A Conlara-völgyért sokáig küzdöttek egymással az őslakosok, no nem annak szépsége, sokkal inkább termőföldjei miatt. Néhány nandun és poros kisvároson túl nem sok mindent látunk, a Comechingones-hegység szoknyája azonban elnyeri a tetszésünket. Merlo egész kellemes hely, de azért ne itt keresd az argentin életérzést.
A mai nap nem is sikeredik olyan látványosra, mint a tegnapi volt, de így is látunk sok érdekeset. Például egy igazi pénznyelőt, a La Punta-i olimpia és történelmi parkot, aminek létjogosultsága eléggé kérdőjeles. Sziklaomlás közepette autózunk keresztül a Sierra de San Luison, hogy megismerkedjünk Közép-Argentína legrégebbi lakott településével, Paso del Reyjel.
Ismét bebizonyosodik, hogy útikönyvek alapján utazni butaság. A San Luis környéki híres látnivalók rendkívül unalmasak, de a várostól északra húzódó hegyvidék senki által nem járt vonulatai egyszerűem elvarázsolnak minket. Carolina környékén szép ásványokkal ismerkedünk, majd rátalálunk a Föld talán legjobb kondorkeselyű megfigyelőhelyére. San Francisco faluja pedig az eddigi legszebb argentin település, ahol jártunk.
Barangó megtette első gyalogtúrájtá, és elég jól bírta. A Sierra de las Quijadas Nemzeti Parkban jártunk, ahol fantasztikus szakadékokat és sziklaformációkat láttunk. A végén ellátogattunk a Salinas del Bebedero sóvidékére, ahol kisfiunkat nem tudtok arról meggyőzni, hogy nem kell felnyalni a földet.
Argentína nem a városairól híres és ez nem véletlen. Ha egy településnek van is gyarmati múltja, a természet elintézte, hogy abból mára ne maradjon semmi, ha pedig nincs, akkor az utókor nem igen törődött a településképpel. Három napot töltünk városnézéssel és azt kell mondjam, régen unatkoztam ennyire. Argentínába ne várost nézni gyere!
San Rafael leghíresebb látnivalóját, az Atuel-kanyont kerestük fel. Fantasztikus sziklaformációkat, csodás szurdokvölgyeket láttunk, aztán kikötöttünk El Nihuil falujában, aminek a létezését nem tudtuk értelmezni. Ez utóbbit leszámítva remek kis nap volt, remélem, sok ilyen lesz még.
Mendoza után áttesszük székhelyünket San Rafaelbe, ami nem egy izgalmas város, a környéke azonban elég látványos. Megismerkedünk a spanyolok által emelt utolsó erőddel, majd gyönyörű autós kirándulást teszünk a Reyunos-víztározó körül. Abszolút megérte erre kanyarodnunk.
Mendozába a turisták azért jönnek, hogy bort kóstoljanak, minket azonban a sors hozott ide. A chilei forradalom elől menekülve érkezünk meg Argentína talán legélhetőbb nagyvárosába, amit egész megkedvelünk pár nap alatt. Sőt, megtesszük első kirándulásunkat is, ami a Potrerillos-víztározóhoz vezet.
Úgy terveztük, hogy első közös utunk kisfiunkkal, Barangóval, Chilébe vezet majd. Érkezésünk napján azonban kitört a lábos forradalom, aminek sikerült a kellős közepébe csöppennünk. Kövekkel dobáltak minket, vízágyúk lőttek ránk, nyeltük a könnygázt. Bár Barangót mindez nem igazán érdekelte, három nap töprengés után úgy döntöttünk, elhagyjuk Chilét. Reméljük, egyszer majd olyannak látjuk Santiagót, amilyennek látni szeretnénk.
Sok rejtélyes hely van Peruban, de mind közül a legmisztikusabb Montesierpe. Ez a Tambo Coloradótól pár kilométerre fekvő, a hegy tetejéig kanyargó kígyó nyolcvan éve foglalkoztatja a régészeket, de pont ugyanott tartanak vele, mint felfedezésekor. Senki nem tudja, hogy kik és miért csinálták, és bár vannak teóriák, bizonyíték semmire nincsen. Montesierpe mellett ellátogatok Tambo Coloradóba és a Morón-oázisba is, ami sokkal nagyobb élmény, mint Huacachina. Az utolsó nap is izgalmasan telik Peruban.