A Yucatán-félsziget délnyugati csücskéből az északkeletibe autózunk, közben pedig érintünk egy olyan maja romvárost, amiről még én sem hallottam korábban. Oxkintok hatalmas meglepetés, messze az egyik legizgalmasabb maja emlék a Yucatán-félszigeten. Ha Mérida környékén jársz, ki ne hagyd!
Champotónban annyira nincsen semmi, hogy az idő alatt sikerül körbejárnunk Barangóval, amíg a reggelit kutatjuk fel a családnak. Hosszú, nagyon hosszú út vár ránk, mert estére Cancúnba kell érjünk. Hogy ne legyen egy végtelenbe nyúló autózás az utolsó nap, próbálunk itt-ott beiktatni egy-két megállót. Ezek főként maja romok lesznek, mert a Campeche-Mérida-Cancún útvonalon nagyon nincs más.
Az első ilyen Kobén romja, ami egy azonos nevű városka határában fekszik az autópálya mentén. Akkor tárták fel, amikor az út épült, s mivel Mexikó nem Belize vagy Guatemala, ahol egy állami beruházásnak nem állhat útjába a múlt, a sztrádát kiszélesítették és az épületeket renoválták. Feltételezhetően a közeli Acanmul egyik helyőrsége lehetett.
Kobén romjait annak ellenére sikerült megmenteni, hogy az autópályának útban volt
Acanmult most nincs időnk felkeresni, ehelyett autózunk tovább Mérida irányába. Bécal városnánál kanyarodunk le az autópályáról. A városka főtere nem túl impozáns, de a következő falu, Halachó elnyeri a tetszésünket. Arról nevezetes, hogy itt gyártják a Yucatán-szerte mindenfelé viselt jipijapa szalmakalapokat, amiket azonnal ránk is akarnak tukmálni a főtéren tett sétánk során.
Bécal temploma
Halachó kedves kisváros
Halachó után belépünk Oxkintok vonzáskörzetébe. Ez a romváros a Puuc-kör városainak a bejárataként szolgált, de azoknál jóval nagyobb múltra tekint vissza. Oxkintok körül rengeteg apró romváros és szakrális barlang található. Maxcanú határában állnak például Xumil és Chuyu Balam romjai, de egyelőre feltáratlanok.
A városka nem kimondottan látványos, épp csak megállunk ebédre a helyi piacon. Innen indulunk neki Oxkintok romvárosának, de a Tren Maya építése miatt mindenfelé terelés van, így alig találunk rá a helyes útra.
Maxcanúban állunk meg ebédelni
A romváros előtt van néhány barlang, amik anno szakrális célt szolgáltak. Lekanyarodunk az Aktun Usil felé, aminek bejáratánál egy házaspár ücsörög. Azt mondják, a barlang az ő földjükön van, ami akár igaz is lehet, mivel van kulcsuk a lakathoz. 150 pesót kérnek fejenként, hogy bemehessünk, amire húzni kezdem a számat. Nincs 600 pesónk egy neve sincs barlangra, s mivel látják rajtam, hogy biztosan nem fogom kifizetni a vágyott összeget, végül benyögi, hogy 250 pesoért bemehet az egész család. Ez sem olcsó, de lehet, egyszer járunk itt életünk során, úgyhogy fizetünk.
Bemerészkedünk az Aktun Musil-barlangba
A barlang nem nagy és nem is túl látványos, az egyetlen érdekessége, hogy látni a mélyén cserépedényeket és néhány faragott követ. Állítólag szakrális célt szolgáltak, de pontosan milyen ceremóniákat tartottak itt a maják, arról nem sokat tudunk. A fickó azt mondja, itt-ott fel lehet fedezni néhány felfestett hieroglifát is, de ezeket nem találjuk, pedig kigúvadt szemekkel szemléljük a barlang falait és a menyezetet. Az Aktun Usil nem éri meg a pénzt, de nem lennék meglepve, ha a Tren Maya megnyitása után épülne ide valamiféle infrastuktúra.
Egykori szakrális eszközök az Aktun Usil-barlangban
Amennyire nem nyűgöz le minket a barlang, annyira esik le az állunk Oxkintok romjaitól. Oxkintokról ezidáig nem hallottam, pedig bőven tud annyit, mint bármelyik felkapott régészeti lelőhely a Yucatán-félszigeten. Az egykor volt bejárata leginkább Kabáh városkapujára emlékeztet, valószínűleg innen indult az északra, Dzibilchaltúnba vezető sacbé.
Oxkintok bejárata
Ettől délre húzódik a Dzib-csoport, aminek lépcsőit hieroglifák díszítik. Ezek egy uralkodót, Walast említenek, de dátumokról és hőstettekről nem esik szó.
A Dzib-csoport és annak hieroglifái
Innen nem messze található a Tza Tun Tzat névre hallgató háromlépcsős piarmis. Mindegyik szintjén labirintusokat alakítottak ki, funkciójuk nem ismert. Sajnos az épület zárva tart, így nem lehet bóklászni a folyosókon.
A Tza Tun Tzat háromlépcsős piramis egy labirintusrendszert rejt
A város szíve az Ah May, ami a legnagyobb tömegű épületegyüttes a városban.
Az Ah May Oxtinkok legnagyobb épületegyüttese
Mögötte húzódik a palotanegyed, ami az uralkodó családok lakhelyéül szolgált. Érdekes módon itt és nem a templomok környékén találták azokat a sztéléket, amik Walast ábrázolják. Walas a 8. században uralkodott, ez volt a nagy városépítészet korszaka Oxkintokban. Egyéb királyokról, helytartókról nem tudunk, ahogy arról sem árulkodnak a sztélék, hogy Oxkintok milyen diplomáciai kapcsolatot ápolt a környező településekkel.
Talán a palotanegyed Oxkintok leglátványosabb része, ráadásul itt találták meg a legjobb állapotban megmaradt sztéléket
A régészek feltételezik, hogy a klasszikus kor lezártával Oxkintok felől népesítették be a Puuc-kör városait, Uxmalt, Kabáht és Sayilt, majd később, a 12. századtól kezdve az itt kialakult építészeti stílus öröklődött vissza a városra.
A palotanegyedet alaposan körbejárjuk, gyerekeink pedig bújócskáznak a termek és folyosók között. Megtehetik, ugyanis rajtunk kívül egy lélek nem csámborog a romváros területén. Talán pont ennek köszönhető, hogy a leguánok békésen tudnak napfürdőzni a köveken, és a mot-motokat sem zavarja a fényképező lencséje.
Zaránd és Barangó önfeledten bújócskáznak Oxkintok épületei között
Oxkintok zseniális hely, bőven helyet érdemelne a Puuc-körön. Talán, ha végre elkészül a Tren Maya ezen szakasza is, felkerül majd a térképre.
Oxkintokban a természet is háborítatlan
A romok körbejárása után Méridába autózunk, ahol úgy döntünk, felmegyünk az autópályára. Cancúnba a 300 kilométert 3 és fél órára írja a GPS, de az nagyon gyorsan kiderül, hogy ennél sokkal hosszabb menetre kell készüljünk. Mindenfelé útépítés nehezíti a haladást, alig tudunk 60-as átlagot menni. Ráadásul az útdíj nem olcsó. Valladolidig 237 pesót, nagyjából 5000 forintot fizetünk, ami egészen felháborító az útviszonyokat nézve. Ráadásul Valladolid határában újra fizetni kell, Cancúnig 408 pesót. Nincs már nálunk ennyi készpénz, kártyával fizetni pedig nem lehet, így vissza kell soroljunk a főútra. A fekvőrendőrök tovább lassítanak minket, így a Mérida-Cancún távot öbb mint hat és fél óra alatt abszolváljuk. A nap végére a telefonjaink lemerülnek, így Cancúnban vakon kell vezessek. Szerencsére így is sikerül magunkat beverekedni a belvárosba.
Az utolsó három éjszakát a Hotel Kaviában töltjük. Kényelmes szálloda medencével. Egy gond van csupán: Eriék úgy jönnek ki a szobából, hogy bent hagyják a kulcsot, ami nem lenne gond, de ezzel párhuzamosan elromlik az ajtó mágneskártya-olvasója, amit több mint két órán át javítanak. Hajnali egykor kerülünk ágyba, dög fáradtan.
Az utolsó két napban nem csinálunk mást, csak játszunk a gyerekekkel a tengerparton
Az utolsó két napban nem csinálunk mást, csak a cancúni tengerparton fetrengünk, próbáljuk feldolgozni az elmúlt három hét tömény élményanyagát. Egy dolog biztos: egy ideig senki nem akar több tacost enni.
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
