Az őszi kirándulásunk utolsó állomása Szlovénia középső részére esik. A Predjama-vár után a postojnai barlangot, majd Ljubljanát keressük fel, amik miatt abszolút megéri errefelé utazni. Van egy olyan érzésem, hogy a közeljövőben többször is megfordulunk majd Szlovéniában.
Elhagyjuk az Adriai-tengert és megindulunk hazafelé. Nem rohanunk, két teljes napot szánunk arra, hogy keresztülautózzunk Szlovénián, már csak azért is, mert menet közben szeretnénk megnézni a postojnai barlangot, a Predjama-várat valamint Ljubljanát, ahol az eddigi életutam ellenére még soha nem jártam.
Nem fizetünk az autópályáért, hanem a 409-es országúton autózunk végig, hogy minél többet lássunk. Sajnos az idő nem túl derűs, így a tájról érdemben nem tudnék nyilatkozni. A falvak ezen a szakaszon amúgy ritkásak és igen aprók, de nem emiatt, hanem az eső okán nem állunk meg sehol. Szerencsére Postojna környékén egy kicsit alábbhagy a dolog. A parkolónál hatalmas a torlódás, így első körben inkább a Predjama-várhoz autózunk, aminek neve annyit tesz: barlang előtti. Azért kapta ezt a nevet, mert védelmi okok miatt egy barlang bejáratába építették.
Predjama apró faluja a vár bejáratánál terül el
A bejáratnál kombó jegyet lehet venni. Nem csak a várba, hanem egy kisvasútra is, ami ellen én vadul tiltakozom. Utálom a kisvasutat, mert teljesen felesleges pénzköltésnek tartom, így a gyerekeim hiába könyörögnek, nemet mondok rá. A várbelépő megváltása után tudom csak meg, hogy a kisvasút a postojnai barlang barlangvasútjára szólt volna, ahová amúgy terveztük, hogy megyünk. Normálisak ezek a szlovének? Tényleg a kisvasúttal reklámozzák Közép-Európa legszebb barlangját?!
A Predjama-vár egészen elképesztő helyen áll
A jegyeladó azt mondja, nála már nem tudok módosítani a jegyen, de majd a barlangnál biztos segítenek, így talán nem kell plusz belépőt váltsak, csak kiegészítőt fizetnem.
A vár felé tartva az egyik pad alatt felbukkan egy foltos szalamandra. Soha nem láttam még élőben, pedig a Budai-hegyekben nőttem fel és a Bakonytól egy köpésre lakom, s ha Magyarországon vagyok, elég sűrűn járok a környező erdőkben. Hatalmas élmény látni és megörökíteni ezt a csodaszép élőlényt.
Életem első foltos szalamandrájáért Szlovéniáig kellett menjek
A várban nincs nagy tömeg, így abszolút élvezhető a körbejárása. Nem nagy, a története sem annyira megindító, a Predjama-vár az elhelyezkedésével vívja ki a turisták elismerését.
A Predjama-vár gyerekekkel is izgalmas
A reneszánsz korban építették, legismertebb ura Erasmus von Luegg volt, aki Hunyadi Mátyástól kapta meg a várbirtokot, miután szembefordult III. Frigyes német-római császárral, aki üldözte, mivel egy párbajban megölte a rokonát, Pappenheim marsallt. A császári seregeket és nemesi birtokokat Robin Hoodként rabolgatta, ami miatt vérdíjat tűztek ki a fejére. Végül a trieszti kormányzó seregei találtak rá Erasmusra a Predjama-várban bujdokolva. A vár ellen annak elhelyezkedése miatt nehéz lett volna közvetlen támadást indítani, így a kormányzó cselhez folyamodott: megpróbálta a vár lakóit kiéheztetni azzal, hogy elvágta őket a külvilágtól. Az ám, csak hogy a triesztiek nem tudták, hogy a várból titkos alagút nyílik nyugatnak, így az erdőn keresztül a szomszédos völgyekből ételt tudtak becsempészni. A vár "ostroma" így elhúzódott, Erasmus von Luegg ráadásul gúnyosan étellel dobálta a triesztieket. Végül a rablólovag úgy lelte a halálát, hogy a kormányzó lefizetett egy szolgát, aki elárulta, a vár ura mikor jár esténként árnyékszékre. Így történt, hogy több mint egy éves ostrom után végül a vár urát kakilás közben lőtték agyon a triesztiek.
A vadászkiállítást nagyon élvezték a fiaim
A vár bár hat emelet magas, gyorsan körbejárható. Zarándnak kicsit félelmetes a sok páncél, a várbörtön és az itt-ott felcsendülő sejtelmes, középkori zene, így Eri inkább kimenekül vele, amíg én Barangóval felmászom a barlangig, amin keresztül anno Erasmus von Luegg az ostrom alatt beszerezte az élelmet. Érdekes, ilyet se sokat lát az ember élete során.
A látogatóközpontnál van egy apró vadászati kiállítás. Ezt már Zaránd is élvezi, de nehéz megértenie, miért nem ülünk fel a kitömött vaddisznó hátára.
Dél körül visszatérünk a postojnai barlanghoz. Sokkal kisebb a tömeg, de így sem könnyű parkolóhelyet találni. Nagy nehezen sikerül megértetnem a jegyárusító csajjal, hogy csak azért nem vettem meg a jegyet kombóban a várnál, mert azt hittem, a kisvasút nem ide tartozik, közben meg is említem neki - persze minek?! -, hogy szerintem nem ezt kéne a kirakatba rakniuk, inkább a cseppköveket. Végül ráfizetés nélkül jutunk be a barlangba, aminek első 3700 méterét a kisvasúttal tesszük meg. Imádják a srácok, én kevésbé.
A barlangot azonban annál inkább. Hiába az 50 fős vezetetett csoport annak minden problémájával együtt, a postojnai barlang teljesen lenyűgözi az embert. Több mint egy órát bandukolunk a gigantikus cseppkövek között a csoport végén andalogva, srácaink is tátott szájjal bámulják a sztalaktitokat és sztalagmitokat.
Sok barlangban jártam már, de a postojnai mindent visz
A végén egy akváriumban megfigyelhetjük Postojna tipikus élőlényét, a barlangi vakgőtét, amit a helyiek emberhalnak neveznek. Azért kapta ezt a nevet, mert bár vannak lábai, mégsem hagyja el a vizet soha. A sötétben nehéz őket megpillantani, így fényképezni sem nagyon tudunk.
A barlangjárás után megebédelünk egy útszéli kifőzdében, majd Ljubljanába autózunk. Szlovénia fővárosa nem nagy, ezért a kocsit nem megint egy drága parkolóházban, hanem egy bežigradi lakótelepen hagyom, ahonnan negyed óra sétára van a Tabor utcai apartmanunk. Egy régi gangos ház alagsorában kialakított apartmant sikerült kibérelnem, ahová húgy- és füstszaggal elárasztott folyosón át lehet bejutni. A szoba már oké, de az épület borzalmas állapotban van.
Másnap reggel, október 31-én, a reformáció napjára ébredünk. Nemzeti ünnep, aminek hála minden zárva van. Sehol egy pékség vagy bolt nyitva, így éhen indulunk neki az óvárosnak.
A Ljubljanica-folyó két partján épült szlovén főváros nevének eredete máig nem tisztázott. A 12. századi megalapításától egészen az első világháború végéig Laibachnak nevezték, csak Jugoszlávia létrejötte után kapta meg a szlávok körében emlegetett Ljubljana nevet. Vannak, akik azt mondják, a szlovén "szeretni" szóból ered a név, mások a "glublijna" (mélység) szóból eredeztetik, ami utalás lehet a város mélyebben fekvésére, de az is lehet, csak a Laibach elnevezéshez kerestek anno a szlávok valami számukra könnyebben kiejthető és szerethető nevet az eredetihez hasonló hangalakkal.
A város jelképe a sárkány (a címerében is szerepel), amit egy görög mítoszból eredeztetnek. A legenda szerint az argonauták a Száván hajózva érkeztek a mai város helyét egykor elfoglaló mocsarakba, ahol legyőzték annak sárkányát, miközben át akartak kelni a hegyeken az Adriai-tengerhez. Erre a legendára települt rá később Sárkányölő Szent György meséje is.
Ljubljana sétálóutcája
Akármi is a városnak és nevének eredete, Ljubljana jó hely. Az alig 300 000 lakosú szlovén főváros központja bár nem nagyobb, mint Szeged vagy Győr belvárosa, a folyóparti sétányával belopja magát az ember szívébe még így, október végén is.
A város legnagyobb temploma a Szent Miklós-székesegyház, aminek belső tere gyönyörű freskókkal van telepingálva. Egy bizonyos Giulio Quaglio követte el e remekművet a 18. század elején, aki többek között a trieszti katedrális és a grazi egyetemi könyvtárnak helyt adó Meerscheinschlössl mennyezetét is festette.
Ezért a freskóért mindenképp érdemes betéri a Szent Miklós-székesegyházba
Amúgy a székesegyház legérdekesebb pontja az oldalkapuja, amin hat szlovén püspök alakja tűnik fel domborműként. Mivel ezek a síkból kilépő emberalakok tökéletes fogást jelentenek, a kapun nincsen kilincs.
Az egész templom szépen díszített
Reggel 9 óra felé nyit ki az első vendéglátóhely, oda ülünk be szendvicset enni, drágán. Ez van, ha az ember nem nézi meg a naptárat, milyen napon indul várost nézni.
Ljubljanában érthetetlen módon nincs sok turista
A sétálóutca nem hosszú, húsz perc alatt végig lehet rajta érni. Ezután visszasétálunk a folyó túlpartján a Prešeren térig, ahol a város másik szép barokk egyházi épülete, a Ferencesek temploma látható. Az épület kívülről szép ugyan, de bent már messze nem olyan látványos, mint volt a Szent Miklós-székesegyház, aminek az az oka, hogy az 1895-ös földrengésben beszakadt a mennyezete és a 18. századi freskók jó része odalett.
A Ljubljanica-folyó és annak bal partja is abszolút megér egy kanyart
A város fölé magasodik a vár. A családom rábeszél, hogy siklóval menjünk fel, aminek nálam pont annyi létjogosultsága van, mint bármelyik Balaton környéki traktorvonatnak. Értelmetlen közlekedési eszköznek tartom az ilyesmit sok pénzért. Lényeg a lényeg, siklóval tudjuk le a közel száz méteres távot.
A Vurnik-ház Szlovénia egyik ikonikus épülete, a bécsi szecesszió tipikus példája
A ljubljanai vár története nem túl impozáns. Mondjuk úgy, hogy nem ez volt az Osztrák-Magyar Monarchia legfontosabb védműje. Bár már a 12. században állt itt egy fából épített erődítmény, védelmi funkciót csak III. Frigyes német-római császár adott neki a 15. század végén. Az 1511-es földrengés elpusztította, a helyreállítási munkálatok pedig majd száz évet öleltek fel. Ez idő alatt a törökök se nagyon foglalkoztatták, az első valódi ostroma Napóleon idejében jött el. 1815-ben kerül az osztrákok kezére, akik börtönként hasznosították. Többek között Batthyány Lajos is itt raboskodott 1849-ben, mielőtt Olmützbe szállították volna. Erről találunk is egy emléktáblát a várbörtönben.
A várat szépen felújították, de életet nehezen lehelnek bele
Amúgy a vár belülről abszolút érdektelen. A várbörtönt leszámítva semmi történelmi nincsen benne, inkább időszakos kiállítások jellemzik. Mi egy bábkiállításra jutunk be, ami inkább megrémiszti a gyerekeimet, semmint csodálattal töltené el őket. A budai vár is eléggé lehangoló, már ami a kihasználatlanságát illeti, de a ljubljanai simán túltesz rajta. Ami miatt mégis érdemes volt ide felsiklózni, az a kilátás. A várfalról szinte az egész fővárost belátni.
Batthyány Lajos emléktáblája, aki két és fél hónapot töltött rabként a ljubljanai várban
Ljubljana mindent összevetve maximum félnapos program, bár a Ljubljanica partját napokig el tudnám nézegetni, főleg így az ősz vége felé. Most azonban haza kell érjünk, mert Barangónak kezdődik az iskola, Zarándnak pedig az óvoda, én pedig pár nap múlva repülök a Fülöp-szigetekre, ahol majd másfél évtizede jártam utoljára...
A várból egészen remek a kilátás egész Ljubljanára
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
