Rio Claro és a Hacienda Nápoles

Kolumbia Doradal, Rio Claro, Hacienda Nápoles

2014. 07. 17. | Nagy Endre

Pablo Escobarról, Kolumbia legnagyobb drogbárójáról számtalan cikk született már, életéről filmet is készítettek. Mi is említettük már egyik tavalyi bejegyzésünkben, mikor jobbkezével, egy máig aktív kokaintermelővel készítettünk interjút. Pablo Escobar megosztotta a kolumbiai közvéleményt. A Föld egyik legnagyobb bizniszének vezetőjeként kegyetlenül leszámolt azokkal, akik szembe szegültek vele, a hétköznapi életben azonban rendes családapa és közéleti személy volt, aki ahol tudta, segítette a szegényeket. A Föld egykor hatodik leggazdagabb embere nem volt mentes a sztárallűröktől, fényűző életének egyik reprezentatív példája a Hacienda Nápoles, a kokainbáró magán birtoka és állatkertje.

Medellíntől négy, Bogotától öt órányira fekszik Doradal faluja, aminek tőszomszédságában fekszik a Rio Claro Természetvédelmi Park. A kristálytiszta folyó egy szédületes kanyont vágott a hegyekbe, aminek mélyén megül a pára és a meleg, így trópusi esőerdők alakultak ki. A kanyon bejáratánál egy magánvállalkozó néhány évtizede egy ökolodzsot építtetett a medellíni és bogotái elit számára, akik helyét az utóbbi években átvették a természetkedvelő turisták. A lodzs három kilométerre fekszik a főúttól, így teljes csendben élvezheti az ember a természetet.

A Rio Claro kanyonja idilli hely

A szálló egyszerű, de annál egzotikusabb. A szobák mindenféle térelválasztó nélkül egy erkélyben végződnek, így olyan, mintha az ember az éjszakát a szabad ég alatt töltené. A kanyonban több programot kínálnak a turistának az önkéntes tanulókból és profi barlangászokból álló vezetők. Mi a Mirador csapattal a közeli barlangok felfedezését választjuk szemben a canopyval és az őserdei via ferratával. Vezetőnk ajánlására papucsban és fejlámpával vágunk neki az erdőnek, ami hangos a madárfüttytől. Az egyik fán számtalan törpe tukán tűnik fel, a folyóban gémek és kócsagok topognak halra várva.

A szálló egészen zseniális, bár nem olcsó - 50 dollár egy éjszaka

A barlang bejáratához közel egy órán át kutyagolunk, ami papucsban nem annyira kellemes, de mikor átkelünk egy folyón, hálát adunk az égnek, hogy nem húztunk bakancsot. A víz több méter mély, egy kifeszített kötélbe kell kapaszkodjunk. A barlang első szakaszát a már a venezuelai Caripéből is ismert guácharók, azaz olajmadarak fülsiketítő füttykoncertje közepette tudjuk le. Az esős évszakból visszamaradt uszadékfáktól és gumiabroncsoktól lassan haladunk, de nemsokára megérkezünk a barlang közepére, ahol mellközépig érő vizen kell átevickéljünk. A barlang vége felé ismét feltűnnek az olajmadarak, majd egy vízesés, ami beleömlik abba a folyóba, amin a túra elején átkeltünk. Egy hálón ereszkedünk le a folyóhoz, ami jó móka lenne, ha Karesz barátom nem gondolná úgy, hogy meglett 120 kilójával a kezemre tapos. Hiába jajjveszékelek, a vízesés zajától semmit nem hall, így kénytelen vagyok tűrni a szenvedést, míg mellém ér a hálón. Csodával határos módon a kezemnek semmi baja nem esik.

Túra a kanyonban

A szállás felé battyogva egy kiszögelléshez érünk, ahol egy tábla arra hívja fel a figyelmünket, hogy ezen a ponton nem gáz szakadékba vetni magunkat, mivel a folyó elég mély ahhoz, hogy a 8 méteres zuhanást túléljük. A többségben férfi csapat egy percig nem rest, egymás után ugrálunk a kanyon mélyén csörgedező folyóba. Végén a banda egyetlen nő tagja - akit nevezzünk egyszerűen csak Barninak - is a mélybe veti magát, bár utólagos bevallása szerint neki kevésbé ízlett a fürdő.

Sok szép madarat látunk a Rio Clarónál

Délután a Doradal falu másik végén fekvő Hacienda Nápolest, Pablo Escobar egykori birtokát és magán állatkertjét keressük fel. A drogbáró imádta az állatokat, arra azonban nem volt ideje, hogy részt vegyen afrikai szafarikon, így létrehozott egy magán állatkertet, ahol számtalan dél-amerikai vad mellett vízilovak, zsiráfok, zebrák és oroszlánok elégítették ki szenvedélyét. A drogbáró halála után a birtok és az állatkert magára maradt, pár éve azonban az állam a nosztalgiázó turisták kedvéért ismét megnyitotta azt, élményparkká alakítva az egykori haciendát.

A Hacienda Nápoles bejárata

A park bejárata, ami pár kilométerre található a főúttól, a Jurassic Park hangulatát idézi; dinoszauruszok és más állatok üvöltése hallatszik óriási hangfalakból a fák mögül. A belépő nem olcsó, 17 dollárt csengetnek le rólunk csak azért, hogy végigjárhassuk a parkot, ha a szörnyen gagyinak kinéző csúszdaparkot is szeretnénk kipróbálni, az újabb 17 dollárba kerülne. Szerencsére a csapatot egyáltalán nem érdekli a polip formára épített élménypark, sokkal inkább Pablo Escobar megalomán kastélya, kocsigyűjteménye és hatalmas kiterjedésű állatkertje.

Pablo Escobar vízilovai máig veszélyt jelentenek az ott élőkre

Egy csíkosra festett szafari dzsippel elvisznek minket a vízilovak pocsolyájához. A drogbárónak állítólag 22 vízilova volt, halála után azonban elfelejtették őket megetetni, így azok kitörtek a karámból és a közeli Rio Magdalena holtágaiban és lagúnáiban találtak menedéket. Mire a hadsereg észbe kapott, már késő volt, a csorda szétszéledt, így hajtóvadászatot indítottak az állatok ellen. 20 példányt sikerült befogni, illetve kilőni, kettőt azonban sehol nem találtak. Pár éve a helyi halászok arra panaszkodtak, hogy a folyó halálománya rohamosan csökkenni kezdett, egyesek pedig bébi vízilovakat láttak a parton heverészni, voltak, akik haza is vittek belőlük párat. A sereg ismét bevetette magát a Rio Magdalena környéki erdőkbe és egy hatalmas példényt ki is lőttek. A bébi vízilovakhoz azonban legalább két felnőtt víziló kell, így várható, hogy a jövőben a katonák még párszor kénytelenek lesznek portyázni a dzsungel mélyén. Jobb ez, mint gerillákat hajkurászni Nariñóban.

Mára a 20 éve meggyilkolt Escobar állataiból igen kevés maradt, de az állam folyamatosan pótolja az öregségben kimúló állatállományt. Vannak itt tapírok, vízidisznók, majmok és krokodilok, építettek egy pillangóházat is, ahol a rovarokon túl mosómedvék és anakondák is láthatók. A park egyik szegletében egy Afrika múzeumot alakítottak ki, ahol törzsi faragásokat és fényképeket nézegethet az ember. Egy szó mint száz: a Hacienda Nápoles minden, csak nem Pablo Escobar egykori birtoka.

A drogbáró birtoka ma szimpla állatkert

Az egyetlen, ami ma a drogbáróra emlékeztet, az a két szintes magán villája, amit valami miatt az állam nem akar felújíttatni. Ahelyett, hogy az épületből szállodát csinálna, Escobar lemészárlásának és temetésének méretes fotóival riogatja a kíváncsiskodót. Értem én, hogy egy drogbárót nem kell az égbe magasztalni, de a kolumbiai nép véleménye erősen megoszlik a tekintetben, hogy Escobar jó- vagy rosszfiú volt-e.

A villa a drogbáró kegyetlenkedéseinek és kivégzésének állít emléket

Hogy a házát hagyták az enyészetnek, egy dolog, de hogy az 1980-as években csodaszámba menő autógyűjteményét miért kellett a rozsdára bízni, azt az ember tényleg fel nem foghatja. A veterán autókat kedvelők biztos a zsebkendőjük után kapnak, ha meglátják, mi lett az egykor felbecsülhetetlen értékű gyűjteményből.

Pablo Escobar egykori autógyűjteménye ma roncstelep

A Hacienda Nápoles egy jó hely annak, aki "kvázi" szabadon élő állatokat szeretne látni, szeret csúszdázni vagy csak úgy tengeni-lengeni. Aki azonban szeretne bepillantást nyerni Pablo Escobar egykori fényűző életébe, az ne ide jöjjön, mert csalódni fog...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!







Oszd meg másokkal is!