VRAE, vagyis Valle Rio Apurímac y Ene. Erről a vidékről sehol nem lehet olvasni, ha van is róla valami, csak annyi, hogy a völgyben húzódó őserdőkben máig a Fényes Ösvény gerillái rejtőznek. Napokon át próbáltunk rájönni, hogy lehetne felfedezni az Apurímac-folyó völgyét, de csupán azt sikerült kideríteni, hogy Kimbiribe kell utaznunk. Ennyi elég is volt nekünk, hogy megkezdjük legizgalmasabb perui kalandunkat a gerillák és asháninka indiánok földjére. Ki gondolná, hogy pont itt találkozik az ember egy izraeli kémmel?
Huancavelicáról minden útikönyv ódákat zeng, pedig a város egy nagy semmi. A klímája is elég szörnyű, viszont a környéken van egy-két látnivaló, amik létezéséről csak helyben értesültünk. Ilyen például Santa Barbara elhagyatott és véres történelmű bányái vagy Cachí Alta színpompás faluja, ami egy itt élő spanyol házaspár agyszüleménye. Huancavelicáért magáért nem érte meg az ideút, de a környéket kár lett volna kihagyni.
Ha az ember teljes egészében szeretné megismerni Dél-Perut, nem hagyhatja ki a Rio Mantaro völgyét. Persze Jauja és Huancayo nem Cuzco és Arequipa, de azért érdemes tenni egy kitérőt errefelé is. Ha másért nem, hát azért, hogy megtudjuk: hegyekben nem eszünk tengeri halat.
Hogy milyen az Peruban, mikor már csak 1 sol van a zsebedben? Hogy miért kapta néhány ősi falfirka a Halott Bika nevet? Hogy hol élnek Peruban a legpofátlanabb alakok? Ezeket tudtuk meg két nap leforgása alatt azon az útvonalon, amin naponta több száz turista utazik. A tanulság: bankkártyával utazni nem lehet, turista központok között pedig nem fogsz kedves emberekkel találkozni.
A Föld legmélyebb kanyonja a Cotahausi. Mint mindenki, így mi is ezért utaztunk oda, hogy lássunk egy leget, de úgy jöttünk onnan vissza, hogy megtudtuk, a kanyonban sokkal több a leg. Itt készül ugyanis Peru legjobb piscója, itt fekszik Peru legöregebb lakott települése, itt láttuk Peru legszebb kőerdőjét és itt élnek Peru legaranyosabb emberei. Perut sokan tartják a legek országának, de azt kevesen tudják, hogy a legek legje a Cotahuasi-kanyon.
Van úgy, hogy az ember hiába próbálkozik valami alternatív ötlettel, nem jön össze. Többe kerül, napokig tart, a végén pedig marad a hagyományos út. Így jártunk mi is a Colca- és a Cotahuasi-kanyon közötti szakaszon, de hát ettől kalandos az utazás. Ha nem szivatjuk be magunkat az úttalan utakon, akkor nem láttuk volna kitörni a Sabancaya-vulkánt, nem bámulhattuk volna a Colca mély árkát Aplaónál és nem stoppoltunk volna hiába hat órán át Csokibombánál.