Két éve jártam utoljára El Paujíban. Ez a korábban bányafaluként működő település az Icabarú-folyó forrásvidékénél található az El Abismo névre hallgató apró tepui oldalában. Akkor azért jöttem ide, mert szerettem volna látni a messzi földről híres kilátást a szakadék széléről. Most azért jöttem, mert két éve megbabonázott a látvány és a falu hangulata. A közeljövőben már nem tervezem El Paují felkeresését és ennek az az oka, hogy a környéket elárasztották a hippik.
Guayanát (nem összetévesztendő a szomszédos országgal, Guyanával) az utazók többsége hajlamos elintézni az Angel-vízeséssel és a Roraima megmászásával. Ez hatalmas hiba, mert ha valami, akkor a tepuik és a Gran Sabana megérdemel egy hónapnyi utazást. Mi a 10-es út menti vízesésekkel, a Salto Kamával, a Quebrada de Jaspéval és a Salto Yuruaníval kezdtük a környék megismerését.
Rio Caribe városkájában szembesülünk a venezuelai valósággal. A pénz elértéktelenedésének hatására megkezdődött az elszegényedés, ami a közbiztonság romlásához vezet. Tőlünk húsz méterre lövik agyon a település szabóját azelőtt a pizzéria előtt, ahol amúgy alig két dollár egy családi pizza. Bár a bűnözés miatt Venezuela nem a legbiztonságosabb desztináció, az olcsóságának hála elég sok időt tervezünk itt tölteni.
Áttesszük székhelyünket Venezuelába, ahol legalább két hónapot szeretnénk eltölteni. A bürokrácia és lehúzás már a trinidadi kikötőben utolér minket, aztán a nap hátralévő részében jut egy kicsi mindenből, ami miatt Venezuelát lehet nem szeretni. Szó szerint nem kezdődik fényesen az itt töltött idő.
Port of Spainnel szemben a főváros környéki esőerdők elnyerték a tetszésünket. Láttunk sok szép madarat és vízesést, átsétálhattunk a híres Bambusz-katedrális alatt, de a kedvencünk Brasso Seco faluja lett. Trinidad teljesen más, mint volt Tobago szigete.
Port of Spain nem került fel a kedvenc városaink listájára, de azért jó volt látni, milyen is a Karib-szigetek gazdasági központja. Merthogy az olajnak hála Trinidad és Tobago fővárosa az egyik leggazdagabb és leggyorsabban fejlődő város, ami lassan belefullad a grenadai és guyanai bevándorlókba.
Tobago északi része sokkal hangulatosabb, mint volt Crown Point és környéke. Meseszép öblök, rumpuncsot szürcsölgető raszták és az ország legbiztonságosabb települése - ezek vártak ránk Charlotteville környékén.
A szilvesztert hol is tölthettük volna máshol, mint az ország legelitebb bulijában, Pigeon Pointon. A Tobagón ezerszám fellelhető galambokról elnevezett félsziget a Karib-térség egyik legszebb strandja, az ország jelképe. Én, Erivel ellentétben nem szeretem a céltalan aszalódást a napon, sokkal szívesebben ülök be egy kiskocsmába egy sörre, haverkodva a helyiekkel. De a sör, a helyiek és a tengerpart most összejátszott, és hát nem bántam meg.
A hátizsákosok első számú szabálya, hogy vadidegen helyre nem érkezünk túl későn, mert egyrészt elveszettnek fogjuk magunkat érezni, másrészt tökéletes célpontjai leszünk a ránk leselkedő, lehúzásban jártas taxisofőröknek. Bár már többször megtanultuk a leckét, a gyakorlati megvalósítás ezúttal is elmaradt.