Az a jó Kolumbiában, hogy teljesen mindegy, merre kanyarodik az ember, egészen biztosan belefut valami szépbe. Ezúttal is ez történik velünk. Yaguarában látjuk, hogyan lehet egy markánsan jellegtelen településből élvezhető falut csinálni, Tesaliánál pedig olyan gyalogtúrát teszünk, amit előttünk külföldi turista még soha nem tett. Nem állítom, hogy a Cañón del Simio világrengető természeti látványosság lenne, de ha van egy napod a Tatacoa-sivatag és Tierradentro között, akkor megéri felkeresni.
A Tatacoa-sivatag után délnek haladunk tovább. A repjegyek miatt van egy plusz napunk, amit úgy tervezek, hogy a Tesalia melletti Cañón del Simióban töltünk majd el. Henryt Neiva után a Betania-víztározó felé irányítom, aminek nyugati partvidékén autózunk végig. Nem túl izgalmas a táj, a tó is messze elmarad látványban a Pradóhoz képest.
A Betania-víztározó nem a leglátványosabb része Kolumbiának
Az első megállónkat Yaguará falujában tartjuk. Nem tudok semmit a településről, épp csak nyújtózni szállunk ki, de azonnal szembetűnik, hogy milyen szépen kikupálták az utcákat. Van, ahol a fehér mellé sárga, máshol kék, piros és zöld árnyalatot kaptak a házak. Ahol pedig ronda tűzfalak meredeztek egykoron, azokon most gyönyörű falrajzok láthatók. Nem Yaguará az egyetlen település, ahol ilyen módon dobják fel a hangulatot, Antioquiában San Rafael volt ehhez hasonló település.
Yaguará faluja kellemes meglepetés
A főtéren, mikor épp szállnánk vissza a kisbuszba, megállít minket egy néni, hogy mindenképpen látogassunk el Doña Florinda sajtüzemébe. Mivel belefér az időnkbe, elsétálunk a műintézményhez. És de jó, hogy így teszünk. Zseniális quesillót kapunk bocadillóval, az egyik legjobb ilyesféle étel, amit Kolumbiában ettem.
Ha Yaguarában jársz, ki ne hagyd a quesillót bocadillóval!
Yaguará után Iquira következik. Ez a falu jóval kellemesebb klímájú, mivel 1400 méteren fekszik, viszont sokkal kevésbé látványos. Épp csak annyi időt töltünk itt, hogy felborítsunk egy motorost; szegény nő annyira meglepődik, mikor Henry megkérdezi tőle, merre van Tesalía, hogy meglepettségében húz egy kövér gázt és beugrat a fák közé. Segítünk neki felállítani a motorját, majd miután leporolta magát csak annyit mond: egyenesen előre!
Iquira felé szép a táj, ami a faluról nem mondható el
Tesaliába dél magasságában futunk be. Kihaltak az utcák, sehol egy teremtett lélek. A szállásadót is alig sikerül felkutatnom, ahogy a Cañón del Simióba mellénk kért helyi vezetővel sem sikerül könnyen kapcsolatba lépnem. Mint utóbb kiderül, nem is a helyi vezetővel kommunikáltam eddig, hanem annak egyik barátjával, Miriannal, aki bár említette Oscarnak az érkezésünket, mégis nehéz lenne őt felkészültséggel gyanúsítani.
Kapunk egy óra szabadságot, amíg összeszedik a felszerelést, addig a szobában hűsölünk. Henry annak ellenére bevállalja a fuvart, hogy Oscar elmondása szerint a terepviszonyok bőven 4x4-esek, de ez kolumbiai barátomat csak ritkán szokta felkavarni. Amúgy Oscar nem hazudott, a Cañón del Simióba vezető útra Henry kisbuszát leszámítva tényleg csak négykerekes kocsival érdemes behajtani, annyira tróger állapotban van.
Városiak, mikor először kimerészkednek vidékre
A kanyon a nevét egy majomarcról kapta. Oscar elmondása szerint 2023 óta szerveznek a völgybe gyalogtúrákat, de ezidáig még nem volt külföldi vendégük, mi leszünk az elsők a sorban. Nincs ebben semmi meglepetés, számtalan kolumbiai természeti látnivalóhoz én vittem az első külföldi turistákat.
A séta amúgy nem nehéz, egy sekély patakmederben haladunk. A táj sem okoz hűha-élményt, de ahogy beljebb hatolunk a hegyek közé, úgy szűkülnek össze a sziklafalak.
Kevés botladozással abszolválható a túra
Ez a leveleibéka ma inkább a sziklát választotta
Egy óra séta elteltével apró vízesések is feltűnnek, majd egyszer csak megpillantjuk az arcot. Nekem nem tűnik majomnak, de minden kétséget kizáróan arcot látunk.
Egy apró vízesés a majomarc közelében
Megérkezünk az archoz
Emiatt a szikla miatt hívják Cañon del Simiónak, vagyis Majom-kanyonnak
Még nagyjából húsz percig sétálunk tovább a kanyonban, de kezd annyira keskeny lenni a vájat, hogy érezhető, innen már csak szenvedések árán tudnánk magunkat átpréselni a falak között.
Ilyen helyen sem járt még Zsolt
A kanyon végében kötelező a csapatkép
Az egész kirándulás nagyjából három órát vesz igénybe. Az utolsó szakasz tényleg látványos, de azért a közelébe sem ér a Rio Guapénak. Persze senki nem elégedetlen, mert azért nem rossz hely a Cañón del Simio, csak az én szememet érte már túl sok szépség ebben az országban.
Este Mirian és Oscar kötelességüknek érzik, hogy végig vigyék a csapatot a falu minden utcáján. A kétórás free walking tour csak kezdetben kedves, valójában van az a pont, ami után már erőltetett jópofizás. Minden falfestményről van egy sztori, az összes haver kocsmájában meg kell állni inni valamit, a vége felé már mindenki vadul ásítozik. Ettől függetlenül hihetetlen, hogy ez a két ember milyen szinten teszi ki a lelkét értünk, tényleg 110%-ot adnak bele, hogy megismertessék velünk Tesaliát.
Tesalia abszolút érdektelen falu, mi mégis órákon át rójuk az utcákat a két nagyon lelkes helyi vezetőnknek köszönhetően
Holnaptól három nap arecheológuskodás veszi kezdetét: irány Tierradentro és San Agustín, no meg egy misztikus piramis, aminek funkciójáról máig nem tud semmit a tudomány.
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
