Moniquirá környékét nem ismerik a turisták, pedig van itt látnivaló bőven. Az időzítésünk nem sszerencsés, ugyanis a száraz évszak okán a vízesések többsége száraz, de a tájért és az emberekért abszolút megérte erre kanyarodni. Van egy olyan érzésem, hogy jövünk mi még ide. De akkor az esős évszakban!
Hat hét nagy idő, újra meg kell tanulnunk együtt utazni Barangóval. Ehhez tökéletes terep Villa de Leyva környéke, ahol kevésbé ismert természeti képződményeket keresünk fel. A La Periquera vízesései nem hagynak bennünk mély nyomot, de a Cueva El Hayalhoz bármikor szívesen visszatérnék.
Hat hét egyedül egy másfél évessel odahaza sem volna egyszerű, hát még a messzi Kolumbiában - mondaná minden józan gondolkodású ember. Nem állítom, hogy nem tartottam én is az előttünk álló időszaktól, de aztán minden jóra fordult. Kolumbia most is jól vizsgázott, csak a skorpiókat feledném.
A Nariñóban tett kitérőnk után visszatérünk Kolumbia turistösvényére. Popayánnal ismerkedünk, ami amellett, hogy Cartagena mellett az ország második legszebb városa, egyetemi központ is. A fehérre mázolt gyarmati épületek nem csak ránk, az itt élőkre is jó hatással vannak. Nem véletlen, hogy a város számtalan művészt és politikust, köztük elnököket ajándékozott Kolumbiának. Jöjjön hát egy képes blog Popayánról, a fehér városról.
Túl vagyunk utazásunk csúcsélményén. A Rio Mayo kanyonjában tett gyalogtúránk a leglátványosabb kirándulásunk lett, mely során nem csak a táj, de a völgyben élők is elvarázsoltak minket. Hihetetlen, hogy tíz éve itt még egymást mészárolta gerilla, paramilitáris, katona és máktermesztő, ma pedig békében andaloghatunk a kanyon ösvényein. Remélem, sokszor járhatom még végig ezt a nagyszerű vidéket.
Nariñót a turisták csak akkor érintik, ha Kolumbiából Ecuador felé utaznak tovább. A többség meg sem áll ebben a megyében, pedig az egyik legszebb az egész országban. A csapattal először a Cocha-lagúnát ejtjük útba, majd Túquerresből próbálunk felmászni az Azufral-vulkánra, amire sajnos nem jutunk fel, mert a krumplitermesztők háborút vívnak a nemzeti parkkal. Cserébe tengerimalacot, valamint llapingachót eszünk és élvezzük a Kolumbia más részeitől teljesen eltérő Nariñót.
Utazásunk újabb állomása a Putumayo esőerdőiben megbújó Fin del Mundo, vagyis Világvége ökopark. Sok minden változott a 2017-es látogatásunk óta, de a vízesések pont ugyanolyan mesések, mint akkor. Az idő és a kaja lehetett volna jobb, de így is csodálatos két napot töltöttünk az erdő mélyén.
Dél-Kolumbia leghíresebb történelmi emlékei a San Agustín-i hegyvidék köderdőkkel borított kiszögellésein találhatók. Az egykor itt élt népcsoport misztikus kőszobrai kriptákat őriztek, de arról csak nagyon keveset tudunk, hogy kik voltak ők valójában. Képes blog San Agustínról és annak régészeti parkjáról.
A Világörökség részét képező Tierradentro katakombái Kolumbia egyik eldugott völgyében találhatóak. Ezek a nagyjából 1200 éves síremlékek egy ismeretlen civilizációról árulkodnak, akik talán leszármazottai lehettek a San Agustín-i kultúrának. Vagy nem. A katakombákat azok feltárása előtt sajnos kirabolták, így máig szinte semmit nem tudunk az egykor itt élt indiánokról. Képes beszámoló Kolumbia egyik legnagyobb történelmi rejtélyéről.
Hihetetlen, de a Tatacoa-sivatagról még egyszer sem írtunk a blogban. Ezt most pótlom. 2010 után most járok itt másodszor, s bár a sivatag változatlanul szép, az azóta hozzárendelt infrastruktúra hagy némi kívánnivalót maga után. Ettől föggetlenül biztos vagyok benne, hogy a jövőben járok én még erre.