Gámbitából Guadalupe felé vesszük az irányt, de menet közben betérünk San José de Suaita kellemes hangulatú városkájába is. Nem hagyjuk ki a vidék nevezetességét, a Cascada de los Caballeros névre keresztelt zuhatagot sem, de Las Gachas természetes medencéinél nincsen szebb a környéken. Hiába egyre népszerűbb desztináció Guadalupe, turistákkal továbbra sem találkozunk.
A véletlen hozta úgy, hogy a Mirador-csapattal Gámbita felé vesszük az irányt. Semmit nem tudunk erről a faluról, csak annyit, hogy a határában van pár vízesés és egy barlang. A pandémiának eddig nem volt sok pozitív hozománya az életemben, de Gámbitáért örökre hálás leszek ennek a fránya vírusnak. Közép-Kolumbia egyik legszebb vidékén jártunk, ahol egymást érik a lélegzetelállító látványosságok. Ismét bebizonyosodott, hogy Kolumbia igazi látnivalói nem a kijelölt turista desztinációk.
Két nap masszív utazás után végre megállunk egy kicsit. Két éjszakát töltünk el Monguíban, Kolumbia talán legszebb falujában. Persze nem tétlenkedünk, mert Monguí környékén rengeteg a látnivaló. Ezek közül is kiemelkedik az Ocetá, amit sokan az ország leglátványosabb paramovidékének tartanak. Mivel nem jártam még Kolumbia minden paramóján, ezért ezt így nem merném kijelenteni, de az biztos, hogy a csapat számára életre szóló emlék marad.
Hosszú, egész napos utazást teszünk Monguíba, de egyáltalán nem unatkozunk. Érintünk néhány meseszép falut, majd körbeutazzuk a muiszkák szent tavát, a Tota-lagúnát. Errefelé a pandémia újra érezteti hatását, de azért így is élmény Iza, Cuitiva és persze a Playa Blanca. Holnap irány az Ocetá paramo!
Covidosan nem akkora buli az utazás, de szerencsére kezdem magam jobban érezni, így az elmúlt napok fáradt lődörgése után végre van kedvem túrázni. A Guatavita-lagúna után a Sueva-vízesést is megmutattam a csapatnak, de a legfelemelőbb az, hogy Bogotá agglomerációját magunk mögött hagyva a pandémiás nyomás is elillanni látszik. Lassan az egész csapat felszabadultá válik, és ettől mintha az én covidom is megfutamodna.
A pandémia okozta zavarban néhány óránként újra kell tervezzem az utazásunkat. Már maga a Chingaza Nemzeti Park is újonnan beiktatott program lett volna, de azt is ki kell hagyjuk. Így kerülünk a Zoque Természetvédelmi Terület paramójára, ahol megismerkedünk annak tipikus növényeivel. Minden jó lenne, ha nem küzdenék coviddal.
Egy év után újra útra kelek. Kemény időszak van mögöttem, a pandémia során az ember sok mindent átértékel maga körül. A cél Kolumbia, az az ország, ahol reményeim szerint nincs mindenki úgy megőrülve a járványtól, mint Magyarországon. Bár Kolumbiában sincs minden rendben, egy valami kijelenthető: a józan ész errefelé képes győzedelmeskedni a pánik felett. Talán pont ez segít átvészelni a covidot, amit úgy néz ki, mindenféle teszt és ellenőrzés ellenére sikerült kicipelnem magammal.
Perui utazásunk karanténnal ért véget. A semmiből jött egy kormányrendelet, miszerint 24 órán belül az országot vesztegzár alá helyezik a koronavírus miatt. Elmenekültünk Cotahuasiból, majd karanténba raktak minket Arequipában úgy, hogy napokig nem tudtuk, mit és hogyan fogunk enni. Végül a nagykövetség közbenjárásával sikerült elhagynunk Perut, így hazatérhettünk Magyarországra. Köszönjük mindenkinek, aki segített nekünk!
A Cotahuasiban töltött második napunkon a kanyon legmélyebb pontját, Quechuallát kerestük fel. Peru legősibb, folyamatosan lakott települése egy igazi gyöngyszem, ahol a borba nem, a tájba és az emberekbe azonban azonnal beleszerettünk. A Sipia-vízesés pedig mindenkit lenyűgözött.
A koronavírus árnyékában megkezdjük utazásunkat a Cotahuasi-kanyonba. Fantasztikus dolgokat látunk, de az emberek nem túl kedvesek velünk. Beszólnak, legringóznak minket, csak mert azt feltételezik, direkt visszük nekik oda a járványt. Az emberi közeget leszámítva a Cotahuasi Peru egyik legszebb vidéke, ahol teljesen mindegy, merre indulsz, biztos, hogy belebotlasz valami természeti csodába. Nekünk az első a Huito kőerdő volt.