A Nariñóban tett kitérőnk után visszatérünk Kolumbia turistösvényére. Popayánnal ismerkedünk, ami amellett, hogy Cartagena mellett az ország második legszebb városa, egyetemi központ is. A fehérre mázolt gyarmati épületek nem csak ránk, az itt élőkre is jó hatással vannak. Nem véletlen, hogy a város számtalan művészt és politikust, köztük elnököket ajándékozott Kolumbiának. Jöjjön hát egy képes blog Popayánról, a fehér városról.
Túl vagyunk utazásunk csúcsélményén. A Rio Mayo kanyonjában tett gyalogtúránk a leglátványosabb kirándulásunk lett, mely során nem csak a táj, de a völgyben élők is elvarázsoltak minket. Hihetetlen, hogy tíz éve itt még egymást mészárolta gerilla, paramilitáris, katona és máktermesztő, ma pedig békében andaloghatunk a kanyon ösvényein. Remélem, sokszor járhatom még végig ezt a nagyszerű vidéket.
Nariñót a turisták csak akkor érintik, ha Kolumbiából Ecuador felé utaznak tovább. A többség meg sem áll ebben a megyében, pedig az egyik legszebb az egész országban. A csapattal először a Cocha-lagúnát ejtjük útba, majd Túquerresből próbálunk felmászni az Azufral-vulkánra, amire sajnos nem jutunk fel, mert a krumplitermesztők háborút vívnak a nemzeti parkkal. Cserébe tengerimalacot, valamint llapingachót eszünk és élvezzük a Kolumbia más részeitől teljesen eltérő Nariñót.
Utazásunk újabb állomása a Putumayo esőerdőiben megbújó Fin del Mundo, vagyis Világvége ökopark. Sok minden változott a 2017-es látogatásunk óta, de a vízesések pont ugyanolyan mesések, mint akkor. Az idő és a kaja lehetett volna jobb, de így is csodálatos két napot töltöttünk az erdő mélyén.
Dél-Kolumbia leghíresebb történelmi emlékei a San Agustín-i hegyvidék köderdőkkel borított kiszögellésein találhatók. Az egykor itt élt népcsoport misztikus kőszobrai kriptákat őriztek, de arról csak nagyon keveset tudunk, hogy kik voltak ők valójában. Képes blog San Agustínról és annak régészeti parkjáról.
A Világörökség részét képező Tierradentro katakombái Kolumbia egyik eldugott völgyében találhatóak. Ezek a nagyjából 1200 éves síremlékek egy ismeretlen civilizációról árulkodnak, akik talán leszármazottai lehettek a San Agustín-i kultúrának. Vagy nem. A katakombákat azok feltárása előtt sajnos kirabolták, így máig szinte semmit nem tudunk az egykor itt élt indiánokról. Képes beszámoló Kolumbia egyik legnagyobb történelmi rejtélyéről.
Hihetetlen, de a Tatacoa-sivatagról még egyszer sem írtunk a blogban. Ezt most pótlom. 2010 után most járok itt másodszor, s bár a sivatag változatlanul szép, az azóta hozzárendelt infrastruktúra hagy némi kívánnivalót maga után. Ettől föggetlenül biztos vagyok benne, hogy a jövőben járok én még erre.
A turisták többsége még csak nem is hallott a Prado-víztározóról, pedig többek között Pablo Escobarnak és Manuel Noriegának is volt itt háza, de állítólag az énekesnek, Juanesnek is áll egy villája a parton. A tó egészen káprázatos, bár turisztikailag sokkal jobban is ki lehetne használni. Képes beszámoló Kolumbia egyik ismeretlen gyöngyszeméről.
Dél-Kolumbia túránk első állomása Fusagasugá, aminek környékén egészen hihetetlen dolgokat látunk. A pancse indiánok szent hegye, a Cerro Quinini után San Bernardo múmiáival ismerkedünk, majd a Sumapaz-kanyon csodái következnek. Ezek a látványosságok olyannyira kiesnek a turizmus látóköréből, hogy az egész út során nekem kell navigálni a sofőröket, mert fogalmuk nincs róla, merre járunk.
Tizenöt év folyamatos utazás után ki merem jelenteni: Playa Muerto Közép-Amerika legegzotikusabb tengerpartja. A külvilágtól elzárt, csak hosszú csónakúttal elérhető, áram és térerő nélküli apró embera falu a legjobb dolog, ami az emberrel Panamában történhet. Itt nem kell elfoglaltságot keresnie senkinek, egyszerűen csak meg kell élni a paradicsomi légkört. Remélem, Playa Muerto még sokáig olyan marad, mint amilyennek mi láttuk.