Majdnem húsz éve utazgatok Közép- és Dél-Amerikában, de a Pantanalt ezidáig valami miatt elkerültem. Most azonban útba ejtettem és nem csalódtam. Annak ellenére is megéri az ide tett utazás, hogy minden borzalmasan drága a kontinens legnagyobb mocsarában, de valahol érthető, hiszen a helyi csónakosok garantálják a turistáknak a jaguárélményt. Én is látok vagy féltucatot, mégis inkább a többi állat és a Transpantaneirán tett autókázásom marad meg szép emlékként.
Nagyon hosszú utazás után átteszem a székhelyemet az Észak-Pantanal vidékére. Cuiabába utazom, onnan pedig Chapada dos Guimarães táblahegyére, ami elég látványos ugyan, csak egyedül kicsit komplikált körbejárni. Láttam ezt-azt és sok mindent nem, de azért megérte erre kanyarodni.
Brazília az eddig látogatásaim alapján nem lopta be magát a szívembe, és ezen a Bonitóba tett kiruccanásom sem változtatott. Gyönyörű helyek vannak a turistaparadicsom körül, csak minden borzalmasan túlárazott, ráadásul az emberi oldala katasztrofális. Ettől függetlenül Bonitót egyszer látni kell, csak fel kell készülni arra, hogy az élmények nem egyenesen arányosak az árakkal.
Bolíviában belecsöppenek a gazdasági és politikai válság közepébe, ami üzemanyaghiánnyal, útlezárásokkal, tüntetésekkel borzolja a kedélyeket. Santa Cruzba két nap alatt, kalandos körülmények között érkezem meg, gyalogolva, traktoron utazva, kamionokat kerülgetve. Cserébe látok néhány csodálatos dolgot Roboré környékén. A Tucabaca-völgyben szépséges sziklákat, az El Manantial fincán pedig izgalmas piktogramokat fotózom. Ja, és minden elképesztően olcsó a válság gerjesztette valutaromlásnak köszönhetően.
Bolíviában lesz túrám, de a magas repjegyárak miatt Brazíliába repülök, ahonnan busszal utazom majd La Pazba. Első megállómat Campo Grande-ban és a közeli Aquidauanában tartom, ahol a Serra do Maracajú táblahegyeivel ismerkedem. Nem állítom, hogy ez lenne az ország leglátványosabb része, de már most többet adott, mint a tavalyi Rio Grande do Sulban tett pár napos utazásom.
Sokadszorra keresem fel az Iguazú-vízesést, ami bár Dél-Amerika egyik természeti csodája, mégsem tud lenyűgözni. A tömeg és az abból fakadó stressz ugyan nem csúfítja el a látványt, de az élményt letizedeli. Továbbra is a Salto Monday az, ami miatt szeretek a paraguayi-brazil-argentin hármas határra jönni.
