Samaipatába tesszük át a székhelyünket, ahol két kirándulást teszünk. A La Pajcha-vízesés kevésbé nyeri el a tetszésünket, de a Codo de los Andes látványa azt hiszem, mindenkinek beég a retinájába. Megkockáztatom, ez az egynapos trek az Andok legszebb csillagtúrája.
Sucréba épp csak beugrunk a csomagokért és már utazunk is tovább. Nem privát kisbusszal terveztünk Samaipatába utazni, hanem a sokkal kényelmesebb éjszakai busszal, de a jelenlegi helyzetben buszjegyet venni ökörség volna, ezért Ceverót felkérjük a majd nyolcórás út levezénylésére.
Juci - nem titok, Berg Judit meseíró - épp dinós sztorikon dolgozik, ezért adja magát, hogy Sucre határában megtekintsük a Cretácico Parkot, a FANCESA cementgyár által felfedezett kőfalat, ami ezernyi dinoszaurusz lábnyomot rejt. A park tematikus része kifejezetten gyerekeknek szól és nem felnőtteknek, ezért annak megtekintésétől eltekintünk, de a lábnyomok szerencsére már a bejárattól is láthatók. Jegyet sem kell vennie senkinek és Juci sem szenved majd ihlethiánytól a következő Két kis dínó könyv megírása során.
Ezek itt bizony megkövült dinólábnyomok
Délután három óra táján hagyjuk el végleg Sucrét és kanyarodunk északnak. Borzalmasan hosszú az út, de azért nem annyira, mint mikor tíz éve Erivel egy kecskeszállító platóján senyvedtünk 14 órán át. Ez annak köszönhető, hogy mostanra az Aiquile és Samaipata közötti útszakaszt is leaszfaltozták, aminek hála legalább nem kell a port nyelni az egész út során.
Aiquilében egy útszéli evőben vacsorázunk, majd újabb ötórás vergődés következik az éjszaka közepén. Éjfél körül érkezünk meg a samaipatai szállásunkra, a Fonda Amboróba, aminek tulajdonosa kicsit rideg fogadtatásban részesíti a csapatot. Valószínűleg nincs hozzászokva ahhoz, hogy turistacsoportok éjfél után foglalják el a szobákat.
A Fonda Amboró amúgy remek hely, de a turizmus visszaesése okán látszik, hogy nincs pénz a fenntartására. Az udvar akár meseszép is lehetne, de ahhoz kéne egy kertész, és egy jó takarítószemélyzetre is szükség lenne, főleg, ami a járdákon felgyülemlett kutyaszar összeszedését illeti. Ettől függetlenül a szobák szépek és tágasak, végre egy hely, ahol normálisan lehet majd pihenni.
No, nem mintha pihenni jöttünk volna. Samaipata környékén rengeteg a látnivaló, ezeket vesszük majd górcső alá. Az eredeti tervtől eltérően nem El Fuerte erődjével indítunk, hanem egy plusz programmal, a La Pajcha-vízeséssel, amihez két kocsit kell fizessünk. Luis Castro intézi a járgányokat, amik abszolút nem alkalmasak földúton való utazásra, de mióta visszaesett a turizmus Bolíviában, azóta Samaipatában sem lehet 4x4-es terepjárókat bérelni.
Samaipata látképe a La Pajcha-vízesés felé utazva
A vízesés mindössze 40 kilométerre található a falunktól, az odaút mégis több mint két és fél órát vesz igénybe. Féltávig, San Juan del Rosárióig még csak-csak járható az út, de onnantól igazi dzsihád következik. Rengeteg a vízzel töltött mély gödör, az egyik ilyenbe sikerül elmerülnünk. Kitoljuk a kocsit, de érződik, ez a kirándulás nem lesz sétagalopp. Egy ponton túl Luis Castro közli, hogy nem tud továbbmenni, de ha az emlékezete nem csal, innen már nincs messze a zuhatag.
Megérkezünk San Juan del Rosarióba, a csendes jezsuita faluba, ahol egy lélekkel nem találkozunk
Hajni azt gondolta, hazatelefonál
Van baj!
Két kilométert gyalogolunk a vízesésig, de nem bánjuk, mert a táj gyönyörű és jobb sétálni, mint verni magunkat a kocsi falához a bukkanókon.
Hajninak jól áll a táj és a táj is jól áll Hajninak
A vízesés szép, de annyira azért nem, hogy megérné ennyit szenvedni érte. Ha egyszer majd lesz pénz ide autózható utat csinálni, akkor talán a La Pajcha-vízesés is felkerül a desztinációk közé, addig azonban felejtős.
Szép a La Pajcha-vízesés, de nem éri meg ennyit szenvedni érte
Visszafelé megállunk a Refugio Jacha Inti rehabilitációs állatkertnél. Ide jellemzően fogságból szabadult vagy fiatal korban elárvult állatokat hoznak, hogy próbálják azokat a természetbe visszaszoktatni. Mondjuk a szarvas- és pekarisimogatás nem tudom, mennyire része a visszaszoktatásnak, de az biztos, hogy jó levezetője a napnak.
A késő délutánt mindenki a városkában tölti. Kávézgat, sütit eszik, beül egy sörre vagy egy rumra. Az éjszaka nyugalomban telik, mert másnap korán útra kelünk. A cél a Codo de los Andes, vagyis az Andok könyöke névre hallgató hegyvonulat, ahol egész napos gyalogtúrát tervezek a csapatnak.
Samaipata bolíviai léptékkel mérve egészen kellemes hely
A reggelit a piacon költjük el. Anno Erivel jártam már a hegyek között, de akkor Bellavista felől közelítettünk. Az az útszakasz ma már nem járható a folyamatos hegyomlások következtében, ezért nekem is új útvonalon közelítjük meg az Andok talán leglátványosabb hegyvonulatát.
A kocsiút nem sok, alig fél óra alatt az ösvény bejáratánál találjuk magunkat. A hivatalos kiírás szerint csak bolíviai vezetővel lehet rámenni az ösvényre, de a bejáratnál őgyelgő őr ezzel nem foglalkozik, regisztráció után simán utat enged nekem és a csapatomnak.
Hosszú kaptatóval kezdődik a túra, és már az elején látszik, hogy fantasztikus kilátásban lesz részünk. Húsz perc után érjük el az első kilátót, aminél mindenkinek leesik az álla. Amikor pedig felérünk a legmagasabb kiszögellésre, mindenki csak áll és képtelen megszólalni; ilyen látványban talán még senkinek nem volt része élete során. A Codo de los Andes abszolút vetekszik a Fitz Royjal és a Torres del Painéval, sőt, egynapos túraként felül is múlja azokat élményben.
Az Andok tele van szebbnél szebb túraútvonallal, de mind közül a Codo de los Andes a leglátványosabb
Két és fél óra alatt értünk fel a csúcsra, ahol ücsörgünk egy darabon, majd megindulunk Cuevas vízesései felé. Rajtunk kívül csak egyetlen turistacsapattal találkozunk; néhány francia hátizsákos gondolta azt, hogy hozzánk hasonlóan ezen az ösvényen próbál majd leereszkedni.
Cuevas felé kicsit ellaposodik a táj, de attól még hihetetlenül látványos a túra ezen része is
Az ereszkedés majd négy órát vesz igénybe. Néhol nem egyszerű a terep, mert nagyon meredek az ösvény, de ahogy leérünk, úgy válik lankássá a terep. A vízeséseket 3 óra felé érjük el, ahol néhányan a csapatból csobbannak egyet. Papíron a park zárva tart, de a hegyek felől nincs ellenőrzés, így csak kifelé - feltételezem illegálisan - szednek le minket pénzzel.
Megérdemelt fürdőzés Cuevas vízesései alatt
Holnap irány El Fuerte erődje és a Refugio Los Volcanes, aztán pedig Santa Cruz, mert a csapatnak megy a gépe Európa felé. Engem meg vár majd a Pantanal...
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
