk egymáshoz. Megússzuk a fuvart 4000 dollárból, ami errefelé egészen barátinak számít.
Igen, idén sem maradunk le az Angel-vízesésről! Irány Canaima és a túránk utolsó kirándulása a Föld legmagasabb zuhatagához.
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
