Dél felé folytatom az utamat tovább. Pelotas és Rio Grande városait keresem fel a brazil partvidéken, de nem látok mást, csak igénytelenséget és nyomort. Dél-Brazília nem véletlenül nincs fenn a turisták bakancsilstáján, mivel nincs itt más, csak a szublimált nagy semmi.
A tervem az volt, hogy Sao Paulóból Porto Alegrébe repülök, de az elmúlt hónapok esőzései miatt a Porto Alegre-i repülőteret lezárták. Mivel a megnyitására még heteket kell várni, nem volt más választásom, mint másik repülőjegyet nézni. Így kerülök a 250 kilométerrel délebbre fekvő Pelotas városkájába, ahol délelőtt 10-kor landol a gépem.
A reptérről a város egyetlen történelmi nevezetességéhez, a Museu da Baronesához vitetem magamat. Pelotast a 18. század második felében azért alapították, hogy a dél-brazil földeket betörjék és azokon legelőket hozzanak létre. Olyan sikeres volt a projekt, hogy mostanra a 280 000 km2 területű Rio Grande do Sul megye több mint 70%-a füves sztyeppe, a maradék 30% pedig termőföld. Pelotas a déli régiók mezőgazdasági központja volt, elsősorban húsipara volt fejlett. A 19. századtól kezdve egyre több nagytőkés vetette itt meg a lábát, köztük Aníbal Antunes Maciel, aki a Museu da Baronesa épületét építtette. Aníbal nem csak földbirtokos volt, de élharcosa a rabszolgaság eltörlésének is, ami miatt 1884-ben bárói címet kapott. Halála után felesége, Amélia Hartley kezelésébe került a birtok, aki stílusosan és korhűn rendezte be a fazendát. Örökös hiányában az épület az enyészeté lett, végül az államra szállt. 1978 óta működik múzeumként.
A Museu da Baronesa egy gyönyörű, eklektikus fazenda, de ottlétemkor sajnos zárva tart
Sajnos ottlétemkor a múzeum zárva tart. Az épületet körbevevő park sem túl impozáns; eléggé elhanyagoltnak tűnik a birtok. Dolgom végezetlenül lesétálok az Avenida Ferreira Vianára, ahol fogok egy buszt, amivel lemerészkedek Pelotas üdülőnegyedébe, Laranjalba.
A városrész a Lagoa dos Patos partján fekszik, mely tó hangulatában a Fertő-tavat idézi, csak annál sokkal nagyobb. Mivel tavasz közepén járunk, az üdülők üresek, alig egy-két ember bóklászik a strandon. Nem csak a part, az utcák is néptelenek, alig találok egy helyet, ahol bekaphatok valamit ebédre.
Laranjal szabadstrandja eléggé idényeleji formát mutat
Azt nem lehet mondani, hogy Laranjalban a madár sem jár, mert ez a szép karakara azért fenn ült egy fa tetején
Helyi busszal visszamegyek Pelotasba, aminek felkeresem a központját. Rengeteg az elhagyatott ház, a főtér is kihalt. Az egyetlen hely, ahol embereket látok, az a városi piac előtti tér, ahol van egy-két kiülős hely. Pelotast leginkább az észak-argentin kisvárosokhoz, Concordiához és Colónhoz tudnám hasonlítani, de azoknál azért lepukkantabb. Itt az ideje, hogy továbbálljak, így kisétálok a Rio Grandéba induló buszok megállójába, ahonnan délután 2-kor indul egy helyi járat.
Pelotas utcái meglehetősen kihaltak
A főtéren lézeg egy-két ember, de a park nem nyeri el a tetszésemet
A városi katedrálisra is ráférne egy festés
Pelotas egyetlen élő helye a régi piactér
Az út nem túl izgalmas. Legelők és gabonaföldek mentén haladunk, néhol feltűnik egy-egy mocsaras terület. Rio Grande 200 000 lakójával a térség második legnagyobb városa. Jóval Pelotas előtt, 1736-ban alapították, ugyanazzal a céllal: állattenyésztés. A szarvasmarhatartásra fejlett húsipar épült, amihez kikötőt rendeltek; Rio Grande nem csak Brazíliát, de Európát és az Egyesült Államokat is ellátta marhahússal az 1800-as években. A 19. század végéig folyamatosan modernizálták a várost, 1884-ben már villamos közlekedett az utcákon, számtalan vasútvonal ide futott be. Pelotas felfutásával azonban a szerepe leértékelődött, a 20. század már messze nem volt olyan fényes, mint az előző évszázad. Talán ennek köszönhető, hogy Rio Grande-ban megmaradtak a 100-150 éve épületek, még ha azok elég romosak is manapság.
Rio Grande-ban rengeteg 19. századi villa áll elhagyatottan és romosan
A busz a kikötő és az óváros határán rak ki. Iszonyatosan lepukkant a környék, de nem érzek veszélyt, mert Pelotashoz hasonlóan itt sincs egy lélek sem az utcákon. Én nem tudom, mi van ezzel a Brazíliával, de ez ebben az országban a harmadik utazásom, és ezidáig sehol nem éreztem azt a brazil hangulatot, ami miatt mindenki ide vágyik.
A Hotel Almanarában szállok meg 35 dollárért. A Sao Paulo-i szállásomhoz képest már-már luxusban érzem magam, csak a városkép ne lenne ennyire kellemetlen. A főtérnek számító Praça Tamandaré pont olyan, mint bármelyik Sao Paulo-i közpark, már ami az elhanyagoltságot illeti. Össztöredezett járdák, gondozatlan növények, kiürítetlen kukák mindenhol, amiket mezítlábas nincstelenek és kóborkutyák túrnak szét. Egy szó, mint száz: Rio Grande belvárosa ótvar egy hely.
Rio Grande főtere "igényes" park
Lesétálok a tópartra, ahol kicsit nagyobb az élet. Néhány család csendben pecázik, a fiatalok meg ücsörögnek a fűben és nézik a szublimált nagy semmit, miközben tereréznek. Ez az első hely, amit értékelni tudok, mióta Brazíliában vagyok, de azért annyit nem tud, hogy fél óránál tovább itt időzzek.
Rio Grande parti sétánya az első kellemes hely, mióta Brazíliában vagyok
Másnap irány a tengerparton fekvő Cassino városa. Hétvége van, azt gondolom, hogy végre kapok valamit a brazil őrületből, még ha ez itt nem is a Copacabana.
Rio Grande egykori vasútállomása is látott már szebb napokat
Cassino egy modern üdülőtelep, olyan, mint Laranjal, csak annál sokkal nagyobb. Itt már vannak emberek, de ez főként annak tudható be, hogy futóversenyt tartanak, aminek pont a végére érek oda. Az utolsó futó beérkezte után pár perccel már pakolnak is össze a szervezők, Cassino pedig visszazökken a tavaszi mélabújába.
Rio Grande lakói nem csinálnak mást, mint lekocsikáznak a homokos fövenyre, ahová kipakolják a kempingszékeket, majd ülnek a szélben és tereréznek. Oké, jobb ez, mint amit a dominikaiak csinálnak a partokon, de Cassino semmivel nem izgalmasabb, mint Kisköre márciusban.
Átlagos hétvéi tevékenység Rio Grande do Sul déli partvidékén a szélben ücsörgés a parton
Elment három teljes napom Brazíliában, mely alatt felkerestem három várost és két üdülőtelepet, de régen unatkoztam ennyire. Biztos vannak Brazíliának izgalmas részei, de Rio Grande do Sul partvidéke nem tartozik közéjük. Holnap megindulok Uruguay felé, aztán rohamléptekben Paraguayba utazom, mert egy hét múlva érkezik Asunciónba a Mirador-csapat.
Gondolta, jó ötlet lemenni a partra egy kamionnal...
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
