Yucatán ritkán járt útjain autózunk nem ismert cenoték és maja romvárosok között. A nap fénypontja egyértelműen Chacmultún, aminél ugyan van jobb állapotban megmaradt romváros a félszigeten, de egyáltalán nem baj, hogy látunk egy olyan Puuc-stílusban épült maja emléket is, amit nem keres fel senki. Sajnos az utóbbi években a régészek sem, így Chacmultún nemsokára az enyészeté lesz.
Reggel félve megyek ki a kocsihoz. Újra átnézem az alját, jó alaposan lecsekkolom a tengelyt és a kerekeket, de úgy néz ki, megúsztuk a tegnapi repülést komolyabb kár nélkül. Most már csak benzint kéne szerezni, mert azzal nem kalkuláltam, hogy a következő benzinkút 70 kilométerre van, és oda valószínűleg már nem jutunk el a meglévő üzemanyaggal.
A szálló tulajdonosa azt mondja, van egy gazdabolt a főút mentén, ott adnak kannában benzint, úgyhogy elgurulok az üzletig és töltetek a kocsiba 5 litert. Elég drága, 32 pesót kérnek egy literért. Meglepő módon Mexikóban nem olcsó az üzemanyag. Hiába olajtermelő ország, 480-500 forint egy liter benzin a kutakon.
Reggelit a helyi piacon szerzek. A gyerekeim nincsenek annyira oda a tacosért, de kénytelenek lesznek elfogadni, hogyha letérünk a kitaposott ösvényekről Mexikóban, csak ezt fogják enni. Sokan szeretik a mexikói konyhát, de véleményem szerint a körülötte lévő hájp teljesen indokolatlan, mert a tradicionális konyha borzalmasan unalmas.
Gyerekeim reggel lejtenek egy könnyed táncot Tihosuco csendes utcáin
A beszerző körút során van időm megtekinteni Tihosuco nevezetességeit. Ilyen a főtéren álló templom, aminek nincsen homlokzata, mert 1847-ben egy felkelés során felrobbantották az őslakók. Ezzel a robbantással vette kezdetét a Kasztok háborúja, amit az őslakosok folytattak a mexikói kreol telepesek és az őket helyzetbe hozó egyház ellen. A yucatáni polgárháború több mint 50 évig tartott. 1901-ben tették le a fegyvert, de hivatalosan csak 1933-ban kötöttek békét az indiánok a mexikói állammal.
A tihosucói templom 1847 óta áll homlokzat nélkül
1847 óta a tihosucói templom jelképe a maja öntudatnak, s bár az egyház többször szerette volna újjáépíteni, az itt élők azt nem engedték. A büszkeségük oka az, hogy Tihosuco azon kevés települések egyike, ami már a spanyolok érkezése előtt is központi funkciót látott el. Az utolsó maja birodalmi központ, Mayapán összeomlása után Tihosuco a 16 kuchkabal, vagyis maja provincia egyik olyan központja volt, amit a spanyoloknak nem sikerült feldúlniuk, kiegyezés útján át tudták menteni a várost a jelenkornak. Érdekesség, hogy a templom ma is működik, egyszerűen csak nincsen meg a homlokzata, tehát egyik oldalról teljesen nyitott.
Tihosucóban van a Kasztok háborújának múzeuma, ahol többet is megtudhatnék a polgárháborúról, de sajnos zárva találom. Helyette inkább csobbanok egyet a gyerekekkel a szálló medencéjében, majd megindulunk tovább nyugatnak.
Sacalaca főtere nem a legimpozánsabb a Yucatán-félszigeten
Dziuché felé féltávnál megállunk Sacalaca falujában, aminek határában található a Yokdzonot cenote. A park bejáratánál egy Claudio nevű fickó fogad minket, akiről lerí, hogy nem teljesen ép. Ragaszkodik hozzá, hogy lekísérjen minket a cenotéhez, ami eléggé elhanyagolt. Mivel ez nem turistás hely, nem takarítják; a víz felszínét falevelek borítják. Ez persze Barangót nem zavarja egy pillanatig sem, így úszom egyet a nagyobbik fiammal. Zaránd nem hajlandó bejönni, azt mondja, neki nem tetszik ez a hely, túl félelmetes, hogy egyedül vagyunk, ráadásul a minket kísérő bácsi is furi. Pedig nem olyan rossz a Yokdznot cenote, mert nem mindenhol röpköd az ember feje felett egy halom motmot.
A Yokdzonot cenote
Rengeteg motmot él a cenote körül
Dziuchében megtankolunk, valamint bedobunk valami ebédet, majd megindulunk Tekax irányába. Menet közben érintjük Tzucacab, majd Ticum városkáját. Ez utóbbiban azért állunk meg, hogy felkeressük Chunkanobot, de a romokhoz vezető bekötőútnál lebeszélnek minket róla, mondván a megközelítése nehézkes az ösvény elhanyagoltsága miatt. Ha egyedül lennék, belevágnék, de két kicsi gyerekkel nem bolyongok idegen erdőben.
Tzucacab főtere sem ég bele a retinánkba
Ticum romtemploma
Tekax belvárosa egészen tetszetős, pedig történelmileg nem kiemelkedő település. Olyannyira nem, hogy a spanyolok megjelenése után néhány évtizeddel a feltehetőleg Mayapánból származó xiúk elhagyták azt. Tekax, aminek neve annyit tesz, szent erdő, csak 1809-ben válik hivatalosan településsé. Ekkor sok tanyasi indián költözik ide, így 1841-ben városi rangot kap, s mint ilyen, a Kasztok háborújában fontos szerepet tölt be. Majd tíz éven át folyamatosak a felkelések, így a város fejlődése megáll, sőt, a század végére megvonják tőle a városi rangot és visszaminősítik falunak. Tekax 40 000 lakójával ma már ismét város, lakói főként mezőgazdaságból tartják fenn, elsősorban citrusfélék termesztéséből.
Tekax temploma elég fotogén
A narancs- és citromligetek a jellegtelen Kancab falutól nyugatra húzódnak. A falu azonban mégsem a gyümölcsről híres, sokkal inkább a tőle pár kilométerre délre fekvő Chacmultún romjairól. A parkba 75 peso a belépő; nem drága ahhoz képest, amit a romok nyújtanak.
Barangó és Zaránd azonnal birtokba veszik Chacmultúnt
A város neve annyit tesz: rózsaszín kőkupacok. Fantázianév, amit a régészek aggattak rá, mert az épületeknek rózsaszín árnyalata van a lemenő nap fényében. Az eredeti neve sajnos nem ismert, ahogy egyetlen uralkodója sem, mivel a régészek nem találtak a feltárások során sztéléket. Hogy mi lett a sorsuk, nem tudjuk. Feltételezhetően a tolték betörés során pusztulhattak el, mint oly sok maja városban, ahol az északról érkező harcos népcsoport tiszteletét tette.
Zaránd azt játsza, hogy tud mexikóiul
A város korára csak az itt-ott megmaradt falfestmények és cserépedények C-14-es vizsgálata alapján tudunk következtetni. Ez alapján tudjuk, hogy már a preklasszikus korban lakták Chacmultúnt, fénykorát pedig a klasszikus kor végén élhette. Ekkor amate papírt gyártottak nagy mennyiségben a város falain belül, valószínűleg ez keltette fel a toltékok érdeklődését is a 11. században.
Chacmultún legszebb épülete a palota, ami Puuc-stílusban épült
Odabenn állítólag ezt lehet látni
De nekünk csak ez a karcolt szarvas jut
A romoknak három városrészét tárták fel. Az első, egyben legjobb állapotban fennmaradt épületegyüttes az ún. Chacmultún-csoport, ami egy három szintes palotaépület. A homlokzata Puuc-stílusban készült, némelyik teremben máig láthatók a késő klasszikus kori falfestmények, bár ezek többségét hermetikusan elzárják a turisták elől.
Ezen az épületrészen látszik a legjobban, miért adták a régészek a rózsaszín kőkupacok nevet a romvárosnak
Az egyik teremben La Blancához hasonlóan szarvast látunk a falba vésve. Furcsa, hogy korábban sehol nem láttam ilyet maja romvárosoknál, most alig másfél hét különbséggel kétszer is.
Innen nem messze található a labdajátéktér, majd attól délre a Cabalpak-csoport, aminek egy hatszobás palotaépülete került feltárásra.
A labdajátéktér
A Cabalpak-csoport palotaépülete
Eriék eddig jutnak, én pedig felmászom a Xetpol-csoport fellegvárába, ami elég elhagyatott pontja a régészeti parknak. Az ösvény tüskés bozóton át vezet a több szintes épületegyütteshez, aminek palotái ugyanúgy hatszobásak, mint a Cabalpak-csoport egyetlen rekonstruált épülete. Odabenn fecskék és más madarak fészkelnek, a padlót térdig érő guanó borítja. Ránézésre vagy egy évtizede nem takarították ki, nem tudom, meddig állnak még ezek az épületek.
Útban a Xetpol-csoport felé
Sajnos ezek a palotaépületek elég rossz állapotban vannak
Az egyetlen újonnan feltárt része ez a falrészlet
Chacmultúnt alig egy óra alatt körbejárjuk, azután megindulunk a narancsligetek mentén Hopelchén irányába. Menet közben szeretnénk megtekinteni Muluchtzekel romjait is, de azok egy magán gazdaság területén állnak és a biztonsági őr nem enged be minket. Elhaladunk Labná, Xlapak és Sayil mellett, de ezeket a romvárosokat most nem keressük fel, mert én már láttam őket párszor, Eri és a gyerekek pedig nem mutatnak túl nagy lelkesedést az irányukba. Úgyis lesz még sok maja emlék út közben, a három hét végére úgyis mérgezést kapunk majd.
Kilátás Chacmultúnra a Xetpol-csporttól
Hopelchént a kora esti órákban érjük el. A külvárosi Hotel Lemarban találunk szobát, mindössze 650 pesóért. Vacsoránkat a központban költjük el, ahol rajtunk kívül kizárólag mennoniták ücsörögnek. Gyerekeinket be is találja néhány velük egykorú kantáros kisfiú, akik nem értik, hogy Branagó és Zaránd szőke gyerekekként miért nem beszélik az ónémetet. A srácaink meg azt nem értik, miért nem spanyolul hablatyolnak hozzájuk ezek a kantáros kölykök, akik amúgy pont úgy néznek ki, mint néhány óvodástársuk Köveskálon. Meg is születik a döntés: holnap irány a közeli mennonita vidék!
Hopelchén főtere az esti órákban
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
