Folytatván utazásunkat Chiapasban, megindulunk Ocosingo irányába. A 120 kilométeres távon több látnivaló is van, ezért nem kapkodunk, mindenhol megállunk, ahol csak lehet. Így jutunk el a Misol-Ha vízeséshez, Agua Azul csodaszép medencéihez, a Golondrinas-vízeséshez és abba a Toninába, ahol 2006-ban jártam utoljára és azóta vágytam vissza.
Az első megállónk a Palenquétől 20 kilométerre található Misol-Ha, egy 30 méter magas vízesés, ami igen népszerű a Chiapasba látogató turisták körében. A 2009-es túránkon mozdulni nem lehetett a vízesésnél, annyian voltak a parkban, most azonban ugyanaz a hullaszag terjeng itt is, mint a romvárosnál. Rajtunk kívül egyetlen ember nincs a helyszínen, azt is nehéz kiderítenem, hol kell belépőt venni. Nem bánom, hogy így van, csak felmerül a kérdés: mi történt Chiapasban, hogy nem jönnek ide a turisták?
Misol-Ha általában tele van turistákkal, de nekünk hihetetlen mázlink van vele
A Misol-Ha így, hogy nincs a parkban senki, nagyon kellemes élmény. Gyerekeimnek nagyon tetszik, hogy besétálhatnak a vízfüggöny mögé és szabadon szaladgálhatnak. Nem ez a legszebb vízesés az életünkben, de megérte erre kanyarodni.
Ha Palenque környékén jársz, ide mindenképp látogass el!
A Misol-Hától leereszkedünk a Rio Xanil völgyébe. A világoskék színű folyó sok szép vízesést rejt, ezek közül a legnépszerűbb az Agua Azul névre hallgató park. Itt is megvan a hülyeség, nem csak belépőt, önkormányzati adót is szednek, persze külön kapunál, hogy az ember pár perc alatt megszabaduljon minden aprópénzétől.
Megérkezünk a Rio Xanil völgyébe
Itt már van néhány turista, de messze nincs annyi, mint régebben; a parkoló is szinte üres. Nem is érti az ember, mire fel van itt több tucat ajándékbolt és étterem, mikor tényleg elvétve lézeng egy-két ember a park területén.
Agua Azul amúgy csodaszép, a mészkőből kimosott kalcium-karbonát miatt van túlvilági színe. Alaposan körbejárjuk a vízesésrendszert, majd beülünk az egyik kifőzdébe ebédelni. A srácok nyöszögnek egy kókuszdióért, amit pontosan tudom, hogy nem fognak meginni, de megveszem nekik. Így is lesz. Jó lesz majd egy liter kókuszlével a hasamban vezetni.
Az Agua Azul sem csúnya hely
Agua Azul után Xanil faluban állunk meg legközelebb. Itt is van egy szép vízesés, a Golondrinas, ami az Agua Azult tápláló folyóba szakad bele. Ezt a helyet is körbefotózzuk, aztán haladunk tovább délnek.
A képen nem látszik, de a gyerekeimnek nem lett a kedvence a kókusz
Ocosingo határában található Toniná romvárosa. Egyetlen egyszer, még 2006-ban jártam itt; az emlékeim szerint zseniális romváros. Ocosingóból egy borzalmas állapotban lévő aszfaltút vezet a környék mezőfalvaihoz, erről kell lekanyarodjunk úgy fél óra zötykölődés után a romok irányába. A bejáratnál parkőrök fogadnak minket, akik sajnálatunkra közlik, hogy Toniná két éve zárva tart, mert a romok egy magán kézben lévő birtokon állnak és a tulajdonos a jövőben nem hajlandó senkit beengedni a területére.
A Golondrinas-vízesés miatt is érdemes kiszállni a kocsiból
Remek! Ezért vergődtünk el idáig? Mielőtt megfordulnánk, egy kalapos fickó bekopog az ablakunkon:
- Hátulról be tudom Önöket csempészni - motyogja a bajsza alatt - A labirintusba nem tudnak lemenni, de hátulról megmutatom a romvárost, ha kíváncsiak rá.
A fickó 270 pesót kér a mutatványért, ami rendben van, csak nem tudom, mit kapunk majd a pénzünkért. Eri hátramegy a srácok közé, a fickót pedig magam mellé ültetem az anyósülésre. Tanyasi földutakon irányítgat minket ide-oda, míg nem egy legelőhöz érünk.
- Ez itt Don Armando birtoka. Innentől sétálunk - mutat irányt a rögtönzött vezetőnk.
Don Armando legelésző marhái között lógunk be Toninába
Tüskés bozóton keresztül mászunk fel a domb tetejére, ahol Toniná ikerpiramisai állnak. Azoktól egy szögesdrót választ el minket. Kérdőn tekintek rá, hogy miként tovább?
- Nem lehet bemenni - von vállat barátunk.
Nos, nem azért jöttünk ide, hogy ne mehessünk be, így fogom magam és átlépek a szögesdróton. A fickó érzi, hogy ezt nem ússza meg, úgyhogy jön utánam, Eri a gyerekekkel pedig marad a drót túloldalán. Ha mást nem, legalább az ikerpiramisokat hadd nézzem meg magamnak!
Toniná 74 méter magas fellegvárát csak hátulról szemlélhetjük meg
Egy picit lejjebb merészkedek, miközben a vezetőnk idegesen azt suttogja, hogy ne csináljam, mert mindkettőnket letartóztatnak. Nem nagyon hiszek neki, de problémát sem akarok, így megelégszem a fellegvár látványával. Sajnálom, hogy tovább nem jutok, mert Toniná egészen fantasztikus hely. Ott van például az a tény, hogy itt található a maja építészet legmagasabb épülete, pont az, aminek a kvázi tetején állok. Toniná legmagasabb pontja az alapjától mérve 74 méter, ami két méterrel meghaladja az El Miradorban található La Dantát. Annyi a különbség, hogy Toniná fellegvára nem önálló épület, hanem egy domboldalhoz lett igazítva, arra támaszkodik, tehát jó része nem épített, hanem a természet által kialakított vonalat követi.
A város első dinasztiája 214-ben került hatalomra, de az uralkodó neve nem ismert. Az első megnevezett király Kinich Hix Chapat, aki 70 éven át, 595 és 665 között uralkodott. Őt követte egy 668 és 687 között regnáló király, akit Palenque uralkodója kivégeztetett. 688-tól 715-ig Kinich Baaknal Chaak volt a helytartó, aki több alkalommal hadjáratot indított Palenque ellen, melyek során két királyi családhoz tartozó nemest, Kawiil Mot és Buk Aj Kuhunt foglyul ejtetett, valamint a 711-es támadás során megölette Pakal király uralkodó fiát, Kan Joy Chitam II-t. Ezután Palenquének tíz éven át nem volt uralkodója, a 721-ben trónra lépő Ahkal Mo Nab III vette le a várost a lélegeztetőgépről.
Sajnos ennél tovább nem jutok, mert Toniná romvárosa hivatalosan zárva tart
A 8. század további évtizedei sem voltak túl békések. 725-ben Piedras Negrast támadta meg Toniná, majd több olyan feliratot is találtak, ami szerint Copánból és Calakmulból is hurcoltak ide foglyokat. 774-ben egy női uralkodó, Kawiil halálát említi egy sztéle. A klasszikus kori maja történelem utolsó feljegyzett dátuma is Toninából származik, ez egy meg nem nevezett uralkodót jelöl, akik 904-től 909-ig ült a trónon.
A Fellegvár oldalában megjelennek a tzompantlik, vagyis koponyamaszkok, amik a teotihuacaniak betörése után jelentek meg a maja épületek falain
Amint átlépünk a szögesdróton, látjuk, hogy két parkőr jön a nyomunkban. Nem hazudott a vezetőnk, tényleg nem lehet bemenni a romokhoz. Remélem, ez nem tart sokáig, mert Toniná bőven megérne egy alapos látogatást. Biztos, hogy lesz ide harmadik utam is!
Ocosingo nem a leglátványosabb települése Chiapasnak
Visszavisszük a fickót a parkolóba, majd visszatérünk Ocosingóba. Jó lenne itt éjszakázni, de az egyetlen nyitva tartó hotel tele van. Nincs mit tenni, mint egy rövid városi séta után visszaszállni a kocsiba és megindulni San Cristóbal de las Casasba. Nem szeretek éjszaka vezetni, Mexikóban pedig még úgy sem, mert soha nem tudhatja az ember, hol dobja meg a kocsit egy jelöletlen fekvőrendőr. Nem megyünk gyorsan, így azonban elég későn érünk Chiapas legszebb városába, ahol szerencsére nem kell sokat szálláskereséssel tökölni, mert minden sarkon van egy hostel. Mi is egy ilyenben kötünk ki. Nem szép, még csak nem is tágas szobát sikerül kivennünk, de az éjszakánkénti 500 pesóért nem is lehetnek komoly elvárásaink.
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
