Bár rengetegszer írtam már a Roraimáról, ezzel a táblaheggyel képtelenség betelni. Egy teljes hetet töltöttünk a Föld talán legizgalmasabb monolitján extrém jó időjárás mellett és fantasztikus dolgokat láttunk. A venezuelai tepuiknál egyszerűen nincsen szebb.
Mivel ez már a sokadik bejegyzés a Roraimáról, ezért a szöveg helyett álljanak itt képek:
Az első napon a Campamento Militarig küzdjük fel magunkat. Talán ez a legnehezebb szakasz, mivel rengeteget kell sétálni a tűző napon.
A Roraimát mindig a Kukenánnal adják el, mert a szavannáról nézve az a látványosabb. A Kukenán is mászható, de az sokkal nehezebb menet, mert át kell mászni egy 40 méter hosszú kötélen, alattad több mint 1000 méter mély szakadékkal.
Ez az első alkalom, hogy lilomot látok a Gran Sabanán. Sajnos az égetések miatt egyre ritkábbak a virágos növények.
A Campo Militartól mindössze másfél óra gyaloglás a Roraima alaptábora, ahonnan feltűnik a legmagasabb tepui függőleges sziklafala.
Az alaptábor után megváltozik a táj. A füves szavannát dús köderdő váltja.
Itt-ott a köderdőből nyílik egy ablak a Roraima függőleges falára. Innentől válik igazán kalandossá a hegymenet.
Ez a Paso de las Lágrimas, vagyis a Könnyek lépcsője, amit ezúttal könnyen abszolválunk, mivel száraz, esőmentes időnk van.
Ő itt a tepuik köderdeinek endemikus madara, a diglossa.
Ő pedig egy szürke magevő.
Felérvén a tepui tetejére azonnal szembejön velünk a hegy egyik emblematikus sziklája, a repülő teknős.
A Roraima felszíne egészen zseniális. Ezeket a barázdákat az esővíz vájta a felszínbe.
Ilyen felszínformát sem lát akárhol az ember.
Útban a Ventanashoz, vagyis az Ablakhoz.
Emese pózol a Ventanasnál, háttérben a Kukenán tepui látható.
A csapat azon tagjai, akik ki mertek állni az 1000 méter mély szakadék szélére.
A kilátás a Kukenán tepuira a Roraima széléről egészen elképesztő.
Tíz perc alatt felszállnak a felhők és megmutatja magát a guyanai esőerdő, no meg néhány meseszép vízesés.
A következő megállónk a Jacuzzi. Ez a lehetetlen színű medence a Roraima talán legnépszerűbb helyszíne.
Bár a vize hideg, a csapat azért megmártózott benne.
Üdvözlet a Roraimáról!
Folytatjuk a túrát a hegy tetején, mert rengeteg a látnivaló a platón.
Ennek a lagúnának például nincsen neve, pedig lehetne.
Másnap irány a hármashatár. Menet közben felmászunk az egyik monolit tetejére.
Olyan tiszta az idő, hogy kisétálunk ismét a Roraima szélére. Lélegzetelállító!
Guszti magyarázza a magyarázhatatlant. Ennél tényleg nincsen szebb sehol a Földön!
Zsolt is kért egy képet innen. Meg is kapta!
A Kukenánról alázúduló vízesést úgy süti meg a nap, hogy a vízpárán szivárvány képződik. Nem sokszor lát ilyet az ember.
Útban a Venezuela-Guyana-Brazília hármashatárhoz.
A Bányász névre hallgató sziklaformáció mellett is elhaladunk.
Ma az El Fosóban mártózunk meg.
A Mirador-csapat a hármashatárnál.
A Valle de los Cristales talán leglátványosabb pontja ez a lápvidék.
Ehhez hasonló sziklából rengeteg van a Roraima tetején. Nem véletlen, hogy a pemónok félték a tepuikat.
Egyes helyeken olyan a sziklafal, mint a csont belső szerkezete. Egészen hihetetlen természeti képződmény.
Visszafelé megalszunk az alaptáborban, ahol ilyen mesés látvány fogadja az embert a sátorból kinézve.
Búcsú a Roraimától. Bocsánat! Ez itt még mindig a Kukenán tepui...
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
