Annak, aki Kolumbiában utazgat, ismerős lehet a Ciudad Perdida név. A tayronák egykori fővárosa népszerű látványossága az országnak, de azt csak nagyon kevesen tudják, hogy van Kolumbiában még egy Ciudad Perdida, még pedig egy apró falu, Falan közelében. Mi sem tudtunk róla, amíg meg nem érkeztünk Tolima megyébe, de nagyon örülünk neki, hogy sikerült belebotlanunk. Már az odavezető út sem akármilyen Villahermosával és a Rio Azufrado völgyével, de a mérges coyes pókoktól és denevérektől hemzsegő egykori aranybánya az elmúlt két hét egyértelmű highlightja lett.
Egy apró tolimai faluba, Murillóba utaztunk, ami azonnal belopta magát a szívünkbe. Ezen a helyen még kóbor kutyának is jó lenni, ezért ha nem lenne olyan hideg, biz' Isten ideköltöznénk. Kirándultunk egyet a Nevado del Ruíz oldalában, felkerestünk egy meseszép vízesést és barátkoztunk pár ibaguéi kirándulóval, akik el akarnak jönni Magyarországra. Semmi extra, csak egy átlagos nap Kolumbiában.
1985. november 13. Kolumbia egyik legszomorúbb eseményének a dátuma. Ekkor tört ki ugyanis az 5310 méter magas Nevado del Ruíz, aminek iszapárja elpusztította Armero városát. A világtörténelem negyedik legnagyobb természeti katasztrófája 22 000 emberéletet követelt. Elmentünk Armeróba, és felkerestük annak az Omayra Sáncheznek a sírját, akinek haláltusáját anno élőben közvetítette a televízió.
A Rio Magdalena völgyében fekszik az az Honda, ami közel 300 éven át Kolumbia egyik leggazdagabb városa volt. Aztán megépült az út Cartagena és Bogotá között, és Hondáról mindenki megfeledkezett. A várost a pusztulástól egy kegyetlen gyilkos, Gacha, más néven a Mexikói mentette meg.
Kinek jutna eszébe egy latin főváros agglomerációjába utazni? Hát nekünk! Azért, mert Kolumbiában még egy Budaörs jellegű település is lehet kedves hely. Funzába beleszeretünk, Madridot viszont ha tehetnénk, törölnénk a térképről. Végigjártuk a Bogotá környéki városkákat, mert ez is hozzátartozik egy kolumbiai utazáshoz.
Visszatérünk Kolumbiába, ahol összefutunk rég látott barátainkkal, Moncsival és Alexszel, valamint megismerkedünk a frissen Bogotába költözött magyarokkal. A hétvégét a San Luís-vízesés felkutatásával töltjük. Jól kezdődik két hónapos kolumbiai utazásunk.
Mióta a Fuego-vulkán újra aktív, naponta több tucat turista vág neki a hegynek, hogy láthassa a láva éjszakai fényjátékát. Aktivitást ígérni persze nem lehet, ezért nem mindenki jár szerencsével. Mi sem jártunk. Ettől még az Acatenango és a Fuego megmászása lehetett volna jó élmény, csak a helyi szervezők mindent elrontanak, amit csak el lehet. Ezt a túrát ilyen módon soha nem csinálnám újra.
Quiriguát nem sok utazó ejti útba, pedig a Világörökség részét képező romváros a legszebb maja sztéléknek az otthona. Ahhoz persze, hogy turista szemmel élvezhető legyen, kellett egy megalomán uralkodó, K'ak' Tiliw Chan Yopaat, aki Copán lerohanásával felbolygatta a maja birodalom erőviszonyait, és aki ezen tettét tíz méter magas, hieroglifákkal teleírt, díszesen faragott szobrokon hirdette. Ja, ha nincs a United Fruit Company, valószínűleg a városból is több marad.
Guatemala karib-tengeri partvidéke nem olyan varázslatos, mint volt Roatán vagy a San Blas-szigetek, de kulturálisan hihetetlenül izgalmas. Megismerkedünk a garifúnákkal, megkóstoljuk híres hallevesüket, a tapadót, majd tanácstalanra isszuk magunkat tradícionális italukkal, a guiffitivel.
A Rio Dulce vidéke méltán vált a turisták egyik kedvenc desztinációjává. Van itt erőd, esőerdő, csendesen andalgó dzsungelfolyó, kekcsi indiánok és olyan nyugalom, ami csak kevés helyen. Nekünk hatalmas kedvencünk Guatemala ezen vidéke.