Mivel még mindig van pár napom a csapat érkezéséig, átteszem a székhelyemet a San José túloldalán fekvő Orosí falujába. Emlékszem, 2009-ben egy faluvégi kis hostelben szálltunk meg Erivel, ami nem volt túl drága. Úgy tervezem, most is ott kötök ki, s talán a Tapantí Nemzeti Parkot is sikerül felfedeznem. Itt találkozom Angellel.
Costa Ricában nem alapítottak a spanyolok városokat, így az ember, ha szépre vágyik, kénytelen a természetben keresni azt. Három napon át kutattam, hátha valami megfog a főváros környéki településeken, de az eredmény a nagy semmi.
A Manuel Antonio Nemzeti Park olyan Costa Ricában, mint a Machu Picchu Peruban. Egyszerűen muszáj látni, még akkor is, ha rajtad kívül 500 másik turista is ezt teszi. A tömeg ellenére nagy élmény volt, mert sehol nem láttunk még ennyi állatot egyszerre.
Hogy mi a közös Új-Zélandban, Boszniában és Costa Ricában? A kőgolyók. Amíg azonban az első két országban a természet alakította azokat gömbbé, addig Costa Ricában az ember hozta létre a tökéletes formákat. Az egyetlen dolog, ami titok a Costa Rica-i kőgolyókkal kapcsolatban, hogy mi volt velük az indiánok célja. Utánajártunk Közép-Amerika egyik legnagyobb rejtélyének, és eljutottunk az őslakosok esőistenéig.
A Corcovado Nemzeti Parkot nem csak Costa Rica, de az egész amerikai kontinens egyik legjobb jaguár megfigyelő helyének tartják, s mint ilyennek, sajnos megkérik az árát. Nem tudjuk megfizetni, így a nemzeti park határán kívül rekedünk. De tudjátok, mit? Egyáltalán nem bánjuk. Jaguárt már láttunk korábban is, de hangyászt most először. És ehhez nem kellett a parkba mennünk...
Nem kell azt hinni, hogy csak és kizárólag Magyarországon lehet a bürokráciától szenvedni. A Costa Rica-i határon egyszerűen csalásra kényszerített minket a határőrség, amit ráadásul a szemük láttára követtünk el. Az első sokk után aztán belebotlottunk néhány kedves emberbe, és felfedeztünk egy nemzeti parkot, aminek a létezéséről a helyiek sem tudnak.
Hol jobb? sorozatunk következő fejezetében Panamát vetjük össze Magyarországgal. Panama 1999-ben kapta vissza a csatorna felügyeleti jogát, amitől a gazdasági kilátások jelentősen javultak. Hogy mennyire sikerült kiaknázni az ebben rejlő lehetőségeket? Nem árulok el nagy titkot: nagyon!
Boquete környéke varázslatos, simán kenterbe vágja El Vallét és Santa Fét. A szépségért azonban áldozni kell, egy kisebb vagyont hagyunk a városban. Van még egy olyan pontja a Földnek, ahol 1750 forintba kerül egy kiló kenyér?
A Santa Fétől nem messze fekvő El Bongóban kaptuk a tippet, hogyha a ngäbe-buglé indiánokra kíváncsiak vagyunk, Buäbdti nevű falut keressük. Az egyetlen gond, hogy semmit nem találunk róla az interneten, a google kereken nulla találatot ad ki a szóra. Végül megleljük a falut, és ha felszínesen is, de sikerül beleásnunk magunkat az itt élők kultúrájába. Ennél furcsább indiánokkal még nem találkoztunk utazásunk során.
Visszatérünk Santiagóba, hogy a ngäbe-buglé indiánok felé vegyük az irányt, de előtte még beugrunk Torióba és Santa Catalinába, két csendes-óceáni üdülőfaluba. Az egyik a panamaiak, a másik a külföldiek kedvenc nyaralóhelye, de sajnos egyik sem nyeri el a tetszésünket.